Loibl Miklósné, Eta néni idén immáron 65. éve látja el római katolikus egyházközségünk kántori szolgálatát. Karakteres, mezzoszoprán hangjával és a »hangszerek királynőjén« való kiemelkedő játékával 1956 ősze óta segíti a liturgia ünnepélyességének a fokozását a hívek körében. Ferling György atya, egyházközségünk korábbi lelkipásztora egyszer találóan úgy fogalmazott vele kapcsolatban; „papok csak jönnek és mennek, de az Eta néni marad.”
Írta: Kovács Szilárd, 2021.05.12 (Frissítve: 2021.05.19)

Fotó: vaskarika.hu (2017)
Göcsei Etelka 1937. december 23-án született Zsirán, ötgyermekes család negyedik sarjaként. Édesapja bognármesterként dolgozott, míg az édesanyja a gyermekek neveléséről gondoskodott. Eta néni négy éves volt, amikor a család Bükre költözött. Édesanyja révén szerette meg az éneklést, aki nagyon sokat és szívesen énekelt a gyerekekkel – különösen a Szűzanyás énekeket. Már kisgyermekként vonzotta a kórusi szolgálat. Vágyakozva hallgatta az 1938-ban, a kettős szentév (a Budapesti Eucharisztikus Világkongresszus és Szent István király halála 900. évfordulójának összekapcsolása) alkalmából, a hívek adományaiból építtetett Angster-orgonát is a büki templomban.
Az éneklés számomra lelki felemelkedés
1948-tól azonban, a kommunista rendszer mindent megtett annak érdekében, hogy az egyházak helyzetét megnehezítse. A templomokban addig a kántortanítók (az egyházi iskolák egyes pedagógusai) látták el az ének-zenei szolgálatot, akik ezután válaszút elé kerültek. Vagy az államosított, korábbi egyházi iskolákban maradtak meg tanítóként, vagy a kántori szolgálatot választották. A biztos megélhetést előbbi jelentette a többségük számára, ezért tíz kántortanítóból egy döntött csak az utóbbi mellett. Az 1950-es években, így a büki templom alig néhány éve felavatott orgonája is már csak ritkán szólalhatott meg. (Korábban a tanítók közül Szabó József – későbbi neves büki néprajzkutató és helytörténész, majd Gyurácz József működött közre ily módon a szentmisékben).
Eta néniben, ennek következtében a sok-sok csendes mise hallgatása érlelte tovább a gondolatot, hogy nagy szükség volna erre a szolgálatra; komoly lelki töltettel bír a hívőközösség számára ennek a hangszernek a megszólaltatása a liturgiában. Pedagógusi pályára készült, hogy egyházi tanítóként egyszer majd ő láthassa el a kántori teendőket.
Énektehetsége korán kitűnt a templomba járók körében is. Még általános iskolás kislány volt, amikor már ő énekelhette a templomi énekeket – ekkor tehát még orgonakíséret nélkül. 1955-ben a nyarat a településen töltő szeminarista kispap, Schermann Rudolf kezdte el megtanítani orgonálni. Az ő segítségével jelentkezhetett ezután az 1955 őszén induló kántori képzésre Sopronba, Jáki Teodóz atya vezetésével, aki az orgonajáték mellett karvezetésre oktatta a kilenc fős évfolyamot. Szabó Mária Lajos atya (szertartástan, egyházi énekek) és Halmos Alajos (összhangzattan) voltak még a tanárai.
A Sopron városában való mozgást az 1950-es években a határsávrendelet nehezítette és bonyolította. Eta néninek is engedélyre volt szüksége a városban való tartózkodásra, amelyet azonban alig néhány hónapot követően már nem hosszabbítottak meg számára. Arra kényszerült emiatt, hogy magánúton folytassa megkezdett tanulmányait a kántorképzőből küldött anyagokból. Egy harmónium segítségével tudott felkészülni a későbbi vizsgára, amelyet 1956. május 23-án jeles osztályzattal teljesített.
1957-ben továbbképzésen vehetett részt Győrben, ahol Szigeti Kilián pannonhalmi bencés szerzetes tanította meg számára a pedálmű kezelését. Eközben már főállásban látta el a büki templom kántori szolgálatát.
Szülei örömmel és büszkén vették tudomásul, hogy egyik gyermekük ily módon állt az egyház, illetve a Jóisten szolgálatába – főképpen az édesanyja, aki titkon abban reménykedett, hogy két bátyja közül valamelyikük majd a papi hivatást fogja választani. Természetesen a hívek, és az akkori büki plébános, Radnóczy Ernő atya is áldásként élte meg, hogy az évek múltán újra lehetett a templomnak főállású kántora.
Hangi adottságai okán egyébként, szerették volna elcsábítani a tehetséges fiatalt a faluból, ő azonban nem akarta elhagyni az otthonát. Később megházasodott, majd férjével, Loibl Miklóssal Bükön családot alapítottak. Egy gyermekük született. „Szerényen, takarékosan éltünk, de amire egy kis családnak szüksége volt, együtt megteremtettük” – nyilatkozta Eta néni egy korábbi, vele készült beszélgetésben.
A Jóisten segítségével, kegyelmével tudtam egy életen át ezt a szolgálatot végezni
1958-ban elindította a templomi felnőtt énekkart, majd az 1960-as években egymás után kétszer (egyik, majd a másik felnövekvő generációval) gyermekkórust is szervezett. Eta néni anno még mindent latinul tanult, (de még ma is fel tudja idézni az eredeti szertartási szövegeket, énekeket), és a gyerekekkel is még az egyházi liturgia hagyományos nyelvén énekeltette el a templomi énekeket. A felnőttek énekkara a mai napig is közreműködik alkalmanként a templomban, tagjai nagyobb létszámban a nagy egyházi ünnepeken segítik Eta néni munkáját. Nagy kihívást jelentett számára fiatalként a virágvasárnapi és nagypénteki Passió négy szólamban való megvalósítása a kórus tagjaival, ezért erre a mai napig is szívesen emlékszik vissza.
