Címke: Húsvét
“Húsvét” címkével ellátott bejegyzéseink.
Húsvét katolikus egyházunk és a keresztény világ legfontosabb és legnagyobb ünnepe. Az idei nagyszombat a bükiek számára azonban azért is különleges, mert első alkalommal ünnepelhettük meg Krisztus feltámadását a megújított, felvirágoztatott szentélyben.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Krisztus feltámadásának ünnepe 2022-ben, a Szent Kelemen plébániatemplomban.
Sacrum Triduum Paschale: a nagyböjt és a nagyhét utolsó három napját „szent három napnak” nevezzük, mert Egyházunk, keresztény hitünk legfontosabb misztériumára, Jézus megváltó szenvedésére, halálára és feltámadására emlékezik. Valójában ez történik meg naponta, minden szentmisében.
Gyergyószárhegyi húsvéti köszöntő – rendkívül igényesen elkészített, csodaszép videóval köszöntik a húsvétot a gyergyószárhegyi magyarok Erdélyből.
Amíg keresztény marad ez az ország, míg a krisztusi erkölcsöt meg nem tagadjuk, míg közéletünkben megmarad a vallásnak döntő szerepe, addig a feltámadt Jézus mindig újra feltámasztja országunkat, és hatalmának csodáit gyakorolja bennünk és általunk!