2019. július 14. Évk. 15. vasárnap (C)

Meglátod-e a szenvedőt? Az emberi szív mérhetetlen szenvedések lakhelye lehet, s te talán észre sem veszed, hogy a hozzád legközelebb állónak, házastársadnak, barátodnak, szerzetes testvérednek égő szenvedései közepette éppen a te részvétedre, mentő szavadra, biztató tekintetedre volna szüksége.

Teréz anyaAbban az időben: Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?”
Jézus történettel felelt a kérdésre: „Egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked.
Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” [Lk 10,25-37]

Elmélkedés

„De hát ki az én felebarátom?”

A törvénytudó racionális szempontból közelíti a kérdést. Isten azonban nem a rációra bízta, hanem a szívünkbe írta törvényét, ahogy az Olvasmányban találjuk: „Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben.” A szív itt és általában a szentírásban nem az érzelmek központját, hanem az értelmes emberségünk legmélyét jelenti, az elmét, a mély meglátások és megsejtések forrását. A ráció fontos képesség ugyan, de elsiklik az emberi mélységek fölött. Arra való, hogy eligazodjunk vele az élet felszínén, segítségével helyesen rendezzük el mindennapi teendőinket. Isten az ő törvényét a szívünkbe írta, oda, ahol át tudjuk élni saját életünk mélységeit, és másokéit, ahol bízni tudunk és szeretetre vágyunk, ahol az ember végső dolgait illetően nem hagyatkozunk csupán a rációra, a mindennapokban használt értelmünkre, hanem a transzcendens, örökkévaló Istenbe kapaszkodunk.

Mindannak, aki – mint ez a törvénytudó a mai Evangéliumban – csak egyetemes szabályokat lát és különféle paragrafusokat, kicsúszik az élet a keze közül. Jézus éppen ezért példabeszéde által arra ösztönöz, hogy erről a felületes szintről leszálljunk szívünk mélyére, és belássuk, hogy abban a kiszolgáltatott, halálközeli helyzetben, amikor összeverve, félholtan, elhagyatva heverünk az út szélén, teljesen mindegy volna, hogy aki segítségünkre siet, szamaritánus-e vagy zsidó, református vagy éppen ateista, mert ez esetben ő és csak ő lenne az én igazi felebarátom. Tehát akkor nekem is az a feladatom, hogy az utamba kerülő szerencsétlennel szemben ne a törvény paragrafusait idézzem, hanem segítségére sietve igaz felebarátjává legyek. A keresztény lét nem lehet csupán jól hangzó elmélet, szép szavakból összeszőtt rendszer, hanem csakis a lehető legkonkrétabb, leggyakorlatibb helyzetben talál magára, bontakozik ki, és valósul meg a maga teljességében.

De vajon meglátod-e a szenvedőt? Az emberi szív mérhetetlen szenvedések lakhelye lehet, s te talán észre sem veszed, hogy a hozzád legközelebb állónak, házastársadnak, barátodnak, szerzetes testvérednek égő szenvedései közepette éppen a te részvétedre, mentő szavadra, biztató tekintetedre volna szüksége. Ne légy olyan, mint a példabeszédbeli pap vagy levita, aki mindenáron tiszta akart maradni, s ezért elmulasztotta a felebaráti szeretet legelemibb követelményét teljesíteni; ne mondogasd csupán: szeretlek, hanem legyen szemed és szíved testvéred nyomorúságának megpillantására és enyhítésére. Ez sokszor többet jelent, mint a templomban végzett áhítatos imádság.

Imádság

Urunk, irgalmas Jézus! Mindenfelé látni a sok rászorulót és szegényt. Látjuk, hogy sokan félrefordítják fejüket és továbbmennek anélkül, hogy enyhítenék a szenvedők baját. Segíts minket, hogy soha ne gondoljuk azt, hogy nem tudunk segíteni vagy a mi segítségünk keveset ér! Adj nekünk erőt, hogy megtegyük azt a keveset, amire lehetőségünk van! Te azt kéred tőlünk, hogy gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit, legyünk irgalmas szamaritánusok, akik nem megyünk el szó nélkül embertársaink mellett, hanem a konkrét helyzetekben igazi segítséget adunk. Hisszük, hogy minden jó cselekedetet, amit másoknak teszünk, neked tesszük, Urunk.


Forrás: Barsi Balázs atya (Magasság és mélység)  Horváth István Sándor (Evangélium365)
Képek: catholiclane.com |
Facebook