A szentgyónás menete – gyónási segédlet

A lelkiismeret győzelme: a szentgyónás » segédanyag, felkészülés a kiengesztelődés szentségéhez.

Miért gyónjunk?

Isten azt akarja, hogy minden ember boldog legyen. Tudja jól, hogy mi segít, és mi gátol bennünket abban, hogy boldogságunkat megőrizzük, illetve boldogságra jussunk. Törvényeit ezért kaptuk, szeretetből.

Mégis hajlamosak vagyunk látszat-boldogságokat keresni. Amikor ráébredünk arra, hogy engedetlenségünk zsákutcába vezetett bennünket, elkövetett bűneink rombolják saját és embertársaink életét, őszinte bánatra juthatunk: megszülethet bennünk az elhatározás, hogy szakítunk a bűnnel. Változtatni akarunk életünkön, ezért lemondunk dolgokról, amelyek bűnbe visznek, felszámolunk bűnös kapcsolatokat, függőségeket. Lehet, hogy félünk attól, hogy nem lesz ehhez elég erőnk, de az irgalmas Isten – ha kérjük, mindig a segítségünkre siet.

A Jóisten mindig vár bennünket, és elénk jön – nem mint szigorú bíró, hanem mint egy jó apa vagy anya; Ő nyújtja kezét felénk, mert magánál akar tudni minket, mint gyermekeit. Isten nem botránkozik meg miattunk, nem ítél el, és nem jön indulatba bűneink miatt. Lehajol hozzánk, lábainkat mossa, megérintve és begyógyítva rejtett sebeinket, amelyekhez még mi sem merünk nyúlni. Ez a logikája annak, aki szeret.

A bűnbocsánat szentsége nem csupán amnesztia, hanem újjáteremtés: az Isten életében való részesedés, a megigazulás, melyet Ő művel bennünk, de ehhez szükséges a mi szabad állásfoglalásunk, döntésünk. A bűnök megvallása pusztán emberi szempontból nézve is megszabadító, és megkönnyíti a másokkal való megbékélést is. A gyónásban az ember szembenéz a bűnökkel, melyekben vétkesnek bizonyult; vállalja a felelősséget, és ezáltal újból megnyílik Isten és az Egyház közössége felé, hogy lehetővé váljon számára egy új jövő, egy új kezdet.

Aki felfedezi tökéletlenségét, nem válik egyik napról a másikra tökéletessé, hanem alázatosságából fakadóan mindig erőt kap Istentől az újrakezdésre. Esélyt kapunk, hogy barátságunk erősödjön Istennel, a teremtett világgal és saját magunkkal. Mélyebben megismerhetjük rejtett kincseinket: a szeretetet, a gyümölcsöző egyedüllétet, a bizalmat, az imádságot, stb., azaz új és boldogabb életünket.

• A szentgyónásról

Az Egyház hagyománya szerint a bűnbánat szentségének három része van: a bűnbánat és a bűn-megvallás, a feloldozás, majd a jóvátétel.

A bűnben alapvetően Istent bántjuk meg, ezért Neki valljuk meg bűneinket, amiben segítségünkre van a gyóntató pap, aki képviseli Krisztus személyét, és segít bennünket abban, hogy a bűnbánat szentsége valós gyógyulást hozzon az életünkben. Minél teljesebb a bűnbánatunk és minél jobban igyekszünk jóvátenni bűneinket, a bűn-megvallás és feloldozás által, a gyógyulás annál teljesebb lesz, bűneink valóban bocsánatot nyernek. Érvénytelen lesz a gyónásunk, ha nincs mögötte valós bánat és törekvés a jóvátételre.

Ha súlyos bűnünk van (tudva, akarva, és súlyos dologban vétettünk), minél hamarabb tartsunk bűnbánatot, járuljunk gyónáshoz, illetve tegyük jóvá, amit elkövettünk. A bocsánatos bűnöket (nem tudva, vagy nem akarva, vagy nem súlyos dologban) a szentmise elején, a bűnbánati liturgiában tárjuk Isten elé.

Két végletet kell kerülnünk: ne bízzunk Isten irgalmában vakmerően, illetve ne kételkedjünk abban, hogy Isten igazságos és irgalmas. „Ha a bűnös szakít minden bűnével, amelyet elkövetett, megtartja parancsaimat, a törvényhez és az igazsághoz igazodik, életben marad… Nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira, az igazságért, amelyeket tettekre váltott, élni fog.” (Ez 18,21-22)

• A jóvátételről

Bűneinkkel sebeket okozunk magunkon, másokon és kapcsolatainkon, ezért fontos, hogy azokat a jó cselekedetek által is gyógyítsuk. Ilyen a kiengesztelődés, amikor megbocsátunk másoknak és magunknak, illetve magunk is bocsánatot kérünk. Nem a szavak a legfontosabbak, hanem a jóakarat és a tettek: „Gyermekeim ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.” (1Jn 3,18) Ha mást megkárosítottunk, azt jóvá kell tennünk, ha csak lehetséges. E cselekedetek összegző kifejezése a gyónásban kapott elégtétel.

