Egy ember, egy fiatal életét döntően meghatározzák az olyan eszményképek, akikre felnézhet, akikről megmintázhatja majdani önmagát. Aki tekintéllyel és hitelesen képvisel egy eszmét, egy hitet, egy szakmát. Aki lángra gyújtja őt, és viszonyítási ponttá válik.
Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.” [Jn 1,35-42]
Elmélkedés
Az első tanítványok
Keresztelő János követői közül többen Jézus tanítványaivá szegődtek. Erről számol be a szeretett tanítvány, János, az evangélista. Annyira magával ragadó a Mester kisugárzása, annyira meghatározó élményük ez a találkozás, hogy még öregkorában is pontosan emlékszik az időpontra: a tizedik óra körül járhatott.
Akárcsak a szerelem, az isteni meghívás is mély nyomot hagy a lelkünkben. Sorsfordító. Visszaemlékszem, milyen sokat jelentett, amikor tanító bácsink meghívott magához almát szedni, vagy később teológiai tanáraink behívtak szobájukba: szigoruk megenyhült, távolságtartásuk megszűnt, természetesen kezdtek viselkedni, és házigazdává szelídültek…
Érthető, hogy az első tanítványok sem felejtik el azt a pillanatot, amikor bátortalan, de mégis kíváncsi kérdésüket a Mester nem elutasította, hanem komolyan vette, és meghívta őket házába. S ennek az egyszeri vendéglátásnak világtörténelmi következményei lettek. Megszívlelendő, ahogyan András lelkendezve újságolja el testvérének, Péternek: megtaláltuk a Messiást! Majd Jézushoz vezeti. A másik tanítvány nem más, mint János, aki mindenkinek tudtára adja a hírt: tanúságtétele maga az evangélium…
Nem csupán az apostolokat hívta meg Jézus. Minket is hív. Jézust követni elkötelezettséget, odaadást jelent. Már a születés meghívás. Aztán fokozódik, mélyül a keresztségben, a tudatos, személyes istenélményben, ami személyes döntést eredményez. A hitben kell hozzámennünk és a hit látásával látni őt. Kérdés, hogy tudjuk-e, hol lakik az Úr? Keressük-e? Akarjuk-e őt, vagy csak adományai, a jóérzések kellenek? Követjük-e a keskeny úton is, vagy csak dicsőségében sütkéreznénk? Meghalljuk-e hívó hangját egy élményen, egy jó barátunk szavában, szeretteink közvetítésével? Tudunk-e másokat Krisztushoz vezetni?
A Mester példaképpé vált a tanítványok szemében. Egy fiatal életét is döntően meghatározzák az olyan eszményképek, akikre felnézhet, akikről megmintázhatja majdani önmagát. Aki tekintéllyel és hitelesen képvisel egy eszmét, egy hitet, egy szakmát. Aki lángra gyújtja őt, és viszonyítási ponttá válik. Aki nélkül elkallódna, fejletlen, szegény maradna. Így viszont valami új kezdődik el benne. Az igazi vezető hagyja, hogy tanítványában kibontakozzék az isteni csoda. Önállóságra neveli és nem féltékeny saját nimbuszára. Nem alázza meg, akit vezet, hanem segíti, hogy merjen másképp gondolkodni. Tiszteletben tartja a tanítvány egyéniségét.
Pákozdi István paptestvérem mondja: „Ez a folyamat ma is ugyanígy működik: Isten szólít, mi hallgatunk rá, elindulunk a nyomában, és nála maradunk. Talán még az órára is fogunk emlékezni, mikor vert föl álmunkból, mikor szólított meg, mikor mutatta meg otthonát, mikor vont minket szíve közelébe.”
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Az első tanítványok benned találták meg és ismerték fel a Megváltót. Mi is kereső emberek vagyunk. Keressük az igazság tanítását. Keressük az örök élet felé utat mutató tanítást. Keressük azokat az embereket, akiknek tanúságtétele hiteles. Keressük azokat az embereket, akik elvezetnek minket hozzád. Mert minden keresésünk mögött az áll, hogy keressük a szívünk békéjét megadó Istent. Keressük az irgalmasan felénk forduló Istent. Boldogok vagyunk, ha benned megtaláljuk az emberszerető Istent és hozzád vezetjük embertársainkat!
Forrás: 1. Sebestyén Péter (Peterpater.com) 2. Horváth István Sándor (Evangélium365)
Fotó: internet / n.a.
