A büki római katolikus templom története II.

A katolikus büki templom hajója és szentélye

A büki római katolikus templom értékei javarészt az 1970-es években végzett restaurálási és régészeti feltáró munkálatok révén váltak ismertté. A kutatások alapján a ma látható épület alapjai a késő román korban épültek, ám vaskos falai egy feltehetően 12-13. századi kisebb templom maradványait is magukba rejtik.
A századok során végzett átépítések következtében, sajnálatos módon számos középkori részlete semmisült meg, így a korai templom alaprajza sem rekonstruálható.

Az I. Szent Kelemen pápa és vértanú tiszteletét hirdető büki templom, ugyan berendezésének gazdagsága és díszítettsége tekintetében elmarad számos gondosan felékesített dunántúli társától, ugyanakkor építészeti szempontból mindenképpen kiemelendő a román kori falusi templomok között. “Építészeti részleteit gyakorlott kőfaragók készítették, akik a 13. századra jellemző stílusjegyeket jól ismerték. Ezeket nem másolták, hanem önálló elképzelés alapján alakították ki” – fogalmaz a régészeti feltárások vezetője.

Az építtető – mint már említésre került, bizonyosan a tehetős Büki család volt. A templom építése (tehát egy kisebb, vélhetően 12-13. századi alapjain) a tatárjárás után fellendülő építkezések idejére, a 13. század második negyedére tehető.

A templom formájának periódusai az alábbi módon foglalhatóak össze:

  1. vegyes kő és tégla falazatú, kő alapozású, téglalap formájú román kori hajó
  2. a hajóhoz kelet felől csatlakozó, téglából és törtkőből épült, támpilléres, gótikus szentély
  3. a nyugati homlokzaton emelkedő, vaskos, téglafalazatú torony a 17. századból
  4. a hajó északi és déli oldalához csatlakozó, egy-egy barokk stílusú, 18. századi oldalkápolna
  5. oratórium és sekrestye a 19. századból (az 1970-es években elbontásra került a helyreállítás során)

A büki templom alaprajza, periódusai

A ma látható gótikus, támpilléres szentély a román részletek felhasználásával épült. A hajóhoz képest néhány lépcsőfokkal magasabban helyezkedik el. Ennek oka lehet, hogy korábbi kialakítások maradványaira épül: az egykori sokszög alaprajzú alatt, félköríves kialakítást is felfedeztek. Másrészt pedig a szertartás színhelyének szerepe, ezáltal is hangsúlyosabb.
A szentély román kori faloszlopkötegei másodlagos beépítésűek (azaz áthelyezték őket), és tagozataikat később, a gótikában faraghatták ki. Az oszlopfők kialakítása eltérő, változatos. Fejezeteik bordás levelekből és bimbókból állnak. Az oszlopok eredetileg feltehetően a félköríves szentélyhez készülhettek, csakúgy mint a középső, kőből készült – kapuzatra emlékeztető kiképzésű, késő román kori keleti ablak. A másik két középkori, délkeleti elhelyezésű ablakkal együtt, ma egykori hangulatában látható, miután az 1970-es évek munkálatai során elbontották mellőlük a 19. századi, jellegtelen, déli oldali sekrestyét.
Az anno csillag vagy háló kialakítású (ma már pontosan nem megállapítható) gótikus boltozat élbordáit a 17. században az evangélikusok eltávolították, majd élre vakolták, és vörös “paternoster” mintával látták el. Az élbordák egyes darabjai a szentély alatti kriptából kerültek elő.
A szentély északi falában a régészeti kutatás feltárt és láthatóvá tett egy pasztofóriumot (gótikus szentségház, az Oltáriszentség őrzésének helye), melynek keretezését egy kőből faragták ki. A szekrénye a falba mélyül.
Az északi fal mellett, feltételezhetően a 14. század közepén épült sekrestye állt egykor (a mai sekrestye helyén). A  17. században emelt (ma már nem létező) északi oldali szószéknek onnan nyílt a bejárata.

A szertartási teret a hajótól elválasztó diadalív oszlopkötegeit a gótikus szentély kialakításakor helyükön hagyták. Mellettük, a vakolat leverésekor előbukkantak a korábbi román szentély csonkjai. “A diadalív oszlopkötege falpillér elé állított, vaskos féloszlopból és a pillér hajó felőli sarkán, egy további karcsúbb negyedoszlopból áll. Az oszlopköteget bimbós kehelyfejezet és tagozott fedlemez koronázza.”
A felső boltív részt a 17. századi átalakítások során elbontották. Egy-egy elemét – a boltozati élbordák darabjaihoz hasonlóan – a szentély alatti kripta falába építették be. Helyére ekkor csak egy áthidaló gerenda kerülhetett.

“Diadalívnek nevezik a keresztény építészetben a szentélyt a hajótól elválasztó boltívet. Ez szimbolikus utalás Krisztusnak a bűn fölött aratott győzelmére.” (Wikipédia)