2019. március 17. Nagyböjt 2. vasárnapja (C)

A színeváltozás eseményének felidézése segítsen minket abban, hogy megértsük és elfogadjuk a Jézusról szóló emberi és isteni tanúságtételeket, s magunk is igyekezzünk megfogalmazni személyes hitvallásunkat.

Pio atya reggeli imája

Pietrelcinai Szent Pio atya stigmatizált olasz római katolikus pap, kapucinus szerzetes volt. A stigmatizáció mellett több rendkívüli jelenség kísérte életét.

2019. március 10. Nagyböjt 1. vasárnapja (C)

A gonosz igazi célja nem az, hogy ebben vagy abban sikerüljön megmutatnia, mennyire gyöngék és esendők vagyunk, hanem hogy kihúzza hitünk alól a talajt, s ezzel kétségbeesésbe vagy vakmerő bizakodásba kergessen.

„Atya, mennyibe kerül egy szentmise?”

A szentmise a leghatásosabb és legfölségesebb kérő és engesztelő áldozat, kiesdi Istentől a tisztítótűzben szenvedő lelkek számára a szenvedések elengedését, illetve megrövidítését. Ugyanakkor kérhetünk szentmisét hálaadásként, betegért, családért, megtérésért, nehéz ügyért, és még sorolhatnánk.

2019. március 6. Hamvazószerda

A keresztény böjt nem testünk büntetése, hanem szellemi-lelki Istenhez fordulásunk fizikai vetülete. Testünk a böjtöléssel vesz részt az Istenre figyelésben, és ez visszahat lelkünkre: érzékenyebbé tesz az Istentől érkező apró jelekre.

A böjt fegyvere

Hogyan lehet a böjtölés a kísértő legyőzésének eszköze? Az ördögöt az érdekli valójában, hogy Istennel milyen minőségi viszonyban vagyunk. Szüntelenül távolítani akar Tőle. És hogyan kerülhetünk mind közelebb és közelebb Istenhez, akarata teljesedéséhez az életünkre vonatkozóan?

2019. március 3. Évk. 8. vasárnap (C)

A gonosz a gondolatainkon, fantáziánkon, álmainkon keresztül kísért! A rossz vágyak, hajlamok és indulatok a szívünkben születnek meg, és ha nem teszünk ellenük, akkor fölerősödnek és eluralkodnak rajtunk, aztán bűnös szavakhoz és cselekedetekhez vezetnek.