Egy fiatal felvidéki pap, aki akkor épp Németországban szolgált, egy vasárnap úgy döntött, hogy az Oltáriszentségről, Krisztus valóságos jelenlétéről, az átlényegülésről fog beszélni. A hatás váratlan és meglepő volt.
Nemrégiben egy fiatal felvidéki pap mesélte, hogy volt egy rövid időszak az életében, amikor Németországban szolgált egy plébánián. Bár a német nyelvvel nehézségei voltak, igyekezett jól felkészülni mindegyik prédikációjára: először megírta magyarul, aztán lefordította, és még átnézette valakivel, aki jól tudott németül… De úgy tűnt, a híveket egyik alkalommal sem ragadta meg túlságosan, amit mondott.
Az Eucharisztia nem emlék a múltból, nem holt dolog, hanem a legélőbb élet
Az illető pap azt is hozzátette, hogy úgy gondolja, ha itt mondana ilyen prédikációt, nem lenne különösebb visszhangja, hiszen nálunk minden templomba járó hívő tudja, hogy Krisztus valóságosan jelen van az Eucharisztiában, eszünkbe sem jut ezt megkérdőjelezni. De Nyugat-Európában sok helyen már itt tartanak, mintha ez már a múlthoz tartozna — valamikor így hitték, de ma már senki sem hisz ilyesmiben.
Ennek fényében mély megrendüléssel állunk az olyan kézzelfogható csodák előtt, mint a sokółkai események, amikor a szentostya valóban élő, emberi szövetté változott, és ez nem valamikor a távoli múltban történt, hanem mindössze néhány évvel ezelőtt, 2008-ban. Bizonyítja, hogy az Eucharisztia nem emlék a múltból, nem holt dolog, hanem a legélőbb élet, mindig új, eleven, és mégis örökkévaló és változatlan. Jézus Krisztus hozzánk lehajló irgalmasságának nagy ajándéka, mely soha nem veszti érvényét. Míg ő maga sebezhetővé válik a törékeny szentostyában, minket mégis hatalommal gyógyít általa, amikor a szentáldozásban eggyé válik velünk. Mi pedig olyan szerencsések vagyunk, hogy akár mindennap találkozhatunk vele a szentáldozásban, és láthatjuk őt a szentségimádásban. Ő valóban velünk van mindennap, „a világ végéig”. Az Eucharisztia a „velünk lévő Isten”.
A sokółkai eucharisztikus csoda
2008. októberében, a sokółkai Páduai Szent Antal plébániatemplomban, áldoztatás közben egy szentostya az oltár lépcsőjére hullott. A “bepiszkolódott” ostyát a szabályoknak megfelelően, egy kicsiny, vízzel teli edénybe helyezték és elzárták az atya utasítására. Az ostya normál esetben, néhány nap után teljesen feloldódik a vízben. Ám ezúttal másként történt… A sekrestyés, Julia Dubowska nővér a fehér ostya közepén meglátott valamit, ami a test egy élő, véres darabkájára emlékeztetett, s kb. másfélszer egy centiméteres volt. Amint a későbbi tudományos kutatások kimutatták, ez egy élő, szenvedő, emberi szívizomdarab volt a haldoklás, infarktus állapotában.
Forrás: Szeressétek Egymást! 2016/3 (19. szám)
Képek: Sokółkai Páduai Szent Antal plébániatemplom # link
