Nem lettem volna képes befejezni a filmet, ha nem a Szűzanyáért csináltam volna

Lengyel portálnak adott néhány éve fantasztikus interjút a Passió c. filmben Jézust alakító Jim Caviezel. A 777 jóvoltából olvashatjuk magyarul a beszélgetést, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy az amerikai színész az első X-Men képregényfilm egyik szerepére is esélyes volt, de végül másfajta szuperhős vált belőle a filmvásznon…

Jim Caviezel és Stanisław Dziwisz bíboros

A passió főszereplője Stanisław Dziwisz lengyel bíboros (II. János Pál pápa egykori személyi titkára) társaságában, 2017 márciusában – Fotó: TT / Knights of Columbus 

Narrátora lettél a Karol Wojtyła életéről szóló dokumentumfilmnek; A kontinens felszabadítása: II. János Pál és a kommunizmus bukása címmel. Lengyelországi látogatásod alatt oda is elutaztál, ahol Karol Wojtyła élt és dolgozott. Mit jelent neked a néhai lengyel pápa?

Lengyelországban tett látogatásom során értettem meg igazán, hogy az egész világnak a problémái nehezedtek az ő vállaira. Ehhez nekem is lehet személyes hozzáfűznivalóm: Jézus szerepének eljátszása miatt sok-sok gúnyolódással és kritikával kellett nekem is szembenéznem, amelyeket valahogy el kellett viselni. A pápa, II. János Pál jelleme ehhez sok erőt adott. A példáját látva a következőt kérdeztem magamtól: minek foglalkozol a téged kritizálókkal?

 II. János Pálnak hatalmas szerepe volt a kommunizmus legyőzésében

Fiatal koromban sokat olvastam a nácizmusról és a lengyel területeken elkövetett népirtásról. Ismereteim csak a könyvekre korlátozódtak, így lengyelországi tartózkodásom alatt kellett ráeszmélnem, hogy Wojtának magának is mennyit kellett szenvednie a nácizmusnak való közvetlen kiszolgáltatottsága miatt. Jártam Auschwitzban, ahol Maximilian Kolbe atya a saját életét adta azért, hogy egy fogolytársa élhessen. Többek között ezek is rámutattak arra, mennyit szenvedett ez a nép. Aztán a náci megszállást követte a kommunizmus, tehát II. János Pál a két legszörnyűbb rezsim alatt élte le élete jelentős részét.

Amerikaiként különösebb félelem nélkül tekintettem a hidegháborúra, mivel nem éltem soha elnyomás alatt. II. János Pál pápának két ilyen időszakot is át kellett élnie, illetve vele együtt egész Lengyelországnak is. Ő azonban személyében reprezentálja az országotokat is.

Spirituális értelemben?

Lengyelország, a lengyel nép – mint ahogy Krisztus is – keresztre lett feszítve. A Szűzanya Lengyelország anyja. Mielőtt Wojta édesapja meghalt, azt mondta neki, hogy Mária most már az ő anyja is. Csodálatos jelképe ez az országnak.

A szentatya tanítása rád is mély hatással volt?

A 80-as években, amikor tinédzser voltam, II. János Pál az Egyesült Államokba látogatott. Csupán másfél óra utazásra volt a lakhelyemtől, a családom pedig el is ment, hogy lássák és hallgassák őt. Sok katolikus számára olyan volt ez, mintha maga Jézus látogatta volna meg őket. Én nem mentem, mert nem éreztem fontosnak. A villámcsapás, csak évekkel később jött…

Beszélni fogunk erről a villámcsapásról is később… Szóval nem mentél el, hogy lásd a pápát, de évek múltán csak bepótoltad a látogatást; a Passió forgatása után találkoztál vele egy pápai kihallgatáson. Miután megtekintette a filmet, azt mondta: „ez így történt!” Hogyan fogadtad a szentatya szavait?

