Templomunk védőszentje: Római Szent Kelemen pápa és vértanú (1. század – ✟97 v. 101). Feltehetően a negyedik volt Róma püspökeinek sorában. Több európai város, a Krím-félsziget, valamint a bányászok, márványfaragók és tengerészek védőszentje. Ünnepnapja november 23-a.
Élettörténetét tekintve, a személyére vonatkozó források meglehetősen ellentmondásosak. Születésének és halálának, valamint Róma püspökévé való megválasztásának idejét sem tudja bizonyosan meghatározni a történelemtudomány. Vitatott az is, hányadik volt az egyházfők sorában.
A Legenda Aurea című, a szentek életéhez kapcsolódó legendákat összegző, népszerű 13. század végi középkori mű szerzője – Jacobus de Voragine olasz érsek, történetíró – szerint előkelő római családból származhatott, (míg egy másik történeti forrás a Flavius család fölszabadított rabszolgájaként azonosítja). Egy hajótörés következtében, még kisgyermekként elszakadt édesanyjától és fivéreitől. Apja követeket küldött a család felkutatására, de nem jártak sikerrel. Később maga is keresésükre indult, magára hagyva az időközben felcseperedő legkisebb gyermeket. Soha többé nem látták egymást. Talán a családja elvesztésének folyományaként is, Kelement gyermekkorától foglalkoztatták az élet kérdései. A filozófiai iskolák életről való elmélkedései, útmutatásai azonban nem elégítették ki kíváncsiságát. Még fiatalon rátalált azonban a kereszténységre, mely válaszokkal szolgált számára. Végül Péter apostol tanítványa lett, akit követett missziós útjain. Szent Pállal is szoros kapcsolatban állhatott; Filippiekhez írt levelében (Fil 4,3) ő ugyanis a munkatársaként említ egy bizonyos Kelement. Órigenész, 2-3. századi ókeresztény teológiai író (exegéta) is így hivatkozik kettejük kapcsolatára.
Pápaságával kapcsolatosan több forrás is azt erősíti, hogy Péter apostol Rómában maga szentelte fel Linuszt, Klétuszt, majd Kelement is (feltehetően Kr. u. 90 körül). Szent Iréneusz szerint Kelemen volt a harmadik pápa, Szent Jeromos azonban negyedikként említi. A 4. században, Epiphaniosz püspök igyekszik valamennyire oldani az ellentmondást, szerinte ugyanis Kelemen első alkalommal valamiért visszalépett a jelöléstől.
A 4. században keletkezett Passiója szerint pápasága idején Traianus császár üldözte a kereszténységet, és Kelement ezért a Krím-félszigetre, Kherszonba száműzte. Rengeteg keresztényt, mintegy kétezer embert dolgoztatott ott a helyi márványbányában. A legenda szerint nyomorúságos körülmények között éltek, rendkívül messze kellett vízért járniuk. Kelemen ezért társaival az Istenhez fohászkodott. Imájuk meghallgatásra talált, és ez végül tömeges megtérést eredményezett a helyi pogányok körében is, kiváltva később a császár rendkívüli haragját. Templomunk Szent Kelemen festménye is, ezt a momentumot örökíti meg:
„S íme meglátott egy bárányt, a lábával kapart egy helyen. Kelemen odament és a megjelölt helyen szerszámát belevágta a földbe. Olyan bővizű forrás fakadt, hogy patakként folyt tovább. A környék lakói úgy megrendültek az eseménytől, hogy sokan megkeresztelkedtek. Amikor ez a császár tudomására jutott, elrendelte hogy kössenek követ Kelemen nyakába és fojtsák a tengerbe. Végül horgonyt kötöttek a nyakába, és a tengerbe vetették.” |
Miután vértanú lett, a legenda folytatása szerint a tenger több mérföldre visszahúzódott, hogy a hívek a holttestét kivihessék a partra.
A 9. században hamvait, a keresztény kelet két apostola – Szent Cirill és Szent Metód kutatta fel, miután misszióba küldték őket a Krím-félszigetre a kazárok közé. A szláv testvérpár Kherszonban rábukkant a Szent Kelemennek tulajdonított ereklyékre, és később ünnepélyes keretek között átadták azokat II. Adorján pápának Rómában.
Az ereklyéket az olasz fővárosban, a nevét viselő ősi, 4. századi bazilika (Basilica di San Clemente) főoltára alatt helyezték el. Minden év november 23-án veszik elő azokat – liturgikus emléknapja alkalmával. Templomunk 1979. májusában római bazilikájának alapjából kapott egy kis darabkát, mely a déli oldalkápolna tabernákulumában (az örökmécses a közepében) látható.
Szent Kelemen ábrázolásánál gyakran jelenik meg attribútumaként a horgony – utalva vértanúságára, mint a büki festmény esetében is. Sokszor viszont könyvet tart kezében. Neve egyébként – Clemens – a „cleos” (dicsőség) és „mens” (értelem) szavak összetételéből eredeztethető, egy másik értelmezés szerint azonban a „clementia” (kegyelem, irgalom) szóból jöhetett létre. A mai Magyarország területén csak kevés templom hirdeti a „vízfakasztó” szent tiszteletét: Bük mellett még Lipót és Kesztölc települések katolikus templomának a védőszentje ő.