[Könyvajánló] Arturo Mari – Találkozunk a paradicsomban

Imádkozni, szüntelenül – a több tucat fényképpel illusztrált interjúkötetben egykori fotósa, Arturo Mari idézi fel emlékeit Szent II. János Pál pápáról, s avatja be az olvasót vatikáni kulisszatitkokba.

A hazánkban 2008. karácsonya előtt megjelenő kötet – a Találkozunk a paradicsomban, lírai képeket és emlékeket idéz fel a Szentatyáról, sok személyes történeten át. Jaroslaw Mikolajewski kérdésein keresztül, Arturo Mari egyik emléket fűzi a másikba, az olvasó pedig halad vele előre, egyre mélyebbre, illetve magasságokba repülve; államfőkkel találkozik, majd leprások között találja magát.

Bepillantást nyerünk a pápa dolgozószobájába és imakápolnájába, Teréz anya arca is felvillan, amint a pápával együtt imádkoznak, végezetül pedig – csodás „utazásunk” végén – térdet hajthatunk II. János Pál pápa halálos ágya előtt.

A milliók által szeretett pápa életútjáról szóló lírai írás, letehetetlen

Megtudhatjuk például: az 1981. május 13-i merénylet elől csakis csoda menthette meg őt. „A golyó – mondta Crucitti professzor Arturo Mari elé tartva a röntgenfelvételt – egy bizonyos ponton irányt váltott, mintha egy acéldarabba ütközött volna. Ez egyszerűen felfoghatatlan, hiszen testének ezen pontja kizárólag lágy részekből áll, még egy csont sincsen a golyó közelében. Hogy ez mind hogyan történt, azt csak a Legszentebb Szűzanya tudja” – nyilatkozta a pápa orvosa.

Arturo Mari emlékei révén megismerhetjük azt is, a lengyel pápa hogyan gyógyított halálos betegeket, hogyan adott erőt egy váratlanul hozzá látogató 28 éves tolókocsis fiatalembernek, aki halála előtt látni akarta a pápát. „A Szentatya húsz percen keresztül térdepelt imádkozva és a fiú kezét fogta. Azután felállt, megölelte és megáldotta őt, majd fehér köntösét kigombolva levette láncát, és a fiú nyakába akasztotta. Ezután újra megsimogatta és megcsókolta. Távozásukkor a fiatalember kézen fogta a pápát, és így búcsúzott: Szentatyám, igazán hálás vagyok. Életem leggyönyörűbb napja volt. Csak egyet mondhatok: köszönöm. Találkozunk a paradicsomban.

Arturo Mari – akit a pápa fiaként mutatott be Bill Clinton elnöknek – ’mintha a fiam lenne’ – mondta, így emlékezik vissza a Szentatyára: „Látszólag egészen különböző esetekről van szó: a fiatalember, aki így búcsúzik: ’Találkozunk a paradicsomban’, a rákbeteg asszony, akinek visszatér az egészsége, az ördögtől megszállt lány, akinek a pápa a nyugalmát adja vissza, vagy a leprások, akiknek saját kezével ad enni. Számomra ezek a pillanatok valamiben mégis közösek: az igazi ’credo’ pillanatai. Amikor a Szentatya a ’szolgák szolgájaként’ határozta meg magát, valóban az volt.”

Arturo Marinak megadatott, hogy II. János Pálhoz való közelsége révén emlékezete a fényképezőgép lencséjéhez hasonlóan fogadhassa magába a pápa személyes kisugárzásának legapróbb részleteit is.

Arturo Mari, több mint ötvenéves munkássága alatt hat pápát fényképezett. Felelevenítette, hogy a világháború alatt és az azt követő években tevékenykedő XII. Pius pápa után, amint a szigorú protokoll-előírások enyhültek, miként vált mind nyitottabbá a Vatikán, és hogyan váltak a fotók a pápák hivatalos útjai és személyes életük részévé. Hivatása II. János Pál pápa alatt teljesedhetett ki, akinek huszonhét éven keresztül volt hivatalos és személyes fotósa. Az egyházfőhöz kapcsolódó legszebb emlékei közül kettőt emelt ki: amikor a pápa minden egészségügyi és biztonsági óvintézkedésre fittyet hányva végigölelt több száz leprást, illetve amikor néhány órával a halála előtt magához hívatta, hogy megköszönje a sokéves munkáját.

Ezek a történetek mutatják igazán, mekkora szeretet és mennyi emberség volt benne – mondta Arturo Mari, aki ma is apjaként tiszteli Szent II. János Pál pápát.

 

Imádkozni, szüntelenül
/Részlet a könyből/

Szent II. János Pál pápa„Mindenhol imádkozott – ha a kápolnában volt, még a fotelben ülve, az úgynevezett pihenései alkalmával is. Számára a pihenés sosem jelentett semmittevést. Imádkozott, amikor valaki meghalt – egy barát, egy ismert személy, egy merénylet vagy baleset áldozata. Imádkozott, amikor megtudta, hogy a politikai helyzet komolyra fordult, amikor a világban háború tört ki. Imádkozott, amikor gondjai voltak, amikor rossz hírt kapott, melyre megoldást kellett találni. Ilyenkor a kápolnába ment, és addig maradt ott, amíg e problémákat orvosolni nem tudta.

Apostoli látogatásainak célpontjai is imádságai színhelyéül szolgáltak. Összpontosítása ilyenkor olyan volt, mint az adott országért elmondott ima. Érezni lehetett, hogy azonosulni próbál az emberekkel, magára vállalja szenvedéseiket. Egyszer Vilniuszban hat órán át imádkozott térdre borulva. Lelkipásztorként vezetett zarándoklatai alatt első dolga a helyi szentélyek meglátogatása volt.

Zarándoklatai is tanúságot tettek arról, hogy különös tisztelettel övezte a Legszentebb Szűz Máriát: a Jasna Góra-i Fekete Madonnát, a Lourdes-i Szűzanyát, a fatimai Szüzet, a guadalupei Szűzanyát, akit az amerikai kontinens oltalmazójának nevezett. Mindig hangsúlyozta, hogy a Szűzanya oltalmában érzi magát. Még a Vatikán kertjében sétálva is szívesen megállt egy-egy percre a legnagyobb, a Lourdes-i Szűzanyának szentelt kápolna előtt, hasonlóan a guadalupei Szűzanya szobrához, melyet a mexikói kormány ajándékozott neki. Amikor tudta, a rózsafüzért tartotta a kezében. Nemcsak a hegyi kirándulások és a séták, de még a konferenciák véget nem érő beszédei alatt is látható volt, ahogy zsebében a rózsafüzért morzsolgatja. Rózsafüzérrel a kezében járt-kelt, azzal pihent, közös imára hívva pedig rózsafüzért ajándékozott a híveknek. És ez volt az, amit halála pillanatában a kezében tartott.

Megesett, hogy egy szemhunyásnyi alvás nélkül az éjszakát a térdeplőn töltötte. Ilyenkor, ha másnap észrevettük, hogy gyengébb, mint máskor, halkan meg is jegyeztük: ma éjjel nem aludt…”


Arturo Mari – Találkozunk a paradicsomban (Heti Válasz Kiadó, 2008)

A könyvajánló az Osservatorio Letterario – Szenzációs kötet II. János Pál pápa életútjáról című cikkének szerkesztett változata # osservatorioletterario.net

A kötet, digitális formában megvásárolható a Digitalstand könyváruházában vagy korlátozott számban még beszerezhető internetes könyváruházakban (például a Szent István Társulatnál).
Fotók: Heti Válasz Kiadó, Internet