A pápa mindig azt mondta a fiataloknak, távolodjanak el az erkölcsileg lezüllött, romlott emberi civilizációtól; „legyetek szentek”. Ez lehetetlen volna? Nem, egyáltalán nem. Gyakran hallom magam is Krisztus hangját a szívemben: „Jim, sikerülni fog.” Ez annak az üzenete, hogy mindenki ugyanolyan fontos ebben a világban, de ez ugyanakkor egy, a keresztény életre való felhívás is. Egy olyan életé, aki bárkinek, akivel találkozik, megmutatja, hogy Jézus az Úr. Emlékszem, a pápa azt mondta az amerikai népnek is: „Mindnyájan szentek lehettek!” Nagy szomorúság a számomra, hogy a népem nagy része egyáltalán nem keresi az életszentséget; inkább drogokkal és élvezetek hajhászásával helyettesítik, mert az kitölteni látszik az érzelmi ürességet.

A pápai audiencia során mit mondtál neki?

Hogy mennyire lenyűgözött a színészekhez címzett levele, melyben azokhoz szólt, akik a szépséget keresik és művészi formában adják tovább azt az embereknek. Mindent megteszek, hogy az útmutatása szerint cselekedjek.

Jim Caviezel és II. János Pál pápa találkozása

Audiencián II. János Pál pápánál (2004. március 15.) – Fotó: ServizioFotograficoOR / CPP

II. János Pál színész is volt – csakúgy mint te, ezért bármely elődénél jobban ismerte a művészet erejét.

Pontosan. Ez az, ahonnan erőt is meríthetett. Értette az embereket, a művészet által pedig képes volt milliók szívét megnyerni. Ő egyszerűen egy szent…

A film, a Passió készülte idején pontosan 33 éves voltál, monogramod JC, és Jézust játszottad.

Ez nem lehet véletlen. Véletlenek nincsenek… Mindig „balesetekről” és „szerencsétlenségekről” hallani az életben. A szekularizáció hatással van az egész világra, beleértve az Egyesült Államokat is. A véletlenben igazából csak az ateisták hisznek. Isten szemében nincs véletlen. Ha Isten halottakat támaszt fel, arra is azt mondják, véletlen.

„Ha valaki elveszíti hitét Istenben, nem az fenyegeti, hogy semmiben sem hisz majd, hanem az, hogy mindenben” – állítja G.K. Chesterton.

Ugyanakkor nincs joga bármit megtenni, amit szeretne, és ahhoz sincs, hogy mindenről döntsön. Erkölcs nélkül élni – kizárva a jót? Hol van akkor a szeretet mindebben?

Talán pont emiatt ölték meg Istent – ahogy Nietzsche mondja. Ha nincs Isten, azt tehetnek, amit akarnak.

Ezt láthatjuk Amerikában is, nap mint nap.

Európában még inkább ezt látni. Az Egyesült Államok alapító atyái el sem tudták képzelni az országot Isten nélkül. A francia forradalom alatt gyilkolni kezdték a papokat és köptek Jézusra. De térjünk vissza Hollywoodba, a filmhez. Mel Gibson figyelmeztetett a szerep elvállalásakor, hogy valószínűleg nem fogsz ezután több felkérést kapni Hollywoodban. Mennyiben lett igaza?

Anélkül, hogy bármi rosszat tettem volna, kikerültem az öt legnépszerűbb színész közül a stúdióknál. Pedig csak eljátszottam Jézus szerepét. Hogy személyesen hogy érintett-e ez az elutasítás? Nos, mindenkinek megvan a maga keresztje. A világ változik, de úgy sem leszünk örökké ezen a Földön. Sem én, sem pedig a hollywoodi producerek. Egyszer majd mindenkinek el kell számolnia a tetteivel.

Miből fakadhatott ez a reakció vajon? Az emberek félnek az ilyen filmektől? Pedig szerették Jézus emlékezetes jeleneteit a képernyőn. Több mint 500 millió dolláros globális bevétel, elképesztő sikeres lett a film. A mai napig hallani megtérésekről a film kapcsán.

