Kategória: Példaképek

A büki római katolikus Szent Kelemen templom és plébánia “példaképek” kategóriában publikált bejegyzései.

Szétszórt vagy az imádságban?

Ha igyekszünk minden erőnkkel összeszedettek maradni az imában, kedvében járunk Istennek, és komoly lelki előrehaladásra teszünk szert. „Jobb egyetlen Miatyánkot elimádkozni teljes odaadással és áhítattal, mint ezret áhítat nélkül, szórakozottan.”

Carlo Acutis – Misszionárius 2.0

Filmajánló • Carlo Acutis, a hétköznapok szentje. Egy fiú, aki tettekre váltotta Teréz anyának azt a mondását, hogy semmi nagy dolgot nem tehetünk, csak kis dolgokat nagy szeretettel. Bepillantás az életvidám, 21. századi kamasz életébe, akit 2020. október 10-én boldoggá avattak.

Teréz anya tanácsa az imádsághoz

Kalkuttai Szent Teréz (Teréz anya) albán származású római katolikus apáca, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója, a Nobel-békedíj és számos más, rangos elismerés birtokosa. Istennel való napi kapcsolatunk fenntartása és fejlődése céljából, az alábbi kérdések időnkénti feltevését javasolja számunkra.