Szeressétek Egymást! Magazin 2021/4 (40. lapszám)

A Szeressétek Egymást! magazin a világ több mint 120 országában, 23 nyelven megjelenő katolikus evangelizációs újság, melynek rendkívül fontos részét képezik az olvasói levelek – az egyéni, személyes tanúságtételek. Szemle a 40. lapszám tartalmából.

Szeressétek Egymást! 2021/4

A Szeressétek Egymást! magazin helyet ad történelmi, egyháztörténeti beszámolóknak, tudománnyal, társadalom-tudománnyal kapcsolatos elemzéseknek, beszámol ismert és kevésbé ismert isteni csodákról, rejtélyes gyógyulásokról, bemutat szenteket és szentéletű embereket, valamint természetesen tanításokat és imádságokat is közöl.

Mindemellett meghatározó szerep jut benne a szerkesztőséghez e-mailben vagy levélben eljuttatott személyes tanúságtételeknek, amelyekkel nagyon könnyen azonosulhatunk, bennük magunkra ismerhetünk.


Lapszemle a 40. szám tartalmából

 

Példaképek, példás életek, csodás esetek

✞ (8) Az ő fénye
Teréz anya 1942 áprilisában magánfogadalmat tett, hogy mindent megad Istennek, amit csak kér tőle. Jézus arra kérte Teréz anyát, hogy szeretetének fénye legyen azok számára, akik a bűn sötétjébe merültek. Erre a hivatásra a hit sötét éjszakájával készítette fel őt, és azzal, hogy részesítette őt a Getszemáni-kertben és a Golgotán átélt szenvedésében.

✞ (13) Megtalálni a hitet Istenben
2016. szeptember 4-én a Szentatya, Ferenc pápa, szentté avatta Kalkuttai Teréz anyát, aki a mennyből a hit és a szeretet fényét akarta lángra lobbantani az emberek szívében. Olvassunk bele a tanácsaiba és az útmutatásába.

✞ (17) Mindenkit a legmegfelelőbb úton vezetek
Alicja Lenczewska 52 éves korában különleges ajándékot kapott az Úrtól: misztikusan talál­kozhatott vele. Így kezdődtek a Jézus­sal folytatott beszélgetései… „Imádkozz, hogy képes légy meglátni az igazságot és benne élni, imádkozz, hogy megszabadulj önmagadtól, hogy képes légy elfogadni szeretettörvényemet és az első parancsolat szerint élni, mert abból fakad az összes többi és minden jó is. Esdd ki ezt mások számára is, és ne sajnálj fáradságot és áldozatot, mellyel segíthetsz másoknak, hogy megszabaduljanak az énközpontúság okozta vakságtól.”

✞ (19) Dr. Wanda Błeńska élethivatása
Egy lengyel orvosnő, aki az életét az ugandai betegeknek szentelte. Bulubában a Leprakezelő Központban huszonkétezer beteg várt kezelésre, akik számára Błeńska volt az egyetlen(!) orvos közel s távol.  Ha megkérdezték tőle, melyik gyógyszer a leghatékonyabb, azt válaszolta, hogy az SZ-vitamin, vagyis a szeretet. Nagyon szívesen motorozott, szenzációt keltve ezzel a környezetében, ahol „fehér nagyinak” nevezték.


Történelem, társadalom, tanítás

✞ (26) Felekezeti állam (3. rész)
A 19. századi liberálisoknak (mai követőikhez hasonlóan) nem a szabadság számított. Akkor ugyanis el kellett volna ismerniük a gyakorlatban a katolikus szülők jogát arra, hogy a gyermekeiket a liberálisok által gyűlölt rendi iskolákba járassák. El kellett volna ismerniük a katolikusok jogát arra, hogy végrendeletükben szabadon rendelkezzenek a saját vagyonukról…

✞ (30) Gyakoroljuk a megbocsátást
A bűnbocsánat az egyik legnagyobb jó, amit az ember Istentől kap, és amit az embernek meg kell osztania másokkal. „A bűnbocsánat az irgalmas szeretet legnyilvánvalóbb kifejezése; nekünk, keresztényeknek pedig olyan kötelezettség, amely alól nem vonhatjuk ki magunkat” — írja Ferenc pápa.

✞ (38) Hűséges szeretet
A házastársi szeretet minden család legnagyobb kincse, és mint minden kincsre, nagyon kell rá vigyáznunk. Mit kell tennünk, ha rájövünk, hogy olyasvalamiben veszünk részt, ami nem egyezik meg Isten akaratával? Azonnal magunkra kell öltenünk Isten fegyverzetét, és harcolnunk kell minden eszközzel, amit az Egyház kínál…

(49) Hamarosan esküvő!
Az USA-beli Michigani Egyetemen egy kutatást végeztek a válások területén. Mi az a tényező, mely biztosítja, hogy a házasságok nem esnek szét, hanem ellenkezőleg — tartósak és boldogok? Az amerikai tudósok megállapították, hogy ez a tényező az, ha a házasságban mindkét fél komolyan veszi az Úristent. Vagyis konkrétan: mindennapi közös ima, szentírásolvasás, szentségekhez járulás, valamint Isten akaratának keresése és teljesítése. Más szóval: a házasélet sziklára építése…


Tanúságtételek

✉ (4) „Én leszek a te Anyád”
Lazarus El Anthony atya vagyok. Majdnem 30 éven át harcos ateista voltam, baloldali nézetekkel. Az életem abban a pillanatban ért a fordulópontjához, amikor az édesanyám súlyos rákbeteg lett.

✉ (41) Hűség a szenvedésben
Nemrég az egyik nővértársammal meglátogattam egy ismerős családot Angliában. Bożena lengyel, a férje, Peter, pedig angol. Van egy tíz-éves fiuk. Bożena egy nagyon ritka betegségben szenved.

✉ (43) A pompeji kilenced megmentette a házasságunkat
Anyu néhányszor azt mondta nekem, hogy megy és felakasztja magát az erdőben, mert már nem bírja. Egy kamaszkorban lévő fiúnak rettenetes trauma volt ez: állni a ház előtt és lesni, hogy az anyja hazajön-e vagy sem…

✉ (53) Az iránta való szeretetből harcoltam
Az önkielégítés bűne hosszú éveken át jelen volt az életemben. Már az általános iskolában pornófilmeket néztünk az osztálytársaimmal.

✉ (55) A heavy metal elvette az életkedvemet
Kár kiabálni és koptatni a hangszálakat a gonosz dicsőítésére. Olyan sok együttes tette már ezt, és eljátszották a valódi boldogságukat. Te légy más! Játssz, énekelj és komponálj a Magasságbelinek!


Tiszta Szívek Mozgalma

✞ (61) Tiszta Szívek Mozgalma
A liberális médiában buzdítanak, sőt kifejezetten felszólítanak a pornónézésre, a házasság előtti nemi életre, a hűtlenségre, a válásra, a homoszexualitás gyakorlására, az önkielégítésre, a pettingre, a fogamzásgátlásra és természetesen az abortuszra. Kinevetik a Katolikus Egyház tanítását…



Forrás: Szeressétek Egymást! (Krisztus Társasága, Agape Kiadó)