Abban az időben: Jézus az ő tanítványaival elment haza. Ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még evésre sem maradt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, odamentek, hogy elvigyék őt. Az a hír járta ugyanis, hogy megzavarodott.
Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek, azt mondták: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Közben anyja és testvérei is odaértek. Megálltak kint, üzentek érte és hívatták. Körülötte tömeg ült. Azt mondták neki: „Anyád és testvéreid keresnek téged odakint.” Ő így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, ezt mondta: „Íme, ezek az én anyám és testvéreim. Mindaz, aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám!”
[Mk 3,20-35]
Elmélkedés
A jóság forrása
A nagypapa, amikor meglátogatta az unokáit, a legszívesebben a 4 éves kislánnyal játszott. Ez alkalommal előkerült egy dobozból egy baba, amelyet ha felhúztak, járni tudott. Karácsonyra kapta a nagypapától a kislány, hetekig játszott vele nagy örömmel, mindig kellett valaki, aki felhúzza, de idővel bekerült a dobozba és szinte teljesen megfeledkezett róla. Amikor most újra felfedezték, azonnal felcsillant a kislány szeme és kérte a nagypapáját, hogy segítsen neki felhúzni. A nagypapa megtette, s a baba elindult, de valami oknál fogva kissé bicegett. A kislány rögtön morcos lett, s most már követelte a papájától, hogy húzza fel újra, de most is csak bicegett. Erre a kislány felkapta, a földhöz vágta s a baba szétesett. A csörömpölésre odajött az édesanyja, felvette a törött babát, hogy elvigye és összerakja, megragassza, de a kislány nekiállt üvölteni, hogy adja vissza neki a babáját, ez az ő játéka, ne vegyék el tőle. S bár a nagypapa is próbálta csitítani, ő hatalmas hisztit vágott, mert nem tudta elviselni, hogy elveszik tőle, amivel játszott, pedig az édesanyja csak meg akarta javítani, amit éppen ő tett tönkre. Az eset kapcsán felmerül a kérdés: Miért nem látta meg édesanyja segíteni akaró szeretetét? Miért nem fogadta el azt? Bizonyára azért, mert csak az adott pillanatra gondolt, és nem tudta elképzelni, hogy kis idő múlva újra játszhat majd a babával.
A mai evangélium kapcsán az a kérdés merül fel bennünk, hogy miért támad olyan gondolat az emberekben, hogy Jézus az ördöggel, a gonosz lélekkel szövetkezve képes csodákat tenni? Micsoda lehetetlen gondolat! Milyen furcsa elképzelés! Honnan jut egyáltalán ilyen bárkinek is az eszébe? A bevezető történet tanulságát folytatva, talán itt is arról van szó, hogy az emberek nem látnak tovább az adott pillanatnál, az adott helyzetnél. Látnak egy rendkívüli cselekedetet Jézustól, nem értik azt, nem ismerik annak hátterét, meg sem próbálják más szemszögből vagy nagyobb távlatból értékelni a történteket, hanem azonnal ítéletet alkotnak, gyors magyarázatot keresnek. Az ítélkezésnél lényeges szempont, hogy mindenki magából indul ki. A jó szándékú ember általában másokról is jót feltételez, míg a rosszindulatúak mások cselekedeteiben is rossz indítékokat látnak.
Isten mindent jónak teremtett, de az ember képes mindent elrontani. Isten, az élet teremtője, képes a rosszat jóvá alakítani, a bennem lévő rosszat is. Amikor a magunk vagy mások hibájából rossz körülmények közé kerülünk, akkor egyet tehetünk: imádkozunk Istenhez a változásért, a rossz jóvá alakulásáért. A szenvedés, a súlyos betegség is ilyen helyzet. Nincs biztosíték arra, hogy a helyzet változni fog, főként arra nincs, hogy rövid időn belül jóra fordul minden, mégis bizalommal kell kérnünk és várnunk Isten segítségét. És ha ez a segítség megérkezik, akkor nem szabad akadályoznunk annak megvalósulását, főként akkor nem, ha Isten minket akar átalakítani.
Keresztény emberként hiszünk abban, hogy Isten a jó forrása. A bűn, a rossz megtapasztalása a világban nem kényszeríthet minket arra, hogy elszakadjunk a jóság forrásától, hanem éppen arra ösztönöz minket, hogy visszatérjünk hozzá. Isten számunkra a megújulás forrása. Keressük és tegyük meg mindig az ő akaratát, s akkor a jó növekedni fog bennünk.
Imádság
Mindenható Isten! Te minden embert üdvözíteni akarsz és ezt a szándékodat minden emberrel közlöd. Te ébreszted fel bennünk a vágyat, hogy téged keressünk, neked szolgáljunk és földi életünk után is veled legyünk majd az örökkévalóságban. Ugyanakkor felismerjük azt is, hogy a gonosz lélek le akar téríteni minket az üdvösség útjáról. Segíts minket, Istenünk, hogy a kísértéseket felismerjük és visszautasítsuk! Segíts, hogy üdvözítő akaratod megvalósuljon és eljussunk az üdvösségre!
