2020. szeptember 20. Évk. 25. vasárnap (A)

Jézus célzásai nem adnak esélyt a kibúvókra: leleplezik számító és állandóan magunkat másokkal összehasonlító magatartásunkat. Meg akar szabadítani minket az elbizakodottság, a már beérkezettség gőgjétől. Isten nem igazságtalan velünk, ha másokat is annyira vagy jobban szeret…

Pénz, fizetségAbban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”

Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók! [Mt 20,1-16a]

Elmélkedés

Közgazdaságtani nonszensz

A szőlőmunkásokról szóló jézusi példabeszéd csak Máté evangélistánál található. Csattanója közgazdaságtani nonszensz. Milyen vállalatvezető, aki a naplopónak is ugyanannyit ad, mint aki az egész normát teljesítette? Nincs tanár, nincs munkaadó, aki nem a teljesítmény alapján osztályozna vagy adná a bért. Másként igazságtalan lenne, és csődbe vinné a vállalatot.

Jézus Isten országáról beszél. Az evilági gondolkodást szembeállítja az Istenével. Amit ugyan nem lehet megérteni, hanem annál inkább szemlélni, csodálni… Nem beszorítani kell Istent szűkös gondolkodási sémánkba, nem lefokozni őt az emberi logika szintjére, hanem megrendülni a minden emberi értelmet meghaladó szeretet előtt.

A kép a mindennapi életből való. Szüret idején különösen időszerű. A szőlősgazda naponta többször is kimegy a főtérre, hogy az ácsorgó munkanélküliek és az alkalmi munkások közül szüretelőket fogadjon fel. Egy dénárban, a szokásos napszámban egyezik meg velük. Akiket viszont délután vagy csak napszentület előtt fogad fel, azoknak is annyit ígér. Az esti fizetést pedig azokkal kezdi, akik csak egy órát dolgoztak. Kiderül, hogy nem az elvégzett munka arányában porciózza ki, hanem bőkezű adományként, mindenkinek egész napos napszámot ad. A reggel munkába állókból kitör az irigység.

A szokatlanul és számunkra meglepően viselkedő gazda magatartásában a gondviselő Istent ismerjük fel. Mennyire más Isten jósága, nagylelkűsége az emberi szűkkeblűséggel, haszonelvű gondolkodással szemben! Isten kegyelmét ajándékba adja, nem lehet kiérdemelni. Ezért égbekiáltó bűn, ha azt másoktól irigyeljük… Jézus célzásai nem adnak esélyt a kibúvókra: leleplezik számító és állandóan magunkat másokkal összehasonlító magatartásunkat. Meg akar szabadítani minket az elbizakodottság, a már beérkezettség gőgjétől. Isten nem igazságtalan velünk, ha másokat is annyira vagy jobban szeret… Milyen jogon döntenék el ezt mi? Kereszténységünk, Jézushoz tartozásunk nem a mi érdemünk. Akkor sem, ha már gyermekkorban megkereszteltek, míg mások csak nyugdíjas éveikre vagy egy halálközeli élmény folytán tértek meg.

Isten szőlőjében minden hivatásnak megvan a maga értéke. Az ő szeretete a fizetség. Vannak munkák, foglalkozások, hivatások, amelyek önmagukban hordozzák jutalmukat. Nem a veszélyességi pótlékok, a tanulás vagy a rang adta előnyök, kedvezmények és soron kívüli juttatások, netán többletfizetés teszi értékessé valaki munkáját, hanem az a tudat, hogy dolgozhat Isten szőlőskertjében a többiek javára. Hogy Isten munkatársa lehet a teremtésben.

A piacgazdaság a nyereségre, az olcsó munkaerőre, no meg a pro­fizmusra és a szakértelemre épít. Miközben éhbérért, rabszolgaként zsigereli ki az embert. A képzetlen napszámosnak meg kell elégednie az alkalmi munkával. De a példabeszédbeli gazda napközben többször is összeszedi a téren ácsorgókat, mert ő az embert nézi, nem a piaci helyzetet. Ellátja őket, és nagylelkűen megjutalmazza…

A pénzügyi válság, a munkanélküliség és a bizonytalan munkahelyek világában Jézus szavai biztos kapaszkodót jelentenek: Isten nem rontja le a földi igazságosság rendjét, nekünk kell fölnőnünk az ő nagylelkű­ségéhez. Az ő szőlősében mindenki „versenyképes”, és mindenkinek örök élet a jutalma. De hagyjuk meg neki az igazságosság és a túlcsorduló szeretet látszólag önkényes „pozitív diszkriminációját”. Megkülönböztető szeretete személyre szabott, mégis méltányos és igazságos, ezért az ember csak hálás lehet, semmiképpen nem irigy. Isten bőségesen adja kegyelmét azoknak, akik kérik. Ő másokat is szeret, nem csak minket… És bármikor álltunk szolgálatába, jutalmunk nem marad el.

Imádság

Örökkévaló Isten! Szomjazom tanításodat, kutatom az igazságot, keresem az örök élet igéit. Hiszem, hogy a Szentíráson keresztül te szólsz hozzám, te vezetsz engem az üdvösség felé. Adj nekem türelmet, kitartást, figyelmességet, tanulékony lelket és alázatot! Add, hogy készséges legyek mindannak megvalósítására, amit üzenetedből megértek. Kinyilatkoztatott szavad és a megtestesült Ige, Jézus Krisztus legyen számomra a mindennapi lelki táplálék és a hit szerinti élet forrása!


Forrás: 1. Sebestyén Péter (Peterpater.com) 2. Horváth István Sándor (Evangélium365)
Illusztráció: Pixabay