Címke: Szent II. János Pál pápa
„Szent II. János Pál pápa” címkével ellátott bejegyzéseink.
Imádkozni, szüntelenül – a több tucat fényképpel illusztrált interjúkötetben egykori fotósa, Arturo Mari idézi fel emlékeit Szent II. János Pál pápáról, s avatja be az olvasót vatikáni kulisszatitkokba.
A hívek körében már több II. János Pál közbenjárására bekövetkezett csodás gyógyulás emléke él. Szeretnénk ezekből kettőt bemutatni. Szeressétek Egymást! Magazin 2006/1 (2. szám)
1730. augusztus 14-én, Szűz Mária mennybemenetele ünnepének előestéjén tolvajok törtek be a sienai Szent Ferenc-bazilikába. A templomot átkutatva, eltulajdonították a szentostyákat tartalmazó értékes ezüst kelyhet.
Mária, reménység anyja, légy velünk: taníts minket, hogy az élő Istent hirdessük és segíts tanúskodnunk Jézusról, az egyetlen Üdvözítőről!
Korunkban azt tapasztaljuk, hogy kevesen vannak, akik készek hősiesen, bátran, áldozatkészen megvallani Isten szeretetét az emberek előtt. S még kevesebben vannak, akik készek Isten szeretetét hirdetni másoknak. Ima lelki hivatásokért.