2020. október 11. Évk. 28. vasárnap (A)

A mennyek országának lakomájára nem lehet csak úgy „beesni”, besurranni, csapzottan beállítani! Nála nincs helye a potyázásnak. Istenszeretetünknek, hívő életünknek követelményei vannak. Csupán azt kéri számon, amit adott. Hogy az elvetett mag gyümölcsöt érleljen.

Kiemelt képAbban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! [Mt 22,1-14]

Elmélkedés

Ahogyan az evangéliumi példabeszédeknél, paraboláknál megesik, értetlenül állunk a király menyegzőjéről szóló jézusi történet előtt is, számos kérdéssel szembesülve: miért nem akarnak elmenni a meghívottak ilyen vidám örömünnepre? Hiszen ott nem szedtek belépőt… Hogyan kérheti számon a meghívó az ünnepi ruhát azon, akit az út széléről hívott be? Miért bántalmazzák, sőt ölik meg a király szolgáit, így „viszonozva” a meghívást?

Máté evangélista más változatban hozza ezt a példabeszédet, mint Szent Lukács, de a történet így is tele van talányokkal. Hol itt az örömhír?

Az első századok egyházatyái szívesen látták meg ebben a példázatban az egyház sorsát, a zsidók „kegyvesztettségét”, Jeruzsálem lerombolását, mi több, a keresztények vértanúságát is. A keresztény igehirdetés azonban továbbmegy. Jézus példázataival mindig nevelni akar. Gazdagítani, előmozdítani a vele való közösséget, elsegíteni a hívőt a mélyebb felismerésre, és arra, hogy üdvösségének tevékeny részese legyen, ne csak tétlen és felelőtlen élvezője.

A király maga Isten, aki mindnyájunkat meghívott, hogy vele legyünk. Vele lenni ünnep, öröm. Ajándék és megtiszteltetés. Mindenkit meghív, nem csak egyeseket. Meghívja a „kívülállókat”, a jöttmenteket, az utcán hányódókat éppúgy, mint a „hivatalosakat”. Kikben ismerünk magunkra: akiknek nem akaródzik elfogadni, hisz ami ingyen van, gyanús? Akik bokros teendőikre hivatkozva visszautasították, kimentették magukat? Mennyi halaszthatatlan dolgunk akad „templomozás” helyett: kirándulás, számítógép, vendégjárás, vidéki kiruccanás, házi munka, kerti partik, kulturális és sportrendezvények – minden, ami a hosszú hétvégébe belefér… Vagy azok vagyunk, akik a meghívókat szeretnénk eltenni láb alól?

Mindannyian ugyanarra a lagzira kaptunk meghívást. Nem akárki hív, hanem maga a király. Az elnököt, a kormánytagokat mi választjuk, de ebben az esetben a király maga választ minket. Ha nemet mondunk, magunkat rekesztjük ki.

A jézusi parabola újabb fordulatot vesz. A meghívottak közül egyvalaki nem volt ünneplő ruhában, menyegzős köntösben. Talán akkor járunk az igazság közelében, ha nem pusztán erre az alkalomra előre vagy a belépéskor kiosztott ruhára, és nem is holmi bemosakodásra gondolunk. Akit hirtelen az utcáról hívnak be, nincs ideje fodrászhoz menni, új ruhát beszerezni. Mégsem abszurd a király elvárása, mert Isten meghívása számunkra feladat. Ő igenis elvárja, hogy ha vele vagyunk, hagyjunk fel a bűnnel, és lelkünk öltözzék ünneplőbe. Nem lehet halogatni, halasztgatni a megtérést, mint Pató Pál úr: Ej, ráérünk arra még… Mert akkor talán el is szalasztjuk.

A mennyek országának lakomájára nem lehet csak úgy „beesni”, besurranni, csapzottan beállítani! Nála nincs helye a potyázásnak. Istenszeretetünknek, hívő életünknek követelményei vannak. Csupán azt kéri számon, amit adott. Hogy az elvetett mag gyümölcsöt érleljen. Amikor ő hív, a legszebbet adjuk neki mindenünkből: időnket, tehetségünket, igaz énünket. Amikor nála, vele ünneplünk, tisztába öltözünk gondolatainkban, vágyainkban, munkánkban, kapcsolatainkban, terveinkben. Öltsük magunkra Krisztust – mondja az apostol.

Isten komolyan vesz minket. A menyegzőt nem lehet visszarendezni. Ő nem gondolja meg magát és nem lép vissza elhatározásától, mert mindenkit üdvözíteni akar. A menyegzőt megtartja, legfeljebb nélkülünk. És gondoskodik arról, hogy telt ház legyen. Örök üdvösségünk a tét – elmegyünk a mennyei lagziba? 

Imádság

Isten Fiának hitében élek, aki szeret engem és a kereszten feláldozta magát mindenki üdvösségéért. Uram, erősítsd istenségedbe vetett hitemet! Te meghívsz, hogy éljek veled és a te szeretetedben. Meghívsz, hogy éljek a reményben, amely az örök élet felé vezető utat jelöli ki. Meghívsz a lelki újjászületésre és a bűnbánat útjára. Meghívsz az Isten országába, hogy veled éljek földi életem során, és a feltámadás után Istennel éljek az örök életben. Örömmel fogadom el hívásodat, add nekem legalább az utolsó helyet házadban!


Forrás: 1. Sebestyén Péter (Peterpater.com) 2. Horváth István Sándor (Evangélium365)