Kategória: Példaképek
A büki római katolikus Szent Kelemen templom és plébánia „példaképek” kategóriában publikált bejegyzései.
Vianney Szent János a plébánosok védőszentje. Életének középpontja az eucharisztikus Krisztus volt. Gyakran éjszakákat töltött imával a templomban az emberek megtéréséért. Akár napi 10-18 órát is a gyóntatószékben töltött. Különös kegyelmi ajándékként olvasott az emberi szívekben, anélkül is hogy megszólaltak volna.
A gondos szülő védő vezetőt biztosít az útra gyermeke mellé, a mennyei Atya is ezt teszi a veszedelmek ellen. Az őrangyal, őrzőangyal olyan, mint egy pásztor, akinek az a dolga, hogy védelmezzen minket, és elvezessen a mennyek országába; kérhetjük segítségét minden szükségünkben.
Szent Benedek (Nursia, 480 körül – Monte Cassino, 547) a bencés rend alapítója és regulájának kidolgozója. 1964-ben VI. Pál pápa a nyugati szerzetesség atyjaként és az európai szellemiség alakítójaként „Európa fővédőszentjévé” nyilvánította.
A hívek körében már több II. János Pál közbenjárására bekövetkezett csodás gyógyulás emléke él. Szeretnénk ezekből kettőt bemutatni. Szeressétek Egymást! Magazin 2006/1 (2. szám)
Amíg keresztény marad ez az ország, míg a krisztusi erkölcsöt meg nem tagadjuk, míg közéletünkben megmarad a vallásnak döntő szerepe, addig a feltámadt Jézus mindig újra feltámasztja országunkat, és hatalmának csodáit gyakorolja bennünk és általunk!