„A lélek Isten társaságában paradicsomkertté válik, Isten nélkül viszont sötét, nyirkos börtöncella lesz.” Beszélgetés a tavaly nálunk is vendégeskedő, tabuk nélküli tanúságtételeiről ismert kispappal, akit Nagyboldogasszony ünnepén szentel diakónussá Győrben Veres András megyéspüspök.
Interjút készített diakónussá szentelése kapcsán a Győri Egyházmegye honlapja a rendkívül határozott karakterű, köntörfalazást nem ismerő szeminaristával, Simon Dávid kispappal. Szemle a beszélgetésből.
Nagyon sok mai fiatalhoz hasonlóan – bár vallásos családban nőtt fel, de gimnáziumi éveit követően Simon Dávid is teljesen eltávolodott az egyháztól.
| Az egyetemig vasárnapi keresztény voltam, utána viszont 5 évig – pár alkalmat leszámítva – be sem tettem a lábam a templomba. Ahogy az lenni szokott, Isten nélkül az ember egy szempillantás alatt a sátán játékszerévé válik. Erkölcstelen, hitvány emberré váltam, aminek következményeként nagy ürességet, boldogtalanságot tapasztaltam meg. A lélek, ami Isten társaságában paradicsomkertté válik, Isten nélkül egy mocskos, sötét, nyirkos börtöncella lesz, amiben csak agonizál. |
Az 1982-es, soproni születésű – korábban szociológiát és politológiát hallgató – kispap, húszas évei végén kezdett újra közelebb kerülni Istenhez, majd néhány évvel később a 800 km hosszú zarándokút, az El Caminó végigjárása adott számára végső löketet, hogy életén radikálisan változtatni tudjon.
| Minden megtérés elsősorban Isten szüntelen keresésének a gyümölcse. Ami az én oldalamról katalizálta az Isten felé törekvésem, az a szűnni nem akaró boldogtalanság volt. Találkozások, spirituális élmények, de különösképpen a könyvek segítettek a megtérésemben, majd a lassú megtapasztalása annak, hogy Isten a szentségi életen és az imádságon keresztül feltámaszt, új életre kelt, gyógyít, formál. Persze nem szabad elfeledkezni a megtérésemmel kapcsolatban az élők és egykor éltek, az angyalok és a szentek imáiról és közbenjárásáról sem, nem is beszélve mennyei édesanyánkról. |
A Szent Jakab-út teljesítése során átéltek mellett, több másik jelet is tapasztalt a meghívásra – a papi hivatásra. Néhány hónappal a zarándokutat követően, a soproni domonkos templomban a feszület alatt imádkozva erős belső késztetést érzett, egy belső hang szólalt meg benne: „Szerezz lelkeket nekem!“ Ezek után döntötte el, hogy jelentkezik kispapnak. A beszélgetésben arra a kérdésre, hogy mi teheti boldoggá az embert, köntörfalazás nélkül így válaszolt:
Boldoggá csak az Isten tudja tenni a lelket. A lélek, ami mind jobban átitatódik a benne lévő Istennel, egyre jobban részesül a végtelenül boldog szentháromságos Isten boldogságából. A problémánk az, hogy nagyon kevesen tudják elhinni, hogy a bennük lévő Isten boldogítani tudja őket, sőt egyedül Ő képes boldogítani a lelket. Ezért az ember kívülről próbálja boldoggá tenni magát, mindenféle világi dolgokkal, amik csak pillanatnyi érzéki kielégülést adnak. Az Istentől jövő boldogság lelki eredetű, tehát a lélekben „történik”, míg az érzéki öröm, eufória fiziológiai természetű, és az agyban játszódik le. Azt látom, hogy a nyugati emberek túlnyomó többsége ezeket a dopaminimpulzusokat kergeti a vásárláson, az alkoholon, a kábítószeren, a szexualitáson, a zabáláson, a szerencsejátékon, a pénzimádaton, a telefonsimogatáson, a videójátékokon keresztül. Ezért nem talál a lelkük tartós enyhülést, megelégedettséget. |
Katolikus körökben az egri bazilikában, majd az Egerszalóki Ifjúsági Találkozón tett – a YouTube-ra is feltöltött – személyes hangvételű tanúságtételei miatt vált ismerté és gyakori, meghívott előadóvá a templomainkban.
