A büki Szent Kelemen Plébánia, valamint az egyházközséghez tartozó további filiák vasárnapi hirdetése és heti miserendje.
Frissítve: 2021.08.22. ⇓ Ugrás a heti miserend táblázathoz ⇓
Heti hirdetés (2021.08.22. # Évk. 21. vasárnap)
1. Nagy örömmel tudatjuk a kedves Testvérekkel, hogy templomunk kántora, Loibl Miklósné, Eta néni az állami ünnep alkalmából elnyerte a város díszpolgári címét, amelyhez szívből gratulálunk! Isten áldása kísérje továbbra is életét és közösségünkben végzett áldozatos szolgálatát! Cikkünk e témában: link
2. Városunk szülötte, Csóka Gáspár atya mutatta be szent királyunk és nemzetünk ünnepén a 10 órai szentmisét, melyen gyémántmisés áldásában részesítette a megjelent híveket. Beszámolónk: link
Köszönjük Gáspár atya gyémántmiséje kapcsán nyújtott templomi szolgálatot, illetve mindennemű hozzájárulást az ünnepséghez!
3. Ugyancsak hálásan köszönjük mindazok segítségét, akik az elmúlt napokban a plébánia takarításában, illetve a rendezkedésben segítettek!
4. Augusztus 24-én, kedden 10 órakor kezdődik Somogyi Jenőné Horváth Anna ünnepélyes gyászmiséje a templomban. Ezt követően a ravatalozóból kísérjük majd utolsó útjára.
Ugyanezen a napon, kedden Szt. Bertalan apostol ünnepe lesz; a szentmisét 18 órakor tartjuk.
5. Augusztus 26-án, csütörtökön a szentmise 18 órakor kezdődik templomunkban, míg a bükfürdői kápolnában ugyancsak ezen a napon 19 órakor lesz szentmise.
6. Augusztus 28-án, szombaton 19 órakor mutatjuk be az előesti szentmisét.
7. Augusztus 29-én, vasárnap az ünnepi szentmisét 10 órakor tartjuk.
8. A szentmisék előtt szentgyónásra van lehetőség. Használjuk ki ezeket az alkalmakat!