2022. január 23. Isteni Ige vasárnapja [C]

Az igehirdető lelkén, szaván keresztül kiárad a Lélek, elérkezik személyes életünkbe is a kegyelmi esztendő, a kairosz. Az Írás nekem, neked, nekünk szól. Személyesen.

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.
Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” [Lk 1,1-4; 4,14-21]

Elmélkedés

Ma egyházunk idézi Szent Lukács evangéliumának, a klasszikus görög művek bevezetőjének stílusát követő előszavát, majd Jézus nyilvános működéséről, azon belül a názáreti fellépésről tudósít.

Jézus otthonosan mozog szülőföldjén. Szombat lévén szűkebb hazája, Názáret zsinagógájában is magától értetődő természetességgel jelentkezik olvasásra. Hogy, hogy nem, éppen Izajás tekercsét nyújtják neki, és ott épp azokra a prófétai szavakra esik tekintete, amelyek róla szólnak. Nemcsak magára veszi, nemcsak átvitt értelemben sugallja, hanem kijelenti, hogy ma rajta, általa beteljesedtek az Írások! Vele, itt és most elkezdődött az Úr kegyelmi esztendeje, a jóbel év. Innen a jubileum kifejezés is. Annak idején mózesi parancsra a zsidók minden 50. évben megtartották az elengedés esztendejét. Ekkor fújták meg az ökörszarvból készült kürtöt (jóbel, jóvel). A földeket parlagon, pihenni hagyták, a rabszolgákat felszabadították, az adósságot elengedték, a hiteleket eltörölték, az elidegenített földeket eredeti gazdáik visszakapták.

Názáret lakossága először csodálkozik az ács fián. Lám, mire vitte? Isten képviselőjeként beszél, aki meghirdeti a Teremtő általános amnesztiáját: akik általa hallják a Lélek ígéretét, új életet kezdhetnek. Megszabadulnak bűneiktől, a vakok visszanyerik látásukat, örülhetnek a szegények, felszabadulnak az elnyomottak. Mária fia „megnyitja a boltot”, az emberiség történetében új korszak kezdődik el. A kezdeti lelkesedést és csodálatot aztán kritikus hangok törik meg. A názáretiek csodát követelnek. Konkrét tetteket, lépéseket, bizonyítékokat várnak, hogy a Messiás akkor itt is mutassa be tudományát, szabadítsa meg őket a földi nyomorúságuktól, tegyen csodát náluk is. Jézus azonban hitet kér, mint ahogyan Elizeus próféta vagy Illés tette a maga idejében. A honfitársak erre haragra gerjednek és elűzik azt, akire addig büszkék voltak.

Minden Szentírás-olvasásnál, minden Ige-hallgatásnál, minden vasárnap a názáreti jelenet ismétlődik meg velünk is. Az igehirdető lelkén, szaván keresztül kiárad a Lélek, elérkezik személyes életünkbe is a kegyelmi esztendő, a kairosz. Az Írás nekem, neked, nekünk szól. Személyesen. Isten szava felszabadít, megszünteti lelki vakságunkat, örömhírt hoz nyomorúságunkba. Nem lázít, nem bosszúra sarkall, de elevenbe vág, szíven üt, és befogadásra késztet. Amikor elvárásainkkal, csoda igényeinkkel, türelmetlenségünkkel meg akarunk szüntetni minden rosszat, bűnt, betegséget, amikor az egyház képviselőitől radikális szegénységet, példamutatást, kiállást és megtérést várunk el, aközben észrevétlenül felmentenénk magunkat a kötelezettségek alól, mástól várnánk el, hogy hamarább lépjen.

Jézus Krisztus viszont a megkötözöttség szabadságát hozta, melyet ő maga is átélt Pilátus előtt. Mert megkötözve szabadabb volt, mint a helytartó. A belső felszabadulás esélyét adta meg, hogy ne legyünk a bosszúvágy, az elkeseredettség, a gyűlölet vagy a méltatlankodás, a téves beidegződések foglyai. Ne botránkozzunk meg a sok rossz láttán, ne a mostani világ összeomlását, a háborús bűnök miatti kártérítést vagy igazságszolgáltatást várjuk, hanem vegyük észre a legnagyobb megszabadítást: Isten megváltott minket önmagunktól! Szabadon szerethetünk, és a szeretet hatalma képes megváltoztatni a világot. Ehhez azonban először magunkat kell felszabadítani a közízlés, a divat, a trendek, a média sugallta közhelyektől és magatartásmintáktól. Mernünk kellene a szívünkbe fogadni a krisztusi örömhírt, és az evilági boldogulás receptjei helyett az igazi, örök boldogságra összpontosítani.

Jézus nemcsak szabadító, hanem maga is szabad, a szó legteljesebb értelmében. Szabaddá vált emberi előítéletektől, a hatalmasok gőgjétől, az ószövetség félelmet keltő istenképétől egyaránt. Ő Istent úgy szerette, mint jó gyermek a jó édesapát. Ez az egyetlen orvosság ma is.

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A Názáretben egykor elmondott beszédedből megismerjük küldetésed lényegét és megtudjuk, hogy beköszöntött az üdvösség korszaka. Erről a korszakról szólt Izajás próféta jövendölése, amit felolvastál, s erről a korszakról állítod, hogy fellépéseddel elkezdődött. Honfitársaid egykor visszautasították szavaidat és elutasítottak téged. Add, hogy napjainkban senki ne kövesse az ő példájukat, hanem minden ember a hit engedelmességével hallgasson téged, aki az üdvösség örömhírét hirdeted. Segíts minket, hogy mi is a te irgalmad eszközei lehessünk, és neked szolgáljunk minden embertársunkban.