Jó pásztor vasárnapján mindannyiunknak el kell töprengenünk: családjaink, közösségeink, társadalmunk elősegítik-e az „igen” kimondását az isteni szeretet vonzására? Kiimádkozzuk-e a papi és szerzetesi hivatások megszületését, szárba szökkenését? Ébresztői vagyunk-e mások hivatásának?
Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.” [Jn 10,11-18]
Elmélkedés
A jó pásztorról szóló példabeszéd harmadik részét olvassuk ma. Ez a legegyértelműbb utalás megváltói művére, és egyúttal a hasonlat magyarázata is. Nem minden pásztor jó, nem mindegyik törődik a nyájjal, nem mind terelgeti önzetlenül a juhokat. De Jézus a jó pásztor.
Mik a jó pásztor ismertetőjegyei? Talán ma, a vezetőtanácsok, team-ek, kuratóriumok világában idejétmúlt már a kérdés felvetése is. Korunk embere nem szereti, ha birkának nézik. Nyájszellem, nyájas olvasó, atyáskodás, túladagolt anyai szeretet, már csak a diktatúrák rossz emléke miatt sem cseng jól fülünknek. Bár meg kell adni, nemcsak digitális bennszülött fiataljaink, mi magunk is keressük a hiteles mestereket, példaképeket, akikre felnézhetünk, akiknek szava eligazít, akik „bevállalósak”, teherbíróbbak, és kitapossák előttünk az utat. Menedzser-képző tanfolyamokon sok szó esik ugyan a kreatív kezdeményezőkészségről, kapcsolatteremtő, feladat leosztó, tárgyaló meg egyéb nélkülözhetetlen vezetői jellemvonásokról, de még egy apróhirdetés sem toborzott olyan cégvezetőt, akinek életét kellene adnia a rábízottakért. Akik az ő barátai, testvérei. Nem alkalmazottak, nem cselédek, nem szolgák, nem egyszerű munkások vagy beosztottak, hanem családtagok…
Egy dél-francia község néhány éve pályázatot hirdetett a községi legelő pásztori állására, és mindenki nagy meglepetésére százával jelentkeztek a jelöltek, csak épp nem feleltek meg. Volt köztük egyetemi tanár, operaénekes és katonatiszt, de persze az állatokhoz nem értettek, és az állatorvos meg túlkvalifikáltnak tűnt. Mindnyájuknak romantikus elképzelései voltak, vagy „dropout”-ok, akik a civilizáció elől menekültek volna, vagy munkanélküliek, akik kétségbeesésükben mindenhova jelentkeztek: hátha…
Az önkormányzat úgy vélhette, ezek mind „béresek”, és akik nem a bérért, hanem önmaguk „kiteljesítése” végett vállalták volna a feladatot, talán még a pénzért vállalkozónál is alkalmatlanabbak! A második fordulóban aztán jelentkezett az igazi, a tapasztalt pásztor. A korabeli újságcikket nem őriztem meg, és így valójában nem tudom elmondani, mi is állhatott az újabb hirdetésben. Az aligha, hogy életét kelljen adnia a juhokért! – írja Kiss Ulrich.
Jézus korában megvetett volt a pásztori foglalkozás. Péternek mégis azt mondja: legeltesd juhaimat! Innen veszi a pap a bátorságot, hogy magát lelkipásztornak nevezze. A mai evangélium elsősorban őt szembesíti az eszménnyel. Jó pásztor vasárnapján minden papnak, lelkésznek a jó pásztor tükrébe kellene néznie. Vajon tényleg egyetlen és legfőbb hivatása, hogy felébressze az emberekben az Isten utáni vágyat? Valóban az köti le minden idejét-energiáját-figyelmét, hogy a Mester lábánál üljön, Isten szívdobogását hallgassa, hogy az isteni szeretetet által megbabonázott, „megfertőzött”, „együgyű” ember legyen, ki fáklyaként mutatja a világ világosságához vezető utat? Mert ha így – akár cseppenként is, az ész határain túl is – életét adja a rábízottakért, ha nemcsak vigyáz rájuk, hanem állandóan friss, jóízű lelki kenyérrel táplálja juhait, akkor a jó pásztor nyomdokain jár.
Jó pásztor vasárnapján azonban mindannyiunknak el kell töprengenünk: családjaink, közösségeink, társadalmunk elősegítik-e az „igen” kimondását az isteni szeretet vonzására? Kiimádkozzuk-e a papi és szerzetesi hivatások megszületését, szárba szökkenését? Ébresztői vagyunk-e mások hivatásának?…
Imádság
Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat mindazok, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz. A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!
Forrás: 1. Sebestyén Péter (Peterpater.com) 2. Horváth István Sándor (Evangélium365)
Illusztráció: Jo-B, Pixabay