Erre talán nem is nekem kellene válaszolnom. Csak a munkámat végeztem. A film valóban, nézők millióit inspirálta. Hagyjuk ezt a producerekre, hogy félnek-e ettől a sikertől vagy sem. Nincs még vége a karrieremnek. Végül is, szerepeltem már egy-két kiemelkedő hollywoodi produkcióban, sőt, egy népszerű amerikai krimi-sorozatban is, Person of interest címmel.

Számomra a szentmise az állandó megerősödés forrása

Ugyanakkor azt sem felejtettem el, hogy Jézus szerepe, neve mindenek felett áll. Ez a név egyben minden idők legellentmondásosabbja is. A szeretet ellentmondásos, Ő pedig maga a megtestesült szeretet. Jézus a szeretetről beszélt az embereknek, ők pedig megölték ezért. Ki ez az ember, hogy megmondja nekünk, hogyan kéne éljünk? – kérdezték arrogánsan. A saját népe elárulta, és mindenki elhagyta.

A szereppel kapcsolatos kötelességem, hogy mindezt valahogy hűen bemutassam a képernyőn, valójában nem egy egyszeri, befejezett dolog. Az evangéliummal összhangban kell éljek most is napról-napra, és tanúságot kell tegyek az igazságról. És most elérkeztünk ismét II. János Pálhoz. „Totus Tuus”, vagyis „egészen a tiéd” – mondta jelmondatában. Ha tudni akarod, mivel inspirál ma is engem, hát ez az; „egészen a tiéd.”

A Szűzanyának való odaadás?

Ez a hitem lényege. A kapcsolatomat Krisztussal neki köszönhetem. Az ő közreműködésével lett emberré és jött el hozzánk. Egy evangélikus barátom egyszer megkérdezte, hogy miért nem egyenesen Jézushoz fordulok imáimban. Azt hiszem, hogy ez egy jó kérdés. Akkor nem is tudtam neki válaszolni. Azonban miután sokat foglalkoztam II. János Pál pápa történetével, megtaláltam erre a jó választ. Miatta kötődik úgy Lengyelország Krisztushoz, mint semelyik másik ország. A lengyel nép a kapocs kelet és nyugat között. A gonosz ezt ki nem állhatja, annak dacára hogy Jézus Krisztus és a Szűzanya már legyőzték őt. II. János Pálnak hatalmas szerepe volt a kommunizmus legyőzésében. Hogy volt erre képes? Szeretettel.

Nekem az a véleményem, hogy nem ok nélkül kerültünk a vasfüggöny mögé annak idején. Talán Istennek terve van a múltunkkal, ami még nem világos számunkra. Az 1968-as eseményekben Lengyelország kevésbé volt érintett, nem úgy, mint az USA és a Nyugat. Nem vettük át az erkölcsi relativizmust, a nihilizmust és a hedonista nézeteket. Ennek okán a jelenkori ellenforradalom és a nyugati világ evangelizációja talán nálunk, Lengyelországban kezdődik.

Egy ateista erre azt mondaná, hogy mindez puszta véletlen. De neked van igazad, ez is Isten tervének a része. Az én országomat szerencsésnek tartják; ez a földi mennyország. Ennek ellenére az emberek elvesztik a hitüket. Elhagyják, megtagadják Jézust. Mózes sem ok nélkül töltött negyven napot távol a néptől a hegyen. Számomra a szentmise az állandó megerősödés forrása. Ez az a hely, ahol igazán találkozni tudok Krisztussal. Ez nem csupán abban merül ki, hogy magamhoz veszem a szentostyát. Ez valódi találkozás. Kenyér és bor? Dehogy; ez Krisztus szent teste és vére! Ez az, amiért igazán érdemes meghalni. Mindennap azért imádkozom, hogy Krisztussal a szívemben hagyjam itt ezt a földi világot, nem pedig Őt elhanyagolva vagy megtagadva.

