65 éve az egyház szolgálatában

Loibl Miklósné, Eta néni idén immáron 65. éve látja el római katolikus egyházközségünk kántori szolgálatát. Karakteres, mezzoszoprán hangjával és a »hangszerek királynőjén« való kiemelkedő játékával 1956 ősze óta segíti a liturgia ünnepélyességének a fokozását a hívek körében. Ferling György atya, egyházközségünk korábbi lelkipásztora egyszer találóan úgy fogalmazott vele kapcsolatban; „papok csak jönnek és mennek, de az Eta néni marad.”

 Írta:  Kovács Szilárd, 2021.05.12  (Frissítve: 2021.05.19)
Loibl Miklósné, Eta néni

Fotó: vaskarika.hu (2017)

Göcsei Etelka 1937. december 23-án született Zsirán, ötgyermekes család negyedik sarjaként. Édesapja bognármesterként dolgozott, míg az édesanyja a gyermekek neveléséről gondoskodott. Eta néni négy éves volt, amikor a család Bükre költözött. Édesanyja révén szerette meg az éneklést, aki nagyon sokat és szívesen énekelt a gyerekekkel – különösen a Szűzanyás énekeket. Már kisgyermekként vonzotta a kórusi szolgálat. Vágyakozva hallgatta az 1938-ban, a kettős szentév (a Budapesti Eucharisztikus Világkongresszus és Szent István király halála 900. évfordulójának összekapcsolása) alkalmából, a hívek adományaiból építtetett Angster-orgonát is a büki templomban.

Az éneklés számomra lelki felemelkedés

1948-tól azonban, a kommunista rendszer mindent megtett annak érdekében, hogy az egyházak helyzetét megnehezítse. A templomokban addig a kántortanítók (az egyházi iskolák egyes pedagógusai) látták el az ének-zenei szolgálatot, akik ezután válaszút elé kerültek. Vagy az államosított, korábbi egyházi iskolákban maradtak meg tanítóként, vagy a kántori szolgálatot választották. A biztos megélhetést előbbi jelentette a többségük számára, ezért tíz kántortanítóból egy döntött csak az utóbbi mellett. Az 1950-es években, így a büki templom alig néhány éve felavatott orgonája is már csak ritkán szólalhatott meg. (Korábban a tanítók közül Szabó József – későbbi neves büki néprajzkutató és helytörténész, majd Gyurácz József működött közre ily módon a szentmisékben).

Eta néniben, ennek következtében a sok-sok csendes mise hallgatása érlelte tovább a gondolatot, hogy nagy szükség volna erre a szolgálatra; komoly lelki töltettel bír a hívőközösség számára ennek a hangszernek a megszólaltatása a liturgiában. Pedagógusi pályára készült, hogy egyházi tanítóként egyszer majd ő láthassa el a kántori teendőket.

Énektehetsége korán kitűnt a templomba járók körében is. Még általános iskolás kislány volt, amikor már ő énekelhette a templomi énekeket – ekkor tehát még orgonakíséret nélkül. 1955-ben a nyarat a településen töltő szeminarista kispap, Schermann Rudolf kezdte el megtanítani orgonálni. Az ő segítségével jelentkezhetett ezután az 1955 őszén induló kántori képzésre Sopronba, Jáki Teodóz atya vezetésével, aki az orgonajáték mellett karvezetésre oktatta a kilenc fős évfolyamot. Szabó Mária Lajos atya (szertartástan, egyházi énekek) és Halmos Alajos (összhangzattan) voltak még a tanárai.

A Sopron városában való mozgást az 1950-es években a határsávrendelet nehezítette és bonyolította. Eta néninek is engedélyre volt szüksége a városban való tartózkodásra, amelyet azonban alig néhány hónapot követően már nem hosszabbítottak meg számára. Arra kényszerült emiatt, hogy magánúton folytassa megkezdett tanulmányait a kántorképzőből küldött anyagokból. Egy harmónium segítségével tudott felkészülni a későbbi vizsgára, amelyet 1956. május 23-án jeles osztályzattal teljesített.