Véleményem szerint az, aki megtapasztalta Isten realitását, gyógyító szeretetét, világgá akarja ordítani, hogy kincset talált, és ez a kincs – sokszor betemetve – ott lapul minden lélek alján. Ha valaki találkozott az élő Istennel és nem visszahúzódó a természete, Isten indíttatására apostolkodni, evangelizálni akar, próbálja az Isten nélkül nyomorgó emberek figyelmét Istenre terelni. Így van ez nálam is: nagy vágy van bennem, hogy az embereket Istenhez vezessem, hogy Róla beszéljek. A tanúságtételek ereje szerintem abban rejlik, hogy bizonyos értelemben megcáfolhatatlan, mivel személyes tapasztalaton alapszik. Lehet persze elfogadni és elvetni, másképp interpretálni, de vitába szállni vele nagyon nehéz, mert szubjektív megtapasztalás van a mélyén. Mindig átütőbb az az üzenet, hogy mit tett velem az Isten, én személy szerint hogyan tapasztaltam meg az életemben és a lelkem mélyén, mint az, hogy miben hiszek teoretikusan. |
A rendkívül karakteres megszólalás mellett tanúságtételeinek állandó jellemzője, eleme a bűnbánat szentségének, a szentgyónás fontosságának a hangsúlyozása, valamint a rendszeres imádság és különösképpen a rózsafüzér-ima melletti határozott kiállás.
Hogy miért olyan fontos a bűnbánat szentsége? A bűnt úgy is mondhatnánk más szóval, hogy szeretetlenség, és ezért minden kisebb-nagyobb lázadás bűn az Isten ellen. A halálos bűnök elszakítják a lelket a benne lévő Istentől, míg a bocsánatos bűnök ugyan nem szüntetik meg, de roncsolják az Istennel való kapcsolatát. Amikor őszinte bűnbánatot tartva meggyónunk, – aminek a lényege az erős elhatározás a bűneinkkel való szakításra – a lélek és a benne lévő Isten közötti bensőséges kapcsolat helyreáll. Ezért gyűlöli annyira a sátán és ezért tesz meg mindent, hogy az embert távol tartsa a gyónástól. Aki dinamikusan akar lélekben növekedni, annak sokat kell imádkoznia. Az összes szent, sőt maga Jézus is arról beszélt, hogy sokat kell imádkozni, imádság nélkül nincs lendületes átistenülés. Ez nagy áldozatot és kitartást igényel, mert imádkozni nehéz, mivel se nem szórakoztató, se nem érdekfeszítő. Mindenkinek azt szoktam tanácsolni, hogy kezdje a reggelt Istennel, keljen legalább fél órával korábban, mint szokott. Rendkívül gazdagon árasztja Isten a kegyelmét azokra, akik rendszeresen csendben ülnek az Ő jelenlétében. Ez mindenhogy jó, de legjobb az Oltáriszentség előtt. Napközben legalább egy rózsafüzér – ez a katolikus minimum –, és olvassunk legalább napi fél órát elmélkedve, vagy a Szentírást, vagy valami jó lelki olvasmányt. Menjünk szentmisére, annyiszor, ahányszor csak tudunk, hétköznap is. Gyónjunk havonta. Aki ezt gyakorolja, az hihetetlen benső metamorfózison megy keresztül már egy év távlatában is. Figyelmeztetek azonban mindenkit, hogy az átistenülés lassú átalakulás, az Isten lassan veszi birtokba a lelket és gyógyítja ki magából, és ez a folyamat sok-sok küzdelemmel jár! |
A teljes interjú elolvasható a Győri Egyházmegye honlapján, a Hitvallás rovatában.
Forrás: Hitvallás, Jakab Gábor # gyor.egyhazmegye.hu
Brenner János Hittudományi Főiskola # bjhf.hu
Fotó: Győri Egyházmegye
Szent István televízió (YouTube)
