„Könnyebb a vidám embereket vezetni a lélek útján, mint a szomorúakat” – állította az egyik legnépszerűbb keresztény szent, a mindig derűs „jó Pippo”. Rendkívüli derűjét és érzékét a tréfálkozáshoz arra használta fel, hogy a megtérés útjára vezesse az embereket.
1515. július 21-én született Firenzében. Már gyermekkorában is közvetlen, vidám lelkületű volt, és élénk képzelőerővel bírt. Édesanyját még ötéves korában elvesztette. Első tanulmányait szülővárosában a domonkosoknál végezte, akiknek lelki tanításai, és imádságos élete nagy hatással voltak rá. Apja később gazdag nagybátyjához küldte a Nápoly közeli San Germanóba, hogy ott kereskedőnek tanuljon és örököse lehessen. Bár a rábízott feladatokat szorgalmasan teljesítette, szabadidejét a montekasszinói bencések között töltötte el. Itt kedvelte meg a Krisztust követő teljes szegénységet.
Nemsokára hátat is fordított a szerencsének, a gazdagságnak, és Rómába ment – pénz, tervek, kilátás nélkül. Csak azt látta világosan, hogy valamilyen módon az Istent akarja szolgálni. Nevelői állást vállalt, egy gazdag firenzei nemes fogadta fiai mellé. Közben ő maga hittudományt és bölcseletet tanult, s rendkívül szigorúan és szerényen élt. Az egyetemen Loyolai Ignáctól megtanulta a „belső imádságot”, a jezsuita atyákkal látogatta a szegényeket és betegeket. Tanulmányait azonban később félbehagyta, majd nagy vidámsággal és közvetlenséggel utcai apostolkodásba fogott.
Harminchat éves korában gyóntatója, Persiano Rosa atya rábeszélésére fölvette a papi rendet, s nemsokára lelki gyermekeinek egyre növekvő tábora alakult ki körülötte. Legmélyebb törekvése volt a szívekben otthont teremteni Krisztus számára. S mindezt jókedvűen, vidáman tette, ifjaival rendszeresen játszva. Jelszava volt: megvetni a világot, de közben senkit meg nem vetni, csak önmagunkat és a megvettetést. A tereken és boltokban egyszerűen megszólította az embereket. Közvetlen modorának kevesen tudtak ellenállni. Éjszakáit bensőséges csendben, órákat virrasztva Istennel töltötte. Egyre többen követték: gyakran járultak a szentségekhez, vasárnaponként fölváltva imádkoztak a kitett szentség előtt.
Apostoli tevékenységének középpontjában a gyóntatói munka állt, tömegek jártak hozzá gyónni. Kicsi cellája hamarosan szűknek bizonyult, ezért a San Girolamo della Caritá templom szomszédságában lévő épületet gyóntatója és néhány más jámbor pap társaságában átépítették oratóriummá (imateremmé). Naponta a Szentírás s a szentek életének olvasására, majd énekre, zenére gyűltek az emberek az Oratóriumban – világi emberek és papok, gazdagok és szegények, tanultak és egyszerűek – köztük sok fiatal és gyermek.
Sohase neheztelt, ha a gyerekek telelármázták a házat: Nem bánom, ha fát vágnak is a hátamon, csak ne vétkezzenek!
Az itt tevékenykedő papok és testvérek nagy csapatából alakult meg az „Oratórium Kongregációja”, amely 1575. július 15-én pápai jóváhagyást kapott.
A leírások szerint majdnem egész Rómának 44 éven át ő volt a lelkiatyja, s még halála napján is gyóntatott. Egyénisége páratlan erővel vonzotta és emelte a lelkeket. Róma lakói meg voltak győződve, hogy puszta látása vagy érintése megszünteti kísértéseiket. Nagyon hamar elterjedt szent volta, amikor feltámasztott egy halott gyermeket. Hogy csökkentse az őt övező nagy tiszteletet – illetve hogy Isten és mások iránti alázatát hangsúlyozza – nem egyszer bolondozva, táncolva jelent meg a nyilvános tereken. Többször próbáltak neki magas egyházi hivatalt felajánlani, de ő mindig csak egyszerű szerzetes kívánt maradni.