1957-ben továbbképzésen vehetett részt Győrben, ahol Szigeti Kilián pannonhalmi bencés szerzetes tanította meg számára a pedálmű kezelését. Eközben már főállásban látta el a büki templom kántori szolgálatát.

Szülei örömmel és büszkén vették tudomásul, hogy egyik gyermekük ily módon állt az egyház, illetve a Jóisten szolgálatába – főképpen az édesanyja, aki titkon abban reménykedett, hogy két bátyja közül valamelyikük majd a papi hivatást fogja választani. Természetesen a hívek, és az akkori büki plébános, Radnóczy Ernő atya is áldásként élte meg, hogy az évek múltán újra lehetett a templomnak főállású kántora.

Hangi adottságai okán egyébként, szerették volna elcsábítani a tehetséges fiatalt a faluból, ő azonban nem akarta elhagyni az otthonát. Később megházasodott, majd férjével, Loibl Miklóssal Bükön családot alapítottak. Egy gyermekük született. „Szerényen, takarékosan éltünk, de amire egy kis családnak szüksége volt, együtt megteremtettük” – nyilatkozta Eta néni egy korábbi, vele készült beszélgetésben.

A Jóisten segítségével, kegyelmével tudtam egy életen át ezt a szolgálatot végezni

1958-ban elindította a templomi felnőtt énekkart, majd az 1960-as években egymás után kétszer (egyik, majd a másik felnövekvő generációval) gyermekkórust is szervezett. Eta néni anno még mindent latinul tanult, (de még ma is fel tudja idézni az eredeti szertartási szövegeket, énekeket), és a gyerekekkel is még az egyházi liturgia hagyományos nyelvén énekeltette el a templomi énekeket. A felnőttek énekkara a mai napig is közreműködik alkalmanként a templomban, tagjai nagyobb létszámban a nagy egyházi ünnepeken segítik Eta néni munkáját. Nagy kihívást jelentett számára fiatalként a virágvasárnapi és nagypénteki Passió négy szólamban való megvalósítása a kórus tagjaival, ezért erre a mai napig is szívesen emlékszik vissza.

Idestova 65 éves „működése” alatt azonban nemcsak az alázatos énekesi és zenei szolgálatával vette ki a részét az egyházközséggel kapcsolatos feladatok sorából, hanem emellett például ő szervezte  huzamos időn keresztül a plébániai zarándokutakat is. Mariazellben, Németújváron, Boldogasszonyban és a környék számos búcsújáróhelyén vehetett részt zarándoklaton a vezetésével, illetve közreműködésével a hívek közössége. Kedves emlékek ezek ma is a számára, amikor a buszon ülve énekelték végig az utat, imádkozták közösen a rózsafüzért a résztvevőkkel. 41 éven át segédkezett az éves egyházi hozzájárulás beszedésében – egy időben ráadásul még az egész településen. Radnóczy Ernő esperes nyugdíjba vonulását követően ő vette át a Rózsafüzér Társulat vezetését. 70 éves koráig pedig tagja volt a Plébániai Tanácsadó Testületnek is.

Loibl Miklósné, Eta néni

Fotó: Szent Kelemen Plébánia, Bük (2019)

Bár 55 évesen nyugdíjba vonult, Eta néni a mai napig is hűségesen látja el a kántori szolgálatot. Ahogy az elmúlt évtizedek során a (templomba járó) hívek számának csökkenése arányában a papi hivatások száma is jelentős visszaesést mutat, egyúttal a kántori hivatás iránt is számottevően megcsappant az érdeklődés. Ily módon viszont egy-egy plébánosra és az őket segítő kántorokra is sokkal több feladat, illetve oldallagosan ellátandó plébánia és templom jut.

