Ha valaki például nem gyakorolja az idegen nyelvet, nyelvtudása elsorvad. Jézus a megkerülhetetlen valóságra figyelmeztet: az élet vagy növekszik, vagy elpusztul. Hasztalan téblábolni és tördelni a kezünket tanácstalanságunkban…
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott, így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!”
Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” [Mt 25,14-30]
Elmélkedés
Habár Lukács evangélistánál is találunk hasonlót (Lk 19,12–27), a talentumokról szóló példabeszéd igazából Máté sajátja. Az ókori zsidóknál is használatos talentum mint pénzegység több mint 40 kilogramm aranyat jelentett. Feljegyzések szerint Nagy Sándor serege a gaugamélai csata után 4000 talentumot zsákmányolt a legyőzött perzsáktól.
Jézus a minket komolyan vevő, velünk szemben igényes Isten szeretetének találékonyságáról beszél, aki nem fél ránk bízni ajándékait, szétosztani a világ javait az emberek között. Tehetséget, időt, egészséget, saját magát Jézusban. Halálunk óráján pedig ezekkel el kell számolnunk. Ennek ellenére kérdezhetnénk: a gazda miért nem osztja egyformán javait mindenkinek? Miért nem adja oda már kezdettől fogva teljes tőkéjét annak, aki a legjobban sáfárkodik vele, hiszen ismeri a szolgák rátermettségét? Hogyan veszi el azt, ami nincs? Nem túl kemény azzal szemben, akinek csak egyet adott?
Isten végtelen bölcsességében színesnek, gyönyörűnek, változatosnak teremtette ezt a világot. Benne az embert is. Nem eresztett ki egyformán a kezéből. Különbözünk bőrszínben, nyelvben, alkatban, észben, szépségben, tehetségben, de még kegyelmi befogadóképességben is. Testre szabottan áldott meg javaival. Mindenki azért felel, amit kapott. Igaz, a bűn, a rosszra való hajlam miatt könnyen oldalra kacsingatunk, és folyton összehasonlítgatjuk magunkat másokkal. Ha többet kaptunk, fölfújjuk magunkat és lenézünk másokat. Ha kevesebbet, panaszkodunk vagy megutáljuk a többieket. Mégis jól van ez így. Isten egyáltalán nem igazságtalan, és nem kíván lehetetlent. Mindenkinek abban az arányban kell kamatoztatnia talentumait, amennyit kapott. Nem sok közünk lenne egymáshoz, ha egyformák lennénk mindenben… Épp mert sokfélék vagyunk, ebből több, másból kevesebb a sajátunk, segíthetünk egymáson, kiegészíthetjük egymást, a közösbe is tehetjük, hogy mindannyian gazdagodjunk. Nem lehetünk olyan szegények, ágrólszakadtak, hogy ne adhatnánk a velünk élőknek időt, figyelmet, mosolyt. Már az is segítség, ha elviseljük, hogy rajtunk segítenek, hogy kibírjuk azt, ha másokra vagyunk utalva, és engedjük, hogy például családtagjaink rajtunk tanuljanak meg szeretni. Ez végleg elveszi kedvünket az irigységtől, hisz ami a mi szemünkben jobbnak tűnik, nekik talán jóval nehezebb is… Milyen jó, hogy az Úr pont annyit bíz ránk, amennyit kamatoztatni tudunk. Így nem bénít meg a félelem.
Isten szemében a kevés is sok lehet. A fák sem nőnek az égig, emberi erőnk, képességünk, energiánk is véges. Akárcsak az elem, mi is lemerülünk, néha kimerülünk. Istennél ez a növekedési terv azt is jelzi – ahogyan az apostol írja –, hogy „nincs a földön maradandó hazánk”. Ez a földi élet kevés. Arra viszont elegendő, hogy a szeretetben növekedjünk, a hűségben kitartsunk, és miénk legyen a sok, az igazi, az örök!
A lusta szolga nem tágította ki szívét ura nagylelkűségére. Azt hitte, meg lehet állni, „tartani a szintet”. Ez volt a veszte. Akárcsak az anyagi, a lelki és szellemi javak esetében is tapasztaljuk: „akinek van, még adnak, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van.” Ha valaki például nem gyakorolja az idegen nyelvet, nyelvtudása elsorvad. Jézus a megkerülhetetlen valóságra figyelmeztet: az élet vagy növekszik, vagy elpusztul. Hasztalan téblábolni és tördelni a kezünket tanácstalanságunkban…
A példabeszéd szerint a hosszú idő, a gazda „távolléte” arra való, hogy kibontakoztassuk tehetségünket. Hogy megtaláljuk személyes utunkat, keressünk és kereskedjünk olyan javakkal, melyeket a rozsda és a moly meg nem emészt, a tolvaj nem lophat el, amelyek átvihetők a „túlsó partra”. Ez a hosszú idő elég arra, hogy kipróbáljuk az újat, leleményesen egyből kettőt csináljunk, és „visszaforgassuk” a nyereséget, hogy a gazda megérkeztekor ne lusta szolgának bizonyuljunk, hanem olyannak, aki kihozta a legtöbbet abból, amit rábíztak. Urunk öröme vár ránk. Kell ennél nagyobb jutalom?
Imádság
Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgáljuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük! Segíts minket, hogy minden adottságunkkal önmagunk és mások üdvösségét segítsük, s ezáltal dicsőséget szerezzünk neked.
Forrás: 1. Sebestyén Péter (Peterpater.com) 2. Horváth István Sándor (Evangélium365)
Illusztráció: A.N. Mironov – Parable of the Talents (Wikipedia)
