A büki római katolikus templom története II.

A büki templom Storno-oltára (déli oldalkápolna)

A templom egykor síkmennyezetű román kori hajója téglalap formájú, kőlapokon nyugszik. Felmenő falai vegyesen kőből és téglából készültek. Egykori főhomlokzata a déli oldali falazata volt. A templomot innen négy, kőből készített félköríves ablak világította meg, melyek a sarokpillérek és a templom külső oszlopkötegei között helyezkedtek el. Csekély maradványaik maradtak csak meg bizonyságul.
A román kori templomok legékesebb építészeti eleme rendszerint a kapu. A büki templomban azonban már csak maradványát – bal oldali káváját – találták meg a kutatók a déli oldalkápolna kettős barokk falpillére alatt. Eredeti magassága mintegy 310 cm volt. Vájatos bélletét gyémántmetszéses és virágmintás rozetta (kör alakú díszítőmotívum) övezte. Kőfaragója bizonyosan jól ismerte a közeli szerzetesi templomokat (Ják, Sopronhorpács). A szentély középső ablakának is ő lehetett a készítője.

A hajó északi oldali falában eredetileg négy csúcsíves ülőfülke helyezkedett el összefüggően. Az oldalkápolnák építése során a két középső teljesen megsemmisült, így csak a két szélső nyerhetett bemutatást a helyreállítás során.
A nyugati homlokzaton emelkedő, vaskos téglafalazatú templomtornyot az evangélikusok építtették 1658-ban. A század végén, 1697-ben keltezett egyházlátogatási jegyzőkönyvből azt is tudjuk, hogy az egyházközség ekkor még három haranggal rendelkezett. A torony építésekor egyébként a hajó lábazatát megemelték, illetve újat alakítottak ki. Az ülőfülkék feltárása során a téglapadozat alól előkerült a régi román kori padozat maradványa.

Az északi és déli külső homlokzatot a román korban három-három faloszlopköteg ékesítette, melyek gondosan faragott részletekből épültek fel. A déli oldalkápolna tetőrészében, eredeti helyén, viszonylagos épségben maradt meg az egyik köteg felső része és a párkány. Nagyobb részüknek azonban már csak a lenyomatát találták meg a falkutatás során. Az északi homlokzat nyugati szegletében viszont, kiegészítve sikerült az egyiket gyakorlatilag teljesen rekonstruálni az előkerült darabokból. A többi szabadon álló felület esetében ún. sgrafitto-technikával bemutatásra került az oszlopok tagozódása.
A párkány tipikusan késő román kori. Ívesen élszedett háromkaréjos formája például a jáki templomon is alkalmazott.

A templom padozata alatt, a 17. században alakíthattak ki kriptákat: a szentély alatt, illetve a déli hajórészben. Utóbbiban temetkezések maradványait találták meg. (Az 1736-ban elhunyt Felsőbüki Nagy Istvánt lehetséges, hogy ezek egyikében temették el). Emellett számos elveszett, faragott középkori részlet, mintegy 40 db román kori kőelem, a kripták falazatából került elő a feltárások során. Külön érdekesség, hogy a Felsőbüki Nagy Pál által (1790-ben) építtetett kúria későbbi kerítéséből, szintén kerültek elő kőelemek, (de már csak a templom helyreállítását követően).

A 18. században a Felsőbüki Nagy család nagyszabású átépítéseket végeztetett a templomon, amelynek következtében az épület eredeti jellegét elvesztette, tömege tovább bővült: 1732-ben vaskos, nyolcszögletes pilléreken nyugvó, háromnyílásos karzatot alakíttattak ki, csigalépcsővel. 1757-ben a hajó négy sarkára – statikai okokból – zömök támpilléreket állíttattak fel. Az északi és déli falat megbontva, a Czompó család költségén két oldalsó téglalap-alaprajzú kápolna került felépítésre. Egyikben Jézus Szívének, a másikban a Szűzanyának emeltek oltárt.
A korábbi, evangélikusok által építtetett famennyezetet elbontva, a belső teret kosárívű öves, három szakaszból álló csehboltozattal fedették le. A mennyezetet üres stukkókeretekkel díszíttették. A szentélyt és a hajót elválasztó két oszlopköteg között, kosárívű diadalívet készíttettek.
A déli oldali kaput a kápolnák építése miatt megszüntették, így attól fogva a torony alatti kapun van csak lehetőség (a sekrestyén kívül) a templomtérbe jutni. A déli oldal középkori ablakait megszüntetve, két másik barokk ablakot nyitottak.

1872-ben megint csak jelentős változtatások történtek az épületben: elbontották az északi oldali sekrestyét, és a déli oldalra új készült. A külső homlokzaton a barokk támpilléreket négyszögletesre alakították, valamint a pillérek között erőteljes, félköríves árkádíveket emeltek. A két oldalkápolnát is átépíttették. A templom berendezése megújult. 1872-ben új oltár készült, melynek oltárképét id. Storno Ferenc festette. Szintén az ő munkája, a ma is a szentélyben látható Szent Kelemen festmény. 1874-ben pedig új padokat kapott a templom.

(Mint már az előző történeti részben említésre került, az orgona 1938-ban került a templomba, a pécsi Angster-műhelyből).

Az 1972-ben kezdődő helyreállítás során a nívótlan 19. századi sekrestye lebontásra került, és az északi oldalon – azaz korábbi helyén – építették vissza. A régészeti feltárást követően, a helyreállítást végző szakemberek célja az volt, hogy a nagyívű, 18-19. századi átalakítások során elveszett számos középkori részlete a templomnak újra bemutatásra kerüljön. A többnyire a kriptákból előkerült – helyreállításra fel már nem használható – kőelemek közül néhányat kiállításszerűen igyekeztek a templomban elhelyezni (a karzat alatt).
A Stornó-oltár a déli oldali kápolnába került áthelyezésre, amely addig a Szűzanya mellékoltáraként funkcionált. A Mária-szobrot ezután a karzat alatt, az északi fal sarkában állították fel.