A prédikációban nem az emberi bölcsesség érinti meg a befogadó hívő lelkét, hanem Isten szavának hatalma. Pontosan akkor, amikor nem azt halljuk, amit hallani akarunk… Amikor Isten szavát hallgatjuk, kiszolgáltatjuk magunkat hatalmának, engedjük, hogy az akár megváltoztasson minket.
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. [Mk 1,21-28]
Elmélkedés
A biblikus szakemberek tudni vélik, hogy az a kisfiú, aki Jézus elfogatásakor ledobja ruháit és elfut, nem más, mint a későbbi Szent Márk evangélista – akinek családi háza felső termét „bérelte” ki az Úr az utolsó vacsora nagytermének használva –, Péter apostol tanítványa, a későbbi Szent Pál és Barnabás közvetlen munkatársa, a legrégibb és legrövidebb evangélium szerzője. Ő a „B” év evangélistája minden harmadik esztendő évközi vasárnapjain és hétköznapjain, mint az idén is. A legegyszerűbb és legtömörebb nyelven íródott evangélium egy olyan Jézust mutat be, aki nagyon is emberi személy, de ugyanakkor Isten hatalmas fia, aki épp a gonosz lelkek kiűzésével teszi nyilvánvalóvá isteni erejét.
Jézus a kafarnaumi zsinagógában ráparancsol a gonosz lélekre és kiűzi a beteg emberből, akit azelőtt a gonosz még összevissza rángat, és a földre teper. Nem vitába száll vele, hanem utasítja. Az ördögűzés jelzi, hogy elérkezett az Isten országa, és megtört a sátán uralma. Érdekes, hogy a démon egyből felismeri Jézust. Tudja, hogy ő az Isten szentje. Manapság könnyen az ezotéria, a horror vagy a mágia csapdájába esünk, sőt inkább ezeket fogadjuk el, mint a sátán, a személyes gonosz létét. Mindeközben lebecsüljük, elpszichologizáljuk ártó hatását és elfelejtjük: mindannyiunkban ott lapul a gonoszság. Még a keresztényeknek is tudatosítaniuk kell, hogy a gonoszról szóló teológiai vagy lélektani ismeretek önmagukban még nem gyógyítanak meg. Lelkiismeret-vizsgálataink megdöbbenthetnek, mennyi rosszindulat, aljas szándék, számító trükközés húzódik meg egy-egy döntésünk, cselekedetünk, szavunk mögött. Az értelem gőgje, titkos tudás csak még kifinomultabbá teszi a gonosz munkáját, el egészen a hatalmi-gazdasági szerkezetek, mechanizmusok káros hatásáig. A pénz, az érdekek és politikai befolyások uralma mindig a gonosszal való összekacsintással kezdődik.
Ezzel szemben áll Jézus ellentmondást nem tűrő hatalma, amellyel nemcsak leleplezi, hanem elhallgattatja a gonosz lelket, akinek Jézus előtt meg kell hátrálnia. A kafarnaumi zsinagógában a megszállott, dühöngő emberből Jézus kiűzi a gonoszságot, letiporja az ördögi erőt, és megszabadítja a beteget megkötözöttségétől. Nem lehet ezt egyszerű hisztériával vagy epilepsziás rohammal magyarázni, ezt a történelem is bizonyítja. Itt valójában az örömhírről van szó, amit az evangélista is kihangsúlyoz.
Jézussal elérkezett Isten országa. Nem vagyunk alávetve a sötétség korlátlan uralmának. Ő megszabadíthat, vele felülkerekedhetünk a sátán minden furfangján. Jézus hatalmasabb minden más erőnél. Tanításának hatalma isteni mivoltában rejlik. Isten igéje hatalmas, teremtő erő. Az egyház is megkapta ezt a hatalmat mint ajándékot és feladatot. A jó és igaz szóval teremthetünk, gyógyíthatunk, és érvényre juttatjuk az igazságot. Környezetünkben legyőzhetjük a gonoszságot, hogy a világot Isten országába vezessük. A prédikációban sem az emberi bölcsesség érinti meg a befogadó hívő lelkét, hanem Isten szavának hatalma. Pontosan akkor, amikor nem azt halljuk, amit hallani akarunk… Amikor Isten szavát hallgatjuk, kiszolgáltatjuk magunkat hatalmának, engedjük, hogy az akár megváltoztasson minket (Stefan Kiechle SJ).
Nekünk is fel kell lépnünk a gonosz ellen. Isten szavával kell lelepleznünk és elősegítenünk a jó uralmát. Amikor a sátán minket is összevissza rángat kedvteléseink, nagyra törő vágyaink, ösztöneink és szenvedélyeink hálójában, amikor naponta földre terít önzésünk és rossz elleni kudarcaink szemmel látható vereségei közepette, Jézus tekintélyébe és isteni erejébe kapaszkodva kell újból és újból ráparancsolnunk a gonoszra, és segítséget kérünk Jézustól, mert magunkra túl gyengéknek bizonyulnánk.
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Tanítványaid a te életmódodat akarták elsajátítani, ezért elhagyták otthonukat és családjukat, hogy állandóan veled legyenek. Ők nem váltak önálló tanítókká, hanem mindenkor téged képviseltek, a te küldetésedben részesültek, a te tanításodat adták tovább, megélve annak igazságát, hogy „nem nagyobb a tanítvány mesterénél.” Segíts minket, hogy a te követődként az evangéliumot olvasva és élve, hozzád kössük életünket! Segíts, hogy szavaidban felismerjük az örök élet igéit, amelyeket senki másnál nem találhatunk meg.
Forrás: 1. Sebestyén Péter (Peterpater.com) 2. Horváth István Sándor (Evangélium365)
Fotó: Wikipédia (Carl Bloch – Healing of the Blind Man, 1871)
