Kategória: Ima
A büki római katolikus Szent Kelemen templom és plébánia “ima” kategóriában publikált bejegyzései.
Ha igyekszünk minden erőnkkel összeszedettek maradni az imában, kedvében járunk Istennek, és komoly lelki előrehaladásra teszünk szert. „Jobb egyetlen Miatyánkot elimádkozni teljes odaadással és áhítattal, mint ezret áhítat nélkül, szórakozottan.”
Fatimában több tízezer ember volt szem- és fültanúja a Szűzanya kérésének, hogy naponta imádkozzuk el a világ békéjéért a rózsafüzért, mely újra és újra Krisztus életének legfontosabb eseményeihez vezet minket. A rózsafüzéren keresztül lélegezhetjük be Krisztus misztériumát.
Avilai Szent Teréz (Nagy Szent Teréz), a katolikus egyház egyik legnagyobb misztikusa; egyháztanító, a spanyol katolikus írók védőszentje. Alábbi rövid imáját, érdemes bármely keresztény számára a napi, reggeli rutin részévé tenni.
„A papok olyanok, mint a repülők: csak akkor van hírértékük, ha lezuhannak, pedig olyan sokan vannak, akik repülnek. Sokan bírálják őket és kevesen imádkoznak értük” – érzékelteti szemléletes példával helyzetüket Szentatyánk.
Gyergyószárhegyi húsvéti köszöntő – rendkívül igényesen elkészített, csodaszép videóval köszöntik a húsvétot a gyergyószárhegyi magyarok Erdélyből.