2021. november 28. Advent I. vasárnapja [C]

Ha valódi tanítványai vagyunk Krisztusnak, folytonos várakozásban és készenlétben élünk. Így emelt fővel állhatunk eléje, mert nemcsak ítélő bíránkra, hanem a minket szeretetből megváltó Emberfiára ismerhetünk benne. Ez az ugrásra kész felelősségtudat indítson adventi készületünkben.

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a világmindenséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel.

Mikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok. Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a tobzódásban és részegségben, s az élet gondjai között, és az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen. Mert mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak. Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.”
[Lk 21,25-28. 34-36]

Elmélkedés

Az Emberfia eljövetele

Teológiai éveim meghatározó élményei között tartom számon az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtását, amikor a sötét kápolnában előénekesként elénekelhettem az ünnepélyes antifónát: „Íme kedveseim, az ítéletnek ama nagy és rettenetes napja előttünk áll, elmúlnak a mi napjaink, és sebesen eljön a mi Urunknak gyönyörűséges adventje…Készüljetek föl tehát ti mindnyájan, hogy megláthassátok a halhatatlan jegyest, s tiétek legyen majd a mennyek országa!” – ma is végigborsódzik a hátam a gyönyörű, komoly, fönséges és emelkedett dallam elhangzásakor.

Ez az ősi ének az egyház „álláspontját”, meggyőződését is hirdeti az új egyházi év kezdetén. Ugyanis a Szentlélek vezetésével és ihletésére ilyenkor nemcsak a karácsonyi előkészületre helyezi a hangsúlyt, hanem Urunk második eljövetelére, aki visszajön „ítélni élőket és holtakat”. Ama nagy napra, amikor megremeg a mindenség, megszűnik a mulandó és a véges, kibontakozik az örök kezdet, és a maga valóságában nyilvánvalóvá válik Isten országa. S mivel a világ végének időpontja bizonytalan, az idők jelei arra figyelmeztetnek, hogy bármikor eljöhet az Emberfia. Karácsonykor is azt ünnepeljük, hogy a végtelen Isten köztünk, véges időben élő emberek közt „ütötte fel sátorát” –, hogy az egész teremtett világ az ő szent otthona lehessen.

Nem csak a második század keresztényei érezték a régi világ pusztulásának és egy új közeledésének jeleit. A mai hívők is hajlamosak arra, hogy sürgessék a végső idők mihamarabbi bekövetkeztét. Hiszen, mint mondják, századunk modern embere egyre jobban megérti a világmindenség titkait, erőit a maga szolgálatába állítja, majdhogynem Isten helyébe képzeli magát, és ezzel azt hiszi, hogy minden tőle függ. Jól jönne tehát, ha Isten tényleg „szétcsapna” egy kicsit a földbolygón, hogy megmutassa, ki az úr… Amikor az Úr Jézus a végső időkről beszél, nem annyira a szörnyűségekre helyezi a hangsúlyt, mint inkább a saját eljövetelére.

Advent latinosan, görögül parúzia, ugyanazt jelenti: az Úr eljövetele. Ady Endre szavával: az Úr érkezése. Erre az érkezésre készít fel bennünket a szent liturgia karácsony előtt. Ha valódi tanítványai vagyunk, folytonos várakozásban és készenlétben élünk. Így emelt fővel állhatunk eléje, mert nemcsak ítélő bíránkra, hanem a minket szeretetből megváltó Emberfiára ismerhetünk benne. Ez az ugrásra kész felelősségtudat indítson adventi készületünkben, bűnbánati gyakorlatainkban, jócselekedeteinkben. Rossz lóra teszünk, ha csak úgy tekintünk adventre, mint valami szülinapi előkészületre, giccses vásárlási lázra, ahol mint hűséges fogyasztók, törzsvásárlók, mindenképp el kell költenünk pénzünket, hiszen annak „forognia kell”…

Advent nagyon is életbevágó, személyes döntések meghozatalát igényli. Mi az, ami életemben megváltatlan? Amin még a bűn, az önzés, az anyagiasság, az ösztönök pecsétje látszik? Észreveszem itt és most a családomban, személyes kapcsolataimban az Úr érkezésének jeleit? El akarom oszlatni lelkemben a bűn sötétségét? Melyek azok a döntések, amelyeket tovább nem halogathatok? Minek kell bennem összedőlnie (ábrándok, illúziók, téves istenkép, csalódások, narcisztikus énkép, elvárások, folytonos panaszkodás vagy önsajnálat, bűnbakkeresés stb.), hogy az Úr valami újat építhessen fel a romokon? Mit tehetek azért, hogy karácsonykor majd az én szívemben is megszülessék, oda beköltözzék a betlehemi Jézus?

Mert a Jézussal való végső találkozás egy óvatlan pillanatban bármikor megeshet. Ő már eljött, és második eljövetele is tény. Az adventi kegyelmi időszakban pedig újból felkínálja magát. Ha éberen imádkozom, mint Mária, ha nem engedem, hogy szívem elveszítse érzékenységét az evilág gondjai és csapdái közt, a végső idő számomra dermedt rémület helyett a várva várt örömet hozza meg.

Imádság

Örökkévaló Istenünk! Ma elindulunk adventi utunkon, megkezdődik számunkra a karácsonyi előkészület. Szeretnénk megérteni a régmúlt idők eseményeit, a Te titkaidat az üdvtörténet során. Aztán megértjük, hogy tovább kell lépnünk a múltról való merengésnél és tovább kell lépnünk a jelen valóságánál és a jövőbe kell tekintenünk. A jövő felé kell fordulnunk, hogy ki tudjunk lépni a jelen sötétségéből és reménytelenségéből. Mert Jézus Krisztus újbóli megszületése világosságot támaszt körülöttünk és reményt ébreszt bennünk. Segíts minket, hogy helyesen értékeljük a múltat! Adj erőt a jelen mindennapi küzdelmeihez és új értelmet jövőnknek!