A Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból és mindenkit meghív az örök életre.
Nagycsütörtök az Egyház legősibb ünnepei közé tartozik
Ekkor ünnepeljük az Eucharisztia (Oltáriszentség) és a papság – az egyházi rend – alapítását. Nagycsütörtök az Egyház legősibb ünnepei közé tartozik. Az ősegyházban ezen a napon fogadták vissza a bűnbánókat. Az evangéliumban halljuk, hogyan mosta meg Jézus tanítványainak lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni. A szentírási olvasmányok felidézik az egyiptomi kivonulás éjszakáját, amikor az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. Nagycsütörtöknek éppen ezért ünnepélyes és örömteljes hangulata van. Ezért van a pap fehér miseruhában, ezért szól a mise elején az orgona, és ezért van virág az oltáron. Dicsőségre minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd a Glória után elnémulnak nagyszombat estig. A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A harangok „Rómába mennek” és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, hogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jeleit adja…
A szentmise utáni oltárfosztás, amikor eltávolítanak az oltárról minden díszt, még a terítőt is, Jézus elfogatására és szenvedéseire emlékeztet. A szertartás végén a csend is jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat. Az Oltáriszentséget ilyenkor a mellékoltárhoz viszik: ez Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. Csendben fejeződik be a szentmise, a végén nincs áldás.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja
Nagypéntek Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. A nagypénteki az év legmegrendültebb liturgiája. A Jézust jelképező oltár díszek nélkül, csupaszon áll. A nagypénteki ősi szertartás már a kezdeti időktől kialakult és három fő részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából. A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása: az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg. Az oltár most maga a Golgota: lélekben odamegyünk a Golgotához, Jézus keresztjéhez.
Az ige liturgiájában olvasunk Jézus szenvedésének titkáról, majd halljuk szenvedésének történetét, a passiót. Ezután – lélekben a kereszt alatt állva – könyörgünk az Egyház, az emberiség nagy kéréseiért. Az egyetemes könyörgések az Egyház tagjaiért és az egész világért szólnak. Ezután kezdetét veszi a kereszthódolat: a hívek térdet hajtanak a feszület előtt, amelyen ott látható az Üdvözítő, aki értünk szenvedett. A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez, mert Ő meghalt az emberekért. Ő az, aki ma is szenved Egyházáért. Meghív minket személyesen, hogy leborulva előtte megvalljuk, hogy Ő az egyedüli Megváltó és ezzel elismerjük, hogy rászorulunk segítségére. A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be.
Nagyszombat a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti
Nagyszombaton, az esti vigília-szertartással veszi kezdetét a Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe. Húsvét ünnepe a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból és mindenkit meghív az örök életre. A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A húsvéti vigília szertartása a tűzszentelés szertartásával kezdődik. A pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben azt imádkozza, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő, és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, amely belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon. A húsvéti gyertya szimbolizálja Jézus testét, benne a tömjénszegekkel, amelyek Jézus halálos sebeit jelzik. A liturgia mintegy megjeleníti a föltámadás pillanatát, ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét megeleveníti az új tűz. Az örömének az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi.
A húsvéti örömének elhangzása után kezdődik az igeliturgia, amely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor felhangzik a Glória, Isten dicsőítése és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti az evangélium.
A hívek megújítják keresztségi fogadalmukat: ellene mondanak a Sátánnak és megvallják hitüket a Szentháromság egy Istenben, s keresztségükre emlékezve az Egyház meghinti őket az új vízzel. A szertartás a szentmise szokott rendje szerint folytatódik. A szentáldozásban a feltámadt Üdvözítővel találkozunk. A feltámadási körmenettel a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdeti a feltámadás örömét. Ez a szép közép-európai hagyomány kiviszi a Föltámadás örömhírét a világba, megáldva a négy égtájat. Az egész világ számára elviszik az Örömhírt: Krisztus Feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja!
Forrás: MKPK # katolikus.hu
Képek: Pócza M. Gabriella
