A gonosz a gondolatainkon, fantáziánkon, álmainkon keresztül kísért! A rossz vágyak, hajlamok és indulatok a szívünkben születnek meg, és ha nem teszünk ellenük, akkor fölerősödnek és eluralkodnak rajtunk, aztán bűnös szavakhoz és cselekedetekhez vezetnek.
Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.
Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincsen rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskeborról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hisz a szív bőségéről beszél a száj.” [Lk 6,39-45]
Elmélkedés
Értjük-e, hogy mit jelent: „Vezethet-e vak világtalant?”, és hogy „A szív bőségéből beszél a száj?”
A mai evangéliumi részlet hasonlatai és képei elég lazán kapcsolódnak egymáshoz. Legfeljebb az intő, figyelmeztető, sőt vádló jelleg az, ami közös bennük. Ma az elsőről és az utolsóról gondolkodjunk el! „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten gödörbe?”
Jézus tanítói és csodatevői gyakorlatában a vakság a hitetlenséget jelenti. Jézus mindenekelőtt arra figyelmeztet, hogy a hitetlen ember ne vállalkozzon mások életének vezetésére. Szent Pál írja: „A természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve… abban a reményben, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul Isten fiainak dicsőséges szabadságára.” (Róm 8,19)
Aki fel tudja fedezni élete eseményeiben (különösen a nehézségekben, a traumákban) Istent, az Ő szeretetét, segítségét, gondoskodását, aki hálás tud lenni Istennek mindazért, amin keresztül ment, az tud a másiknak igazán segíteni. Ehhez a felfedezéshez csak Isten kegyelme tud elvezetni. Isten nélkül még a jó dolgokért sem tudunk hálásak lenni.
Kérni kell Isten Szentlelkét, hogy ébresszen vágyat bennünk Isten viszontszeretetére, és arra, hogy hálásak tudjunk lenni.
Amikor Jézus jó és rossz gyümölcsökről beszél, ezek forrásául az emberi szívet jelöli meg. Minden ott kezdődik, hogy vigyázunk-e a szívünkre, milyen vágyakat, érzelmeket, gondolatokat és képeket engedünk be a fülünkön és szemünkön keresztül a szívünkbe, hogy ott megtelepedjenek és kifejlődjenek! A gonosz is a gondolatainkon, fantáziánkon, álmainkon keresztül kísért! A rossz vágyak, hajlamok és indulatok a szívünkben születnek meg, és ha nem teszünk ellenük, akkor fölerősödnek és eluralkodnak rajtunk, aztán bűnös szavakhoz és cselekedetekhez vezetnek. Ugyanakkor Jézus tanítását a szívünk közepében kell őriznünk és ápolnunk. Már a beszédünk is elárulja, hogy mi van a szívünkben. „A szív bőségéből beszél a száj.”
Lukács evangéliumában az élő fa és gyümölcseinek a hasonlata megelőzi a házépítés hasonlatát. Ezzel Jézus azt akarja tudatosítani bennünk, hogy életünket soha nem tekinthetjük befejezettnek. Mert az nem olyan, mint egy tökéletességig fejlesztett, statikus, építmény, hanem élő, fejlődő valóság. Tehát szüntelenül kell építkeznünk, fejlődnünk, növekednünk, mindig nyitottan a jóra, Krisztusra figyelve. Úgy kell építenünk Krisztusra, úgy kell fejlődnünk, hogy Krisztus élete (= a keresztény élet) növekedjék bennünk! Ahhoz, hogy jó gyümölcsöket és bőséges termést hozzunk, együtt kell működnünk Jézussal. Ő mondta az utolsó vacsorán: „Nélkülem semmit sem tehettek”. (Jn 15,5)
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! A te életutad és főként keresztutad azt tanítja nekünk, hogy rá kell találnunk a szeretetre és rá kell lépnünk a szeretet útjára. Nem kitalálnunk kell azt, hogy miként szeressünk, hanem azt kell tennünk, amit te is cselekedtél: szeretetből odaadtad, felajánlottad magadat az Atyának értünk, emberekért. Önként, szeretetből tetted ezt, ahogyan minket sem kényszerít semmilyen külső erő, hanem egyedül a szeretet szívünkbe írt törvénye indít minket. Segíts, hogy ne csak szóval hirdessük a szeretet parancsát, hanem megtegyük mindazt, amit kérsz tőlünk.
Forrás: 1. Pesti Ferencesek 2. Horváth István Sándor (Evangélium365)
Illusztráció: Pixabay