Idestova 65 éves „működése” alatt azonban nemcsak az alázatos énekesi és zenei szolgálatával vette ki a részét az egyházközséggel kapcsolatos feladatok sorából, hanem emellett például ő szervezte huzamos időn keresztül a plébániai zarándokutakat is. Mariazellben, Németújváron, Boldogasszonyban és a környék számos búcsújáróhelyén vehetett részt zarándoklaton a vezetésével, illetve közreműködésével a hívek közössége. Kedves emlékek ezek ma is a számára, amikor a buszon ülve énekelték végig az utat, imádkozták közösen a rózsafüzért a résztvevőkkel. 41 éven át segédkezett az éves egyházi hozzájárulás beszedésében – egy időben ráadásul még az egész településen. Radnóczy Ernő esperes nyugdíjba vonulását követően ő vette át a Rózsafüzér Társulat vezetését. 70 éves koráig pedig tagja volt a Plébániai Tanácsadó Testületnek is.

Fotó: Szent Kelemen Plébánia, Bük (2019)
Bár 55 évesen nyugdíjba vonult, Eta néni a mai napig is hűségesen látja el a kántori szolgálatot. Ahogy az elmúlt évtizedek során a (templomba járó) hívek számának csökkenése arányában a papi hivatások száma is jelentős visszaesést mutat, egyúttal a kántori hivatás iránt is számottevően megcsappant az érdeklődés. Ily módon viszont egy-egy plébánosra és az őket segítő kántorokra is sokkal több feladat, illetve oldallagosan ellátandó plébánia és templom jut.
Az ezredforduló tájékán került Bük is abba a helyzetbe, hogy a település egymást követő plébánosai (és az őket kisegítő egy-egy káplán) kellett, hogy vállalják ettől kezdve a környező falvak katolikus hívei körében is a lelkipásztori feladatok ellátását. Voltak olyan évek, hogy nyolc kisebb település tartozott Bükhöz. Nyugdíjas évei dacára, ennek következtében Eta nénire is több feladat hárult, sőt alkalmanként a környékbeli plébánosok is „kölcsönkérték” őt. 50 éves szolgálatának jubileuma alkalmával, természetesen ezzel kapcsolatban is kérdezték őt egy interjúban. A kérdésre, hogy nem okozott-e számára mindez túlzott nehézséget, így válaszolt: „Egyáltalán nem. A mindenkori plébánosnak fejet hajtva kell szolgálni. Így tanítottak bennünket, ez a helyes magatartás.”
23 éven át Radnóczy Ernő, 18 éven át Nagy József, 5 éven át Horváth Imre, 6 éven át Lőrincz Béla, 5 éven át Ferling György, 2013 óta pedig Jász László atya mellett látja a kántori szolgálatot a Szent Kelemen templomban. Bük mellett például Bő, Lócs, Gór, Tompaládony és Iklanberény településeken is rendszeresen besegített, vagy segít be a mai napig is a hétvégi szentmiséken, vagy a temetéseken.
Megszámlálhatatlanul sok szentmise, sok-sok esküvő, bérmálás, elsőáldozás és temetés által vált bükiek és környékbeliek; több száz család életének akárcsak egy-egy meghatározó szakaszában, fontos pillanatában a részesévé – eme jeles események alatt énekével és orgonajátékával, valamint pozitív, jó kedélyű személyiségével elősegítve őket abban, hogy közelebb kerülhessenek a Jóistenhez.
2006-ban az 50 éves szolgálata kapcsán, majd 2017 decemberében 80. születésnapja alkalmából Eta néni pápai áldásban részesülhetett, amelyeket hálaadó, ünnepi szentmise keretében adtak át neki a helyi és környékbeli hívek sokaságának a részvételével.
„Mindig lelki örömet jelentett, hogy a Jóistent szolgálhatom a kántori munkámmal. S persze hálás vagyok azért is, hogy az emberek szeretete végigkísérte az egész életemet, s azt én viszonozni is tudtam. Az éneklés számomra lelki felemelkedés, s így a munkám segített abban, hogy közelebb lehessek a Jóistenhez.”
Az Ő „segítségével, kegyelmével tudtam egy életen át ezt a szolgálatot végezni. Neki adok hálát mindezért!”
Isten áldja Eta nénit, és tartsa meg közöttünk sokáig jó erőben, egészségben, hogy énekével és orgonajátékával még sokunk lelki üdvére szolgálhasson!
|
Fényképgaléria – 65 év szolgálata
Felhasznált anyagok:
1. Beszélgetés Loibl Miklósné, Eta nénivel
2. Pócza Mária Gabriella: 50 éve az orgonánál (interjú) # Büki Újság, 2006. márciusi szám
3. Kiss Tamás: Interjú Loibl Miklósné büki kántorral # Hitvallás, 2006. márciusi szám
4. Somogyi Csaba: Hangszerrel, énekkel az istentiszteletért (2020. február 11.) # parokia.hu
5. Wikipédia (határsáv)
Nyitókép: Szokol Gábor # vaskarika.hu
Köszönet Büki Lászlónak (Vaskarika.hu), Eta néninek, Pócza Gabriellának és Kovács Ferencnének a fényképekért.
Idézet: Fb / Gyurácz Ferenc – a Vasi Szemle korábbi főszerkesztője, a Száz Magyar Falu sorozat Bük c. kötetének szerzője