Az önzetlen tenni akarás csodákra képes, mert az ember, amikor nagylelkűen jót tesz, önkéntelenül is megnyílik az isteni jóságra, s alkalmassá válik arra, hogy Isten ereje nyilatkozzék meg általa.
Abban az időben: Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp.
Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi az ennyinek?”
Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.
Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
(Jn 6,1-15)
Elmélkedés
Azzal a helyzettel, melyről a mai Olvasmányban és az Evangéliumban olvasunk, a materialista ember nem tud mit kezdeni, mert csupán hirtelen felmerülő élelmezési problémát lát benne, amelynek megoldásához sem eszköze, sem ideje nincsen. A naiv hívő ugyancsak tehetetlenül tárja szét a karját, és Isten csodálatos közbelépésére vár. Aki viszont igazán hisz és bízik Istenben, az nem kapitulál ebben a helyzetben, hanem megteszi, ami tőle telik, a többit pedig Istenre bízza. Isten csodáinak véghezvitelében ugyanis számít a mi közreműködésünkre. Ahogy a régi skolasztikus bölcsesség fogalmaz: a természetfölötti a természetesre épít. Jelen esetben arra a húsz árpakenyérre, melyet a próféta ajándékba kapott, pontosabban arra a gondoskodó szeretetre, amellyel ezt a kenyeret jótevője neki adta. Ahol egyik ember a másik szükségleteiről gondoskodik, megfeledkezve önmagáról, de legalábbis háttérbe szorítva saját igényeit, ott olyan légkör, erőtér keletkezik, amely mindjárt mozgósítja Isten országának erőit.
Amikor a tévé képernyőjén vagy közvetlen a szomszédban természeti katasztrófát: pusztító árvizet, tűzvészt, földrengést vagy forgószelet látunk, elszörnyedünk, és szemrehányással illetjük Istent, hogy ilyesmit megenged. Pedig az elemi csapások okozta károk sokszor megelőzhetők vagy legalábbis csökkenthetők lennének, ha nem volna annyi emberi mulasztás, gondatlanság és elővigyázatlanság helyi és globális szinten egyaránt. De ha már a megelőzésre nem ügyeltünk eléggé, legalább a bajban legyünk észnél, felismerve, hogy nem tehetetlenül sajnálkozni kell, hanem megtalálni az összefogás lehetőségét, és közös erőfeszítéssel munkálkodni a károk enyhítésén és egymás megsegítésén. Az ilyen helyzetekben napvilágra kerülő jóság és önzetlen tenni akarás csodákra képes, mert az ember, amikor nagylelkűen jót tesz, önkéntelenül is megnyílik az isteni jóságra, s alkalmassá válik arra, hogy Isten ereje nyilatkozzék meg általa.
Imádság
Urunk Jézus, a kenyérszaporítás csodájával arra tanítasz bennünket, hogy Te magad gondoskodsz, akár csodás módon is azokról, akik elsősorban az ő országát és annak igazságát keresik, s eközben megfeledkeznek evésről-ivásról, fizikai szükségletekről, anyagiakról. Add kegyelmedet, hogy szívünk mentes legyen a világi gondok szorongatásától, s csupán egyetlen gondunk legyen: hogy mennyei Atyád akaratát keressük és teljesítsük, és bizalommal fogadjuk gondviselésed apróbb és nagyobb csodáit.
