2019. április 20. Nagyszombat – Húsvét vigíliája

Adódhat bármi vészjósló, vagy elkeserítő esemény körülöttünk, az egyes emberek, a népek vagy az egész emberiség történetében, van egy biztos pontunk a kozmoszban és egyben túl a világmindenségen. Krisztus feltámadása.

PixabayA hét első napján kora hajnalban az asszonyok kimentek Jézus sírjához, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. A kő el volt hengerítve a sírtól. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták.
Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, amikor két férfi jelent meg mellettük, ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegezték tekintetüket. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnapra feltámad.” Erre eszükbe jutottak ezek a szavak.
A sírtól visszatérve mindezt hírül adták a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária s néhány más, velük lévő asszony hozta a hírt az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter azonban menten a sírhoz futott. Benézett a sírba, de csak a lepleket látta ott. Igen elcsodálkozott a történteken, és hazament. [Lk 24,1-12]

Elmélkedés

Feltámadt Krisztus!

Erdő Péter bíboros szentbeszéde 2015-ben, Húsvét vigíliáján

Amikor egyes korinthusiak azt állították, hogy nincs feltámadás, Szent Pál apostol így válaszolt nekik: „Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, és nincs értelme a ti hiteteknek sem” (1Kor 15,13-14). Sok mindenről lehet húsvétkor beszélni, sokféle kérdésre keresheti a választ a teológia vagy a keresztény tanítás. De olyan időket élünk, amikor elsősorban a lényegre kell figyelnünk. Egy-egy részlet finomítása nyugalmas, igényes, nagy egyetértésben élő korok kedvenc feladata. Nekünk, mai magyar és európai keresztényeknek nem adatik meg ez a fajta nyugalom. Hajlamosak vagyunk ugyan lelki tapasztalatok és érzelmek részleteibe belefeledkezni, de – legyen hála érte Istennek a nehéz évtizedekért és a kijózanító tapasztalatokért – világosan látjuk és erősen érezzük, hogy itt most már hit vagy nem hit, kereszténység vagy nem kereszténység az igazi alternatíva. Szóval visszahozott minket a történelem hitünk kezdőpontjához, ami nem egy filozófiai eszme, nem egy szemlélődő ember természetes tapasztalása vagy spekulációja, hanem magának Jézus Krisztusnak a személye.

A Názáreti Jézusé, akit keresztre feszítettek. Aki nem mitológiai alak, hanem történelmi személy. Akinek volt népe, szülőföldje, kultúrája, anyanyelve, vallási környezete. Akinek élete a történelem meghatározott időszakában zajlott itt, a földön, császárok és helytartók, főpapok és ismert személyiségek nevével fémjelzett időben. Nem érthetjük meg személyét és tanítását, ha nem ismerjük, vagy nem tartjuk fontosnak ezt a környezetet.

Benne ismerték fel tanítványai a megígért Messiást, pedig személye oktalanság volt a pogányoknak, akik nem vártak Megváltót, és botrány azoknak, akik Dávid fiára, a győztes szabadítóra vártak. Mert hogyan lehetne szabadító, aki nem szállt le a keresztről, hogyan válthatná meg a népet, akit az idegen hatalom gyalázatosan kivégeztetett?

Csakis úgy, hogy feltámadt! Maga Isten volt az, aki felülmúlt minden emberi elképzelést, ő volt az, aki megmutatta, hogy úr még a halál fölött is, ő volt az, és ő az most is az idők végezetéig, aki minden embert a feltámadásra és az örök boldogságra hív. Jézus feltámadása tehát a történelem középpontja. Bevilágítja életünket, végérvényes választ ad arra, hogy kik is vagyunk mi emberek. Szebb és nagyszerűbb választ, mint amit mi ki tudnánk találni. Nagyobb hivatást és méltóságot, mint amire a saját fantáziánk alapján becsülnénk magunkat. Nem csupán az anyagvilágnak egy érdekes képességekkel rendelkező terméke vagyunk, hanem örök értékű, halhatatlan személyek, akiket a teremtő Isten szeretetére és barátságára méltatott. Neki nem túl nagy feladat minden idők minden emberével sokmilliárd résztvevős szimultánt játszani. A végtelenhez képest a sok is kevés. Őt nem korlátozza a tér és az idő.

Az ő szemében drága minden ártatlanul meggyilkolt ember, minden éhező gyerek, minden beteg és szenvedő. Azok is, akiket az úgynevezett fejlett világ szinte már csak tehernek érez. Az ő szemében kedves a megbotló bűnös ember is. Nem azért, mintha nem volna különbség jó és rossz között, hanem mert ő mindenkit a tévelygés kínja után a hozzá való hazatalálásra, a megtérésre hív.

És adódhat bármi vészjósló, vagy elkeserítő esemény körülöttünk, az egyes emberek, a népek vagy az egész emberiség történetében, van egy biztos pontunk a kozmoszban és egyben túl a világmindenségen. Krisztus feltámadása. Ez az a szilárd pont, amire támaszkodva – Archimédesz szavával élve – ki lehet fordítani sarkából a világot. Ebben a hitben, ebben a bizonyosságban kezdik meg keresztény életüket azok a testvéreink, akik a mai estén részesülnek a keresztség és a bérmálás szentségében és először járulnak szentáldozáshoz.

Ebben a fényben kell újjárendeznünk a magunk életét. Ebben a hitben, ebben a szeretetben kell szóban és tettben megvallanunk, hogy keresztények vagyunk, mert feltámadt Krisztus.

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod erősíti hitünket, hogy van örök élet és létezik a mennyország. Feltámadásod erősíti bennünk a reményt, hogy eljuthatunk a mennyországba és a feltámadásra. A mennyei Atya nem csak új, feltámadt testet ad nekünk, hanem megajándékoz a boldogsággal. Az örök boldogság pedig azt jelenti, hogy Isten közelében élünk és örökké vele lehetünk. Feltámadásod számunkra és minden ember számára megnyitja az üdvösség kapuját. Élj bennünk! Támadj fel bennünk és új életre támadjunk benned!


Forrás: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek
(Budapest, Szent István-bazilika, 2015. április 4.) # esztergomi-ersekseg.hu
Imádság: Horváth István Sándor # Evangélium365
Illusztráció: Pixabay