Passió forgatás (Mel Gibson és Jim Caviezel)

Pillanatkép a Passió forgatásáról (Mel Gibson és Jim Caviezel) – Fotó: The Passion of the Christ

Beszéljünk most arról, hogy milyen volt, amikor valóban beléd csapott a villám a Passió forgatásán. Ez a keresztre feszítés során történt?

Nem, akkor még nem voltam a kereszten. Rómában forgattunk, a hegyi beszéd jelenetét vettük fel. Felmentem a hegyoldalra, és eléggé felhős volt az ég. Öt másodperccel korábban már valahogy megéreztem, hogy meg fog történni. Szeles volt az idő, de nem hallottam a szél zúgását. Majd hirtelen belém csapott a villám. Nagyon megrémültem, de belül mégis béke járt át. Alig egy pillanattal korábban, pont mikor Mel elkiáltotta magát („Action!”), és rámközelített a kamera; akkor csapott le. Majd hallom, ahogy kiabálja – mégis mi történt a hajaddal? Valahogy kicsit vicces is volt az egész.

Az emberek egyébként azt gondolják, hogy komor és túl komoly vagyok, ez azonban nem igaz. Odajött ma hozzám egy lengyel apáca és azt kérdezte, hogy miért nem mosolygok? Azt válaszoltam neki, hogy én a szemeimmel már mosolygok, csak még nem terjedt át az egész arcomra (nevet).

Én is most látlak először mosolyogni! Ezt le is írom. Azon kevés hollywoodi hírességek közé tartozol, akik elkötelezetten katolikusok. Nem nehéz ez?

Hollywoodban az emberek folyton azt kérdezik, hogy miért nem tudom elkülöníteni a színészi karrieremet a hitemtől, hogy katolikus vagyok. A hit számomra valójában segítséget jelent. Amikor kosaraztam, az motivált. A kettő most már ugyanaz. Tisztában vagyok vele, hogy olykor például lusta vagyok, de pont ezért dolgozom azon, hogy legyőzzem ezt a gyengeségemet. A hit segít, hogy jó döntéseket hozzak, és emellett számos ember jelent számomra inspirációt, akkor is, ha nem hívők. Mel szintén küszködik a hitével, de ő a saját pénzét is befektette, amikor belefogott a Passió megvalósításába.

Mel Gibson tíz év kihagyás után tért vissza a filmvilágba a Fegyvertelen katona c. remek alkotásával. Krisztus Passiójának nem lesz folytatása?

Nincs annál megtisztelőbb, és egyben megalázóbb szerep, mint Őt alakítani

Rengeteg szerepet játszottam már a karrierem során. Egyszer sorozatgyilkost játszottam, és abban az esetben is lélekbúvár módjára át kellett élnem azt a szerepet. Fel kellett tennem a kérdést, hogy képes lennék-e megölni valakit. Alakítottam aztán katonát és sportolót is. Monte Cristo grófjának adaptációjában is részt vettem. Végül, a John Ford által inspirált klasszikus westernben is játszhattam. A legnehezebbnek azonban Jézus alakítása bizonyult. Nincs annál megtisztelőbb, és egyben megalázóbb szerep, mint Őt alakítani. Semmi sem képes jobban megtanítani a valódi alázatra.

A gondolat, hogy ismét belefogjak egy ehhez hasonló szerep megformálásába, rémálomként jelenik meg előttem. Mikor azonban olyan helyekre jutok el, mint Lengyelország, és látom a vértanúság és önfeláldozás emlékhelyeit, rá kell jönnöm, csakis a szeretet képes megmenteni ezt a világot. Krisztus szeretete. Ezért szeretnék még Gibsonnal együtt dolgozni. A következő film a feltámadás történetét fogja feldolgozni. Ha a Passió ennyi embert inspirált a jóra, miért ne próbálhatnánk meg még egyszer? Azt érzem, hogy ismét van egy cél az életemben. Ezért alakítottam egy olyan embert a sorozatszerepeimben az elmúlt öt évben, aki a célját keresi. Nem csupán a pénzért csinálom. A szeretetért csinálom, mert ez az én krisztusi misszióm.

