Mi mit tegyünk? – kérdezhetnénk. Adventi utunkon, az öröm vasárnapján kezdjük az önvizsgálatnál: mekkora kihatással van keresztségem hétköznapi döntéseimre? Áldás van munkámon, családomon? Megrendültem már valaha bűneim miatt? Kértem Istentől bocsánatot?
Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: „Mit tegyünk?” „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.” Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.” És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget. [Lk 3,10-18]
Elmélkedés
Keresztelő János prédikációja
Akiket sokan napjaink Keresztelő Jánosának tekintenek, ugyanilyen tűzzel, elhivatottsággal, és „Lelkes” ihletéssel, testre szabottan válaszolnának arra a kérdésre, amit a pusztába kivonuló, kíváncsi és magába szállt nép kérdezett a hajdani prófétától. A társadalom különféle rétegét alkotó kérdezők: őstermelők, újságírók, tanárok, orvosok, vállalkozók, bankárok, motorosok, nagycsaládosok, politikusok és átlagbérből élők, szegények és vagyonosak, konkrét útmutatást, gyakorlati tanácsokat kapnának tőlük is. A tanácsok persze csak akkor érnek valamit, ha nemcsak meghallgatjuk, hanem követjük is őket…
Szent Lukács arról számol be, hogy a pusztába igyekvő, Jánoshoz forduló tömeg, kereső és nyitott lélekkel hallgatja a dörgedelmes prófétai szavakat, megrendül, és kérdésekkel ostorozza a különös prófétát. Különösen a vámosok és a katonák, akik köztudottan a megvetett rétegekhez tartoztak, mint a bűnösök képviselői, kérdeznek rá: „Hát mi mit tegyünk?”
Keresztelő János mindenekelőtt az irgalmasságot, a rászorulók megsegítését szorgalmazza. Biblikusok felfigyeltek arra, hogy Lukács evangélista fogalmazásában ez már örömhír, evangélium, noha a jánosi keresztség csak bűnbánati és nem bűneltörlő. A tanácsok is pusztán a becsületes kötelességteljesítésre vonatkoznak. Afféle keresztelés előtti hitoktatás. Hogy senki ne éljen vissza hivatalával, beosztásával, szolgálatra kapott hatalmával. De ez messze nem elég az üdvösséghez. Mindössze humánum, átlagos szociális követelmény lenne.
Azonban a következőkben már az eljövendőről beszél, aki tűzzel és Szentlélekkel keresztel. János csak előkészíti a terepet a kegyelem befogadására. Aki pedig átesett a „tűzkeresztségen”, a keresztség szentségén, attól Isten sokkal többet kíván: átadni magunkat teljesen Istennek, megbocsátani hetvenhétszer, és hősies fokban gyakorolni a szeretetet. Ehhez pedig le kell raknunk az alapokat…
Mi mit tegyünk? – kérdezhetnénk. Adventi utunkon, az öröm vasárnapján kezdjük az önvizsgálatnál: mekkora kihatással van keresztségem hétköznapi döntéseimre? Áldás van munkámon, családomon? Megrendültem már valaha bűneim miatt? Kértem Istentől bocsánatot? Hagytam, engedtem, akartam, hogy a Szentlélek szele és tüze mindent kiseperjen élemből, lelkemből, ami nem odavaló?
Keresztelő Szent János nem azt mondta, amit elvártak volna tőle. Nemcsak a farizeusok álszent vallásosságáról rántja le a leplet, hanem türelemmel, de határozottan „kiosztja” a katonákat, akik a császár vagy a helyi kiskirályok szolgálatában álltak, és fegyverrel tartották fenn az elnyomást. Ugyanígy a vámosokat is arra kéri, hogy ne a könyörtelenség, a kapzsiság vezesse őket a vámszedéskor, hanem inkább a kötelességtudat. Nem lázít a fennálló rend ellen, hanem a szociális érzékenység, a testvéri szeretet apró tetteit kéri mindenkitől.
Kell ennél gyakorlatiasabb adventi program? Ne az árral sodródjunk, hanem merjünk jobbak, becsületesebbek lenni. Ne éljünk vissza hatalmunkkal, pozíciónkkal, helyzeti előnyünkkel, hanem szolgáljuk a közösség javát. Ne fölösleges dolgokat vásároljunk össze árcsökkentés címén, hanem osszuk meg kenyerünket, időnket, pénzünket, figyelmünket azokkal, akik ezt szomjazzák. Álljunk le egy percre meghallgatni, akinek panasz nyomja a lelkét. Ahelyett, hogy világhálós ismerősök gyűjtésében versenyeznénk, valódi barátként szegődjünk embertársunk mellé akkor, amikor éppen ránk van szüksége. Hordozzuk egymás terhét.
Az öröm vasárnapja nemcsak a közelgő karácsonyt hirdeti, hanem Isten ama örömét, amikor a megtérő bűnös feléje fordul. Mindenkit tárt karokkal fogad, és visszaemel a létbe. Álljunk sorba ajtaja előtt.
Imádság
Mindenható és Irgalmas Istenünk! A karácsony közeledtével fokozódó öröm és izgalom él szívünkben. Olykor lassítani, máskor siettetni szeretnénk az adventi napokat, mert néha úgy érezzük, hogy nem készültünk fel teljesen, máskor pedig annyira hiányzik már a tTe közelséged. Taníts minket őszinte bűnbánattal készülni a betlehemi Gyermekkel való találkozásra! Taníts minket türelmesen várakozni az ünnep örömére! Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a Te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!
Forrás: Sebestyén Péter (Peterpater.com)
Ima: Evangélium365
