Fontos lépés történt Mindszenty József bíboros boldoggá avatása ügyében

A Szentatya jóváhagyásával, dekrétumban tette közzé a Vatikán a bíboros, prímás hősies erényeinek elismerését.

Mindszenty József bíborosKöszönetét fejezte ki Ferenc pápának Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek – aki a múlt héten az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció plenáris ülésén vett részt a Vatikánban, hogy engedélyezte a Kongregációnak Mindszenty József hősies erényeinek dekrétumban való elismerését. A bíboros beszámolója szerint Ferenc pápa örömmel reagált és kijelentette, hogy Mindszenty bíboros boldoggá avatási eljárása „nagyon jól elő volt készítve”. Erdő Péter szerint ez arra utal, hogy az eljárás szentszéki szakasza hosszú, de minden tekintetben kimerítő volt. Az illetékes kongregáció rengeteg dokumentumot, írást, amerikai diplomáciai jelentéseket is átvizsgált.

„A Szentszék elismerte Mindszenty József hősies erényeit, ami lényegében annak elismerése, hogy nincs kétség, a bíboros Istent, egyházát, hazáját, népét nagyon szerette, az alapvető emberi jogokért akkor is felemelte szavát, amikor ez számára veszélyesnek ígérkezett” – mondta Erdő Péter.

Hozzátette: „nagyszerű lenne, ha az Eucharisztikus Kongresszust boldoggá avatás is kísérhetné”. Azt mondta, ebben „bizakodni lehet”, bár Mindszenty József boldoggá avatásához még egy csodát is el kell ismerni és ennek megállapítása orvosi bizottságra vár, de „ne szabjunk határt a kegyelemnek”.

Ima szentté avatásáért:

Istenünk, te Mindszenty József bíborost arra választottad ki, hogy az üldöztetés idején mindhalálig hűséges főpásztor legyen: az igazság és a szeretet tanúságtevője. Hívő néped örömére add meg, kérünk, hogy őt mielőbb Egyházunk szentjei között tisztelhessük. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.


Forrás: 1. MTI / Magyar Kurír # magyarkurir.hu 2. Mindszenty Alapítvány # mindszentyalapitvany.hu
Fotó: mnl.gov.hu # link

Címkék:,