Másokat inspirálni?

Jim Caviezel (wPolityce.pl)

Fotó: Julita Szewczyk / wPolityce.pl 

Hát nem csodálatos, amit Szent II. János Pál tett? Embereket motivált, és inspirálta őket. Az igazságról és a szeretetről beszélt nekik, de nem valami elcsépelt módon. Amikor Krisztust alakítottam, rengeteget imádkoztam. Azt kértem az Úrtól, hogy mutassa meg nekem, hogy hogyan lehetne még őszintébb, még hitelesebb az alakításom. Hogyan hozhatom még közelebb Krisztust a nézőkhöz? Hogyan inspirálhatnám őket? Ez azóta is az én belső utazásom, ami nem ért még véget. Amíg a Passión dolgoztunk, Gibson mindig fenntartotta a lehetőségét annak, hogy bármikor félbeszakítsuk a forgatást, hogy spirituális értelemben mindig kellően fel legyünk töltődve a folytatáshoz. Ezt nem lehet anélkül elmondani, hogy ne lettem volna teljesen beavatva, mint résztvevő. „Totus Tuus – „egészen a tied.” Nem lettem volna képes befejezni ezt a filmet, ha nem a Szűzanyáért csináltam volna. Száz százalékig elköteleztem magam Őmellette. Csakúgy, mint Lengyelország.

Az életed minden területén tanúskodsz a hitedről. Három gyermeket fogadtál örökbe, akiknél mind rákot diagnosztizáltak. Az abortusz ellen vagy.

Akiket örökbe fogadtunk, elhanyagolták őket és nem kívánt gyermekek voltak a családjuk számára. Kettejüknek agydaganata, a harmadiknak pedig szarkómája volt. A feleségem azt mondta, hogy nem számít, akarják-e az ilyen gyermekeket vagy sem, ők ugyanúgy emberek mint mi magunk.

Ez szintén II. János Pál egyik tanítása a halál civilizációjáról.

A feleségem nélkül sosem adoptáltam volna gyerekeket. Ő testesíti meg a szeretetet és a kedvességet. Imádkozik, hogy ne térjek le a helyes útról. Krisztus azt mondta, hogy amit a legkisebbnek tesztek, azt nekem teszitek. Szeretne általunk cselekedni, még a legkisebb dolgokban is.

Emlékszem, még régebben visszautasítottál egy szerepet az X-Men c. film kapcsán. Ha akkor elvállalod, ma talán a Bosszúállókban szerepelhettél volna, és a fiatalok rajonganának érted. Ehelyett néhány évvel később az emberiség legnagyobb szuperhősét alakítottad, Jézus Krisztust.

Gondolod, hogy ez is csak egy véletlen műve lenne? A legszebb az a Passióban, hogy mindenki odafigyel erre a filmre – konzervatívok, liberálisok, ateisták és vallásos emberek, mind egyaránt. Csöndben nézik és hallják: „Vagyok, aki vagyok.”


Az eredeti interjút a wPolityce.pl lengyel internetes portál számára készítette; Lukasz Adamski.
Magyarra fordította a 777 Blog jóvoltából
Dallos Bence és Hegedüs Bertalan.
Jelen, szerkesztett változat: Szent Kelemen Plébánia, Bük

Forrás: 1. Łukasz Adamski / wPolityce.pl (2017. március 13.)# wpolityce.pl
2. Dallos Bence, Hegedüs Bertalan / 777 Blog777blog.hu

Képek: 1. TT / Knights of Columbus
2. ServizioFotograficoOR / CPP
3. The Passion of the Christ / Newmarket Films
4. Julita Szewczyk / wPolityce.pl