2021. július 25. Évk. 17. vasárnap [B]

Isten nem lebecsüli, hanem felértékeli gyarló emberi természetünkből fakadó jóságunkat, szeretetünket, talentumainkat. Azt a „keveset” szaporítja meg, és táplál vele jóllakásig másokat is. Nem mondhatjuk: én nem tehetek semmit… Kegyelmi indíttatása a szerény tehetségből is ragyogó teljesítményt képes kihozni.

2021. július 18. Évk. 16. vasárnap [B]

Jézus minket sem csupán arra hív, hogy hallgassuk őt, hanem hogy induljunk és tegyünk róla tanúságot a világban. Ismerjük fel, hogy az ő küldöttei vagyunk, tehát tovább kell adnunk a megismert tanítást, az evangélium igazságát.

2021. július 11. Évk. 15. vasárnap [B]

Hiába vagy teljesen felszerelve, ha közben nem vagy hiteles ember, mert nem az Úrba helyezted bizakodásodat. Akkor hát vakmerő bátorsággal vessünk el magunktól mindent és mindent meggondolatlanul tegyünk? Szó sincs róla, ne kísértsük Istent. De, először benne bízzunk, benne higgyünk, másodszorra pedig bölcsen használjuk fel a világ javait.

2021. július 4. Évk. 14. vasárnap [B]

Isten itt van köztünk. Őt is lakva ismerjük meg… Ne botránkozzunk meg Jézus szavain. Tudjunk olvasni a prófétai jelekből, állandóan mélyítsük hitünket, hogy Isten meglepetései is beleférjenek. Engedjük be Istent életünkbe prófétáin keresztül.

Szent László napi kettős jubileum

Szép számmal gyűltek össze június utolsó vasárnapján a hívek templomunkban, ezen a napon köszöntöttük ugyanis 75. születésnapja – és névnapja – alkalmából Jász László atyát, illetve 65 éves kántori szolgálata kapcsán Loibl Miklósné, Eta nénit.

2021. június 20. Évk. 12. vasárnap [B]

Életünk nehéz helyzeteiben nem vagyunk magunkra hagyva. Nem csak kizárólag a magunk emberi erejére számíthatunk. Vegyük észre Jézus közelségét! Forduljunk hozzá és bízzunk abban, hogy ő képes és akar segíteni rajtunk. Ne engedjük, hogy félelmeink felülkerekedjenek.