Meg kell menteni

Egy forró július eleji pénteken kiléptem a templom lépcsőjére levegőzni, amikor hirtelen olcsó parfüm illata csapta meg az orromat. Kiélt arcú utcalány állt előttem ⇒ Fulton J. Sheen érsek

Lány a neon fényben

Mint fiatal lelkész a nagyváros legfélelmetesebb részén levő plébániára kerültem. Egy forró július eleji pénteken, délután kiléptem a templom lépcsőjére levegőzni, amikor hirtelen olcsó parfüm illata csapta meg az orromat.

A lélekért való harcban fegyvereink a szeretet és az ima

Kiélt arcú, koravén utcalány állt előttem, aki támadóan nyomban így szólt:
– Megnyugodhatsz szép fiú, nem ájtatoskodni jöttem ide…
– Akkor miért van itt?
– Ó, hát megígértem anyámnak; ott vár az utca végén. Néhány percig leszek csak itt, hadd higgye azt, hogy gyónok.
– Ide figyeljen, gyermekem – szóltam, de ő közbevágott.
– Hívjon csak Ágotának, így hívnak.
– Nem kérdeztem a nevét, de ha már megmondta, tudja meg, hogy Ágota görögül jót jelent.
– Na ne vicceljen… Most jövök a börtönből – s sűrű káromkodások között elmondta, hogy nyolc szentségtörést ajánlott fel az ördögnek, hogy kiszabaduljon a börtönből.
– Meg is tettem – folytatta –, és a nyolcadik után kiszabadultam.

Egész valómban megrendülve hallgattam, s érezvén az ördög jelenlétét csak annyit válaszoltam, hogy az ördög jó üzletet kötött, szabadulásáért elvette a lelkét.
– Ne izguljon – nevetett.
– De a maga lelke még nincs egészen elveszve…
A lány dühbe jött, de én folytattam:
– Idejött a templomba az anyja kedvéért, ez azt jelenti, hogy szereti az anyját, és akiben szeretet van, nincs elveszve. Maradjon itt és imádkozzon!
A leány nyomban sarkon fordult és elment. Utána szóltam, hogy még ma este vissza fog jönni.

Visszamentem a templomba és beültem a gyóntatószékbe. Meg kell menteni Ágotát; harcolni kell a lelkéért, és ehhez a fegyver a szeretet és az ima. Megkértem minden aznapi gyónómat, hogy maradjon még egy kicsit a templomban és imádkozzon egy lélek megmentéséért. Ezt mindenki szívesen megtette. Aznap nem mentem el gyóntatás után. Imádkoztam és vártam. A templomot nem engedtem becsukni, vállaltam a virrasztást. Már éjfél felé járt az idő, mikor az oltár lépcsőjénél térdelve megütötte az orromat az olcsó parfüm illata. Hallottam, hogy valaki mellém térdel és zokog…

Ha azon az estén nem vártam volna rá és ő zárt templomot talál, talán sohasem jött volna vissza. Ágota azóta buzgó, vallásos, becsületes családanya lett.

Monsignor Fulton J. Sheen érsek

 

Fulton J. Sheen érsekFulton J. Sheen érsek (1895 -1979)

Amerikai római katolikus érsek – számos könyv szerzője, népszerű televíziós és rádiós előadó. „Az életed érdemes élni” c. televíziós műsora heti 30 millió embert vonzott a képernyők elé. A Time magazin úgy nevezte őt, mint „az első teleevangelista”. A munkájáért kétszer kapott Emmy-díjat a legkiemelkedőbb tévés személyiség kategóriájában. Beszédei és írásai ma is rendkívül népszerűek, időszerűek.

Kanonizációs eljárása 2002-ben kezdődött meg. 2012 júniusában XVI. Benedek pápa elismerte azt a határozatot, amely szerint a püspök hősies erények életét élte – ez egy lényeges lépés a boldoggá avatási eljárásban.


Forrás: Monsignor Fulton J. Sheen érsek; Metropolita, Keresztény Élet
Illusztráció: Daniel Monteiro (Unsplash)