Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek.
Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van már, az ajtó előtt.
Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.
[Mk 13,24-32]
Elmélkedés
„Akkor meglátják majd az Emberfiát, amint eljön a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel.”
Első pillantásra mintha ellentmondásos lenne Jézus jövendölése: megjelöli dicsőséges eljövetelének idejét, méghozzá a közeli jövőben (így várta Szent Pál és az első keresztények mind), ugyanakkor azt is kijelenti, hogy „azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya”. Valójában nincs itt ellentmondás, arról van szó csupán, hogy Jézus két különböző eseménysorról beszél: egyrészt Jézus test szerinti feltámadásáról, húsvéti megjelenéseiről és dicsőséges mennybemeneteléről, amelyeket a tanítványok mind megértek és saját szemükkel láthattak; másrészt a végső eljövetelről, amely a végidőkben fog megtörténni, amikor a földi történelem véget ér, s ez a föld és ez az ég mindenestül átalakul.
A két eljövetel között szoros összefüggés van, az első mintegy elővételezése a másodiknak. Jézus kereszthalálában és testi feltámadásában ugyanis kicsiben máris megvalósult a világ végi átalakulás: a régi, a bűn miatt pusztulásra ítélt világ összeomlott, s az emberiség osztályrésze lett az új minőségű, romolhatatlan, mennyei élet. Pünkösd már ennek az új világnak a betörése a látszólag változatlan mindennapokba. Minden egyes emberben, amikor megkeresztelik az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, megkezdődik a holtak feltámadása. A kereszténynek ezért úgy kell élnie, hogy tudatosítja: e bűnös világ fölött Jézus Krisztus kereszthalálával végérvényesen kimondatott az ítélet. Ez azonban nem azt jelenti, hogy számára megszűnik vagy ízét veszti mindaz, ami a földön van. Ellenkezőleg: pontosan ez az „életforma” teszi alkalmassá arra, hogy jelen legyen ebben a világban, és közre tudjon működni átalakításában az ingyenes szeretet és a fáradhatatlan – mert Istenbe vetett csalatkozhatatlan reményen alapuló – szolgálat által. Így válik a világ vége, vagyis a teremtés művének dicsőséges beteljesedése mindennapi feladattá, jelenvaló tapasztalattá és ünneplésre méltó eseménnyé az életünkben.
Imádság
Urunk Jézus, segítsen bennünket kegyelmed, hogy szüntelenül kiszolgáltassuk életünket örök érvényű, isteni ítéletednek. Tedd, kérünk, hogy szívünk ne legyen ebben a világban, s a világ se legyen a mi szívünkben, hanem úgy éljünk, hogy a Te életed nyilvánuljon meg testünkben, hogy eltemetkezzünk Veled a halálban a bűn számára, s feltámadjunk Veled az új, örök életre, szentté tevő, átistenítő kegyelmed által.
Forrás: Barsi Balázs atya (Magasság és mélység)
Kép: Facebook
