Kívülállóként nem lehet megérteni az Egyházat. Miként minden földi szeretetkapcsolat csak azok számára érthető, akik részt vesznek benne.
Valamikor Noé idejében kezdődhetett az egész. Felnézett az égre, a nap ragyogóan sütött, egy tenyérnyi felhőcske sem látszott az égen. „Özönvíz? Miféle özönvíz?” – tűnődött magában.
Október 22-én, László atya szervezésével kisebb létszámú autós zarándoklaton vettünk részt. Felkerestük az ismert zalai kegytemplomokat, végül pedig Mindszenty bíboros úr szülőfalujába is ellátogattunk.
Szent II. János Pál az imádság embere volt, ezért tudott Jézus Krisztus általa, rajta keresztül tevékenykedni és megjeleníteni szeretetét.
Egyházunk októberben az utolsó előtti vasárnapon a missziók világnapját tartja. A misszió minden korban, így napjainkban is Jézus és az apostolok szolgálatának, munkájának folytatását jelenti a Szentlélek erejében.
Készülünk a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Ehhez kapcsolódva Krisztus Király ünnepének előestéjére (november 24.) ismét szentségimádást hirdetünk.
A világ ma attól szenved, hogy nincs szilárd értékrendje. Pedig ennek kialakítása volna a nevelés lényege.
15 évvel ezelőtt, 2003. októberében tért haza a Mennyei Atyához Nagy József atya, egykori büki esperes plébános.