Jézus megkeresztelkedése hitünk szent titka, egyben biztos történeti tény. De itt nemcsak Jézus megkereszteléséről van szó, hanem a miénkről is. A jánosi keresztség más értelmet nyert. A mi keresztelkedésünk már nemcsak rituálé, nemcsak anyakönyvi bejegyzéshez szükséges jelképes gesztus, hanem isteni életet adó, bűn eltörlő cselekedet.
Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” [Mk 1,7-11]
Elmélkedés
„Az ifjú názáreti ács nem vett fel újabb rendelést – írja Hajnal Róbert egyik elmélkedésében. A szerszámokat összecsomagolta, a műhelyt bezárta, ajtajára kifüggesztette az »Elutazás miatt zárva« táblát. Magára vette köpenyét, kezébe fogta vándorbotját és elköszönt édesanyjától, aki egy szóval sem tartotta vissza fiát…” Eljött a Jordán partjára, beállt a sorba a bűnösök közé, és alámerült a jánosi keresztség vizében.
A többi evangélista is említést tesz Jézus megkeresztelkedéséről, de csak Szent Márk írja le konkrétan, kifejezetten, hogy Jézus alámerült. Istenfiúi színre lépésekor nem rendezett különleges látványosságot, nem csapott afféle „kozmikus show”-t, hanem alámerítette magát a sodró folyóba annak jeléül, hogy meg akarja járni poklainkat, kezünkre/be adja, kiszolgáltatja magát nekünk, hogy belemerítsük bűnben fuldokló életünkbe. Istentelenségünk elhagyatottságát veszi magára, engedelmesen egészen a kereszthalálig.
Nem a mai értelemben vett keresztelés volt ez, hanem afféle beavató szertartás, amely az esszénusok kultikus fürdőjének új értelmet adott. Beteljesítette és túl is haladta János vonalát. Az evangélista ezért jelzi – habár a környezet erről nem szerzett tudomást –, hogy itt teofániáról, Isten-jelenésről van szó. Ezért is vált szét Urunk megkeresztelkedése vízkereszttől. A Lélek, mint egy galamb, az Atya szózata, mint az eget megnyitó hang szentesíti jelenlétével ezt az isteni „ősbemutatót”.
Jézus megkeresztelkedése hitünk szent titka, egyben biztos történeti tény. De itt nemcsak Jézus megkereszteléséről van szó, hanem a miénkről is. A jánosi keresztség más értelmet nyert. Jézus teljesen új üdvrendet hozott. A mi keresztelkedésünk már nemcsak rituálé, nemcsak anyakönyvi bejegyzéshez szükséges jelképes gesztus, hanem isteni életet adó, bűn eltörlő cselekedet. Szentség. Megváltottakká válunk.
Jézusnak ugyan bűne nincs, de azért jött, hogy elvegye a világ bűneit, az enyémet, a tiédet – mindazokét, akik hajlandók vagyunk kiszolgáltatni neki életünket. Akik készek arra, hogy lelkük kemény páncélját előtte feltörjék, hagyják, hogy nyíljék meg az ég, és maga az Atyaisten hagyja jóvá életüket: te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik! Milyen érdekes epizód, hogy ez a mennyei hang nem nyilvános, különleges csodái idején hangzik el – kenyérszaporítás, vihar lecsendesítése, gyógyítások stb. –, hanem most, üdvösségünk hajnalán, amikor emberi természetének leginkább szüksége van arra, hogy az Atya megerősítse, s a Szentlélek felkenje megváltói küldetésére.
Krisztus megkeresztelkedésének ünnepe lezárja a karácsonyi ünnepkört. Mintegy záróakkordként ez már nem édeskés, gyermeki fantáziával kiszínezett történet, hanem fajsúlyos, üdvtörténeti esemény, amely döntésre késztet: megtaláltam-e, megvallottam-e Jézusban a várva várt Megváltót? Beállok-e a bűnösök sorába, hogy beköszöntsön életembe az istengyermekség új korszaka? Sorban állok-e, bizalommal várakozva a természetfeletti javakért, vagy már csak a koncertjegyekre, vagy bankautomatánál vagyok képes várakozni? Keresztelésemkor vagy gyermekeim, unokáim keresztelésekor Isten szeretetét akarja most is kinyilvánítani. Lélek-áradás történik. Megfürödtem-e már ebben a végtelen isteni szeretetben? Büszke lehet-e rám Isten? Kedve telik-e bennem? Ha van egyáltalán elvárás, amelynek meg kell, amelynek érdemes megfelelni, hát az övé az.
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! A te küldetésed az emberek megtérésére irányul, arra, hogy szakítsunk bűnös életünkkel, lélekben újjászülessünk és a mennyei Atya kedves gyermekei legyünk. Amikor megkereszteltek minket, akkor a mennyei Atya gyermekei lettünk, de azóta bűneinkkel újra és újra kiszakítjuk magunkat az ő szerető karjaiból. Amikor viszont bűnbánatot tartunk, akkor mindig engedjük, hogy az irgalmas Isten átöleljen minket. Vezess minket őszinte, az Isten iránti szeretetből fakadó bűnbánatra!
Forrás: 1. Sebestyén Péter (Peterpater.com) 2. Horváth István Sándor (Evangélium365)
Fotó: Theophany of our Lord # holytrinityorthodox.com