Fiatal korától rendkívüli misztikus élményekben volt része. Miséje közben gyakran esett órákon át tartó révületbe. Gyakran prédikálni sem tudott, mert az erős áhítattól sírva fakadt. 29 évesen, a Szent Sebestyén templomban kapott látomásában egy tüzes gömb hatolt a testébe, majd onnan a szívébe, ami úgy kitágította a szívét, hogy bordái is megrepedtek. Halálát követően, az orvosok is megdöbbentek szívének fizikai méretein. Teste imádság közben annyira felforrósodott, hogy tanítványai sokszor az érintését se bírták elviselni, szívének dobogását pedig nagyobb távolságból is lehetett hallani.
Halálát előre megjövendölte, mégpedig mosolyogva. Társa kérdésére, hogy nem fél-e, megrázta fejét, és derűsen mondta, hogy Isten jó, s hogy „egy kis elnézéssel lesz az ő ostoba és haszontalan Fülöpjével szemben”. 1595. május 25-én, áldozócsütörtökön éjszaka megáldotta még fiait, majd hajnali háromkor csendesen lehunyta szemét. Halála után már két hónappal megkezdődött a szentté avatási eljárása, 1622. május 14-én pedig szentté avatták. Szent Péter mellett, ma is egyik legnépszerűbb szentje Rómának.
Néri Szent Fülöp imája:
Ó, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet! Ha te nem segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom. Bizalmatlan vagyok önmagam iránt, benned azonban bízom! Uram, Jézus Krisztus, ha te nem segítesz, sohasem leszek képes jót tenni! Ha te nem segítesz, elvesztem. Jézus, légy az én Jézusom, ez számomra az üdvösség! Add, hogy ne félelemből ragaszkodjak hozzád, hanem szeretetből! Nem akarok mást tenni, mint a te akaratodat. Szentháromság egy Isten, könyörülj rajtam!
Életéből számos anekdota maradt fenn:
I; Egyszer, fiatal barátja sikeres tanulmányairól és ambícióiról számolt be neki. Fülöp akkor így szólt hozzá: ,,Szerencsés ember, most tanulsz. Pár év múlva doktor leszel, és kezdesz pénzt keresni. Ügyvéd leszel és prelátus, és sok egyéb tisztséged is lesz. Boldog leszel, és már nem is fogsz mást kívánni.” Barátja már azt hitte, hogy Fülöp komolyan beszél. De akkor magához vonta, és ezt suttogta fülébe: ,,És aztán…?” Ez a súlyos kérdés, később új irányt adott az ifjú életének.
II; Róma közelében az egyik kolostorban volt egy apáca, aki nagy föltűnést keltett természetfölötti látomásaival és elragadtatásaival. A pápai hatóság Fülöpöt bízta meg, hogy járjon utána a dolognak. Fülöp egy esős napon, gyalogosan látogatta meg őt. Hívták az apácát, majd Fülöp anélkül, hogy köszöntötte volna, odanyújtotta neki sáros csizmáit, hogy húzza le. Az apáca visszahőkölt, és heves szavakkal tiltakozott a számára fölháborító kérés ellen. Akkor Fülöp nyugodtan fölállt: ,,Már nem is fontos lehúzni! Elvégeztem a feladatomat” — mondta, s azonnal tájékoztatta megbízóit. ,,Az a nő nem szent, és nem is tesz csodát, mert hiányzik belőle a legfontosabb, az alázatosság.‘‘
Filmajánló: A mennyországot választom I-II. (2010)
A film az egyik legnépszerűbb szent, a „Legyetek jók, ha tudtok”-ból is ismert Néri Szent Fülöp életéről szól. A főhős Szent Ignáchoz indul, az engedélyét kérni ahhoz, hogy Indiába mehessen misszionáriusként. Róma felé tartva azonban, látva a sok kallódó, csellengő, szegény gyermeket, úgy dönt, hogy életét az ő sorsuk jobbá tételének szenteli.
- Joseph Weisbender – A szentek élete I. ## Szent István Társulat, 1993
(elektr. változat; 4. bővített, átdolg. kiadás; szerkesztette Diós István) - Balanyi György, Schütz Antal, Sebes Ferenc, Szamek József, Tomek Vince – Szentek élete az év minden napjára I-IV. ## Szent István Társulat, 1932 (katolikusvalasz.blog.hu cikke nyomán)
- Wikipédia – Néri Szent Fülöp
- Riskó Mariann – Néri Szent Fülöp, az „öröm szentje” (ujhajtas.net.ua)