• Minden esetben feloldoz-e a pap?

A bűnbánat szentségében mindazok részesülhetnek, akik megkeresztelkedtek, felkészültek és őszinte bánatuk van, készek életüket Isten törvénye szerint megváltoztatni. Akit valamilyen ok miatt nem oldozhat fel a pap (pl. nincs megkeresztelve, nem érvényes egyházi házasságban él, nem akar szakítani valamilyen súlyos bűnével), az is kérhet imát, áldást.

• Miért nem elég a személyes bánat? Miért kell papnak gyónnom?

Feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak és ezt mondta nekik: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. […] Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20,21-23)

Krisztus a kiengesztelődés szolgálatát Apostolaira bízta, ezért utódaik, a püspökök és azok munkatársai, a papok folytatják e szolgálatot. Csak a papságnak van hatalma minden bűnt megbocsátani az egyházi rend szentségének erejéből; „az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében”.

Aki bűnt követ el, nemcsak Krisztustól, hanem az Ő„titokzatos testétől”, az Egyháztól is eltávolodik. A megtérőt pedig így valójában az egész keresztény közösség fogadja vissza. A pap egyrészt e közösség képviselője, másrészt Isten küldötte, megbízottja is, aki az Úr szerető szavait és atyai „ölelését” közvetíti a feloldozás szavaival. A gyónásban kapott bátorítás, útmutatás és tanács lelki segítséget nyújthat a hívőnek, hogy az Úr törvénye szerint tudja járni élete útját. Megóv a túl laza vagy épp túl szigorú önvizsgálattól is.

Fontos tudni azt is, a szentség kiszolgáltatása nem függ a pap bűnösségétől, gyónásunk érvényes lesz. Lényeges ugyanakkor, hogy mi magunk is imádkozzunk gyóntatónkért, aki semmilyen körülmények közt nem fogja nyilvánosságra hozni a gyóntatófülkében hallottakat, szigorú titoktartás köti. (Ugyanez érvényes a hívekre is, ha bármit is meghallanának valakinek a szentgyónásából.)

• Milyen gyakran érdemes gyónni? Mi az az életgyónás? Ki az a lelkivezető?
  

A lelki úton járó és növekedésre vágyó hívőnek érdemes a rendszeres, 1-2 havonta megújított szentség által „megfürdenie” Isten szeretetében. Ha viszont súlyos bűnünk van, segítséget jelent ennek mielőbbi megvallása a gyónásban. Súlyos bűn állapotában ráadásul nem járulhatunk szentáldozáshoz sem, ilyen esetben szentáldozásunk érvénytelen lenne, szentségi hatása nem érvényesülne: „aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza.” (1Kor 11,27-29)

Ha csak bocsánatos bűneink is vannak önvizsgálatunk szerint, akkor is legalább évente egyszer a gyónás keretei között meg kell vallanunk ezeket, mert az elhanyagolt lelkiismeret hosszú távon rombolja lelki figyelmünket és érzékenységünket. A kisebb bűnökkel is érdemes tehát pl. a nagyobb ünnepek előtt (legalább a nagyböjtben) felkeresni a gyóntatófülkét. A másik véglet a túl gyakori gyónás, mely könnyen aggályossághoz, lelki infantilizmushoz vezethet, és ez nem kívánatos.

Életgyónást nagy jelentőségű fordulópontokon szokás végezni (pl. házasságkötés, súlyos betegség, stb.), vagy olyan helyzetben (pl. mélyen megérintő lelkigyakorlat után), amikor fölismerjük, hogy egész életünk Isten vezetése alatt áll. Az életgyónásban tudatosítjuk Isten gondoskodása már foganásunktól végig kísér, és saját akaratunk kicsinyességéből és szűklátókörűségéből elkövetett (akár már korábban is meggyónt) bűneink szövevényességét irgalmas orvosunk elé helyezzük. Javasolt, hogy az életgyónásra kérjünk külön időpontot gyóntatónktól, lelkivezetőnktől!

Ismeretlen, nehéz, vagy épp veszélyes úton járók lelki kísérőt, vezetőt kérhetnek föl. Aki Isten útján akar járni, szüksége lehet egy ilyen kísérőre: ő a lelkivezető. Nem csak pap lehet lelkivezető, hanem bárki, aki járatos valamennyire Isten ügyeiben és ismeri a vezetettet. A lelki beszélgetés részletesebb, mint a gyónás, hiszen nem csak a bűnökről szól. Jó annak, aki együttérző és hozzáértő lelkivezetőt talál! Személye nagy segítség lehet a lelkiéletben.

Következő oldal