2022. május 1. Húsvét 3. vasárnapja [C]

Eleinte csak tanítják, hagyomány lesz a hit. Gyermekkori kötelesség. Aztán tudatosul, amikor a szavak, fogalmak megtelnek tartalommal, és gazdagszik a hitünk, látásmódunk. Az igazi vallomás azonban az, amikor tettekre is váltjuk. (Sebestyén Péter elmélkedése)

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján:
Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire.
Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik, ugyanígy halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután hozzátette: „Kövess engem!”
[Jn 21,1-19]

Elmélkedés

A negyedik evangélium utolsó fejezetében olvassuk az egyik legmegrázóbb feltámadás-beszámolót. Az első húsvét után vagyunk, de még a mennybemenetel előtt. Az apostolok nem kapva különleges utasítást, visszatérnek Galileába, eredeti foglalkozásukhoz, a halászathoz. Mint annyiszor, ezen az éjszakán sem fognak semmit. Isten nélkül valahogy nem megy… Lehet, hogy ezzel szerették volna kiverni fejükből a csalódásokat, a munkába temetkezve akartak napirendre térni a „történtek” fölött, de sehogy nem sikerült. Hajnaltájban azonban ott a Mester a parton. Füstölgő parázs, rajta hal. Odakiált nekik: vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán! És ismét megtörténik a csoda. Kivetik a hálót, és színültig megtelik, 153 nagy hal. A szám is sokatmondó.

Csupa szimbólum, mély értelmű jelkép. A feltámadt Jézus az örök élet túlsó partján. Mennyei kenyerével vár minden szentmisén. A vendégből vendéglátó lesz, és a kenyérszaporítás emléke is megelevenedik. Milyen öröm együtt étkezni azokkal, akik egy családhoz tartoznak, egy forrásból isszák az örök élet vizét!

Most is a szeretett tanítvány az, aki elsőnek kapcsol, hamarább felismeri, de Péterben nagyobb a bizonyítási vágy. Beugrik a vízbe, és úszik a part felé. Az életéért, a Mester bizalmáért úszik. Hogy mihamarabb meggyőződjön, a (feltámadás) csodájára járjon. Mert az igazi halász,  most már ő is rájött: az Úr az! Reggeli után pedig nekiszegzik’ a kérdést: Péter, jobban szeretsz, mint ezek? Jézus nem Péter hitére vagy tudására kíváncsi. Azt jól ismeri. Nem az álmai, reményei felől faggatja, hanem a szeretetére kérdez rá. A hit a múltat alapozza meg, a remény a jövőre irányul, de a szeretet a „most-ra”, a jelenre vonatkozik. Itt és most: szeretsz engem? Jelen időben. Ez mutatja hitedet is. Többet kérek tőled, mint a többiektől. Hogy te erősítsd meg azokat, akik rád vannak bízva. Példát kell adnod nekik hűségben, ragaszkodásban, hitben, szeretetben. Könnyeidet elfogadtam, most feladatot bízok rád. Ez lesz az elégtétel…Tudsz jobban szeretni engem, mint magadat? Hisz csak akkor tudod jól szeretni családtagjaidat, munkádat, a teremtett világot, a bűnösebbeket, az ellenséget, a másképp gondolkodókat, mindenkit. A Mester aztán hallja az őszinte választ: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek! Most már nincs kivagyiság, oda a majd én megmutatom büszkesége, mostanra szertefoszlott a magabiztos önismeret beképzeltsége. Már nem hasonlítgatja hitét másokéhoz. A Mester jobban ismeri szívét, mint ő maga. Péter a hármas tagadást, hármas szeretetvallomással teszi jóvá. Sőt mentségére azt is felhozhatnók, hogy ezután sosem tagadta meg Jézust.

Ez a hármasság életünkben is egyfajta fokozatosságot, mélyülést, változást tükrözhet: eleinte csak tanítják, hagyomány lesz a hit. Gyermekkori kötelesség. Aztán tudatosul, amikor a szavak, fogalmak megtelnek tartalommal, és gazdagszik a hitünk, látásmódunk. Az igazi vallomás azonban az, amikor tettekre is váltjuk. Amikor képesek vagyunk szavak nélkül, minden hősködést mellőzve, szeretetünkkel alkalmazni a hétköznapokban. Amikor már magától értetődő, hogy szeretjük Jézus Krisztust, hiszen nélküle semmi sem megy. Ez a felismerés ad erőt, hogy a fogyasztói világnak, a pénzimádatra sarkalló lázadó angyalnak is nemet mondjunk, mint Péter és társai.

Legeltesd juhaimat és bárányaimat! – hallja a rehabilitációként is felfogható feladatot! Ez a péteri szolgálat lényege minden időben. A legfőbb Pásztor, a feltámadt húsvéti Bárány rábízza egyházát a gyarló emberi pásztorokra, de Lelkével velük marad. Ez a garanciája az egyház hitelességének. Munkája ezért hatékony. Pétert a Mester most iktatja be a szolgálat hatalmába, hogy helyettese legyen, míg új ég és új föld nem lesz.

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy Te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, Te légy bennem a szeretet!