Az ezredforduló tájékán került Bük is abba a helyzetbe, hogy a település egymást követő plébánosai (és az őket kisegítő egy-egy káplán) kellett, hogy vállalják ettől kezdve a környező falvak katolikus hívei körében is a lelkipásztori feladatok ellátását. Voltak olyan évek, hogy nyolc kisebb település tartozott Bükhöz. Nyugdíjas évei dacára, ennek következtében Eta nénire is több feladat hárult, sőt alkalmanként a környékbeli plébánosok is „kölcsönkérték” őt. 50 éves szolgálatának jubileuma alkalmával, természetesen ezzel kapcsolatban is kérdezték őt egy interjúban. A kérdésre, hogy nem okozott-e számára mindez túlzott nehézséget, így válaszolt: „Egyáltalán nem. A mindenkori plébánosnak fejet hajtva kell szolgálni. Így tanítottak bennünket, ez a helyes magatartás.”

23 éven át Radnóczy Ernő, 18 éven át Nagy József, 5 éven át Horváth Imre, 6 éven át Lőrincz Béla, 5 éven át Ferling György, 2013 óta pedig Jász László atya mellett látja a kántori szolgálatot a Szent Kelemen templomban. Bük mellett például Bő, Lócs, Gór, Tompaládony és Iklanberény településeken is rendszeresen besegített, vagy segít be a mai napig is a hétvégi szentmiséken, vagy a temetéseken.

Megszámlálhatatlanul sok szentmise, sok-sok esküvő, bérmálás, elsőáldozás és temetés által vált bükiek és környékbeliek; több száz család életének akárcsak egy-egy meghatározó szakaszában, fontos pillanatában a részesévé – eme jeles események alatt énekével és orgonajátékával, valamint pozitív, jó kedélyű személyiségével elősegítve őket abban, hogy közelebb kerülhessenek a Jóistenhez.

2006-ban az 50 éves szolgálata kapcsán, majd 2017 decemberében 80. születésnapja alkalmából Eta néni pápai áldásban részesülhetett, amelyeket hálaadó, ünnepi szentmise keretében adtak át neki a helyi és környékbeli hívek sokaságának a részvételével.

„Mindig lelki örömet jelentett, hogy a Jóistent szolgálhatom a kántori munkámmal. S persze hálás vagyok azért is, hogy az emberek szeretete végigkísérte az egész életemet, s azt én viszonozni is tudtam. Az éneklés számomra lelki felemelkedés, s így a munkám segített abban, hogy közelebb lehessek a Jóistenhez.”

Az Ő „segítségével, kegyelmével tudtam egy életen át ezt a szolgálatot végezni. Neki adok hálát mindezért!”

Isten áldja Eta nénit, és tartsa meg közöttünk sokáig jó erőben, egészségben, hogy énekével és orgonajátékával még sokunk lelki üdvére szolgálhasson!

„Sokfelé megfordultam, de számomra ő maradt a legjobb kántor. Úgy, ahogy gyerekkoromban, a 60-as évek elején megismertem. Szárnyaló, tiszta hangja, szép hangszíne, szívbéli lelkesedése tette azzá.”

Gyurácz Ferenc


Fényképgaléria – 65 év szolgálata


Forrás, felhasznált anyagok

Felhasznált anyagok:
1. Beszélgetés Loibl Miklósné, Eta nénivel
2. Pócza Mária Gabriella: 50 éve az orgonánál (interjú) # Büki Újság, 2006. márciusi szám
3. Kiss Tamás: Interjú Loibl Miklósné büki kántorral # Hitvallás, 2006. márciusi szám
4. Somogyi Csaba: Hangszerrel, énekkel az istentiszteletért (2020. február 11.) # parokia.hu
5. Wikipédia (határsáv)

Nyitókép: Szokol Gábor # vaskarika.hu

Köszönet Büki Lászlónak (Vaskarika.hu), Eta néninek, Pócza Gabriellának és Kovács Ferencnének a fényképekért.

Idézet: Fb / Gyurácz Ferenc – a Vasi Szemle korábbi főszerkesztője, a Száz Magyar Falu sorozat Bük c. kötetének szerzője