Az őszinte szentgyónás a Szent Negyvennap lényegéhez tartozik. Kevés csak meglátni gyalázatunkat, el is kell indulnunk az Atya háza felé, melynek kapuja az Egyház és a templom kapuja, s csak az lépheti át, aki útközben keserűen átérezte méltatlanságát.
Azokban a napokban: Vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.” [Lk 15,1-3. 11-32]
Elmélkedés
Krisztus Urunk vére általi, bűntől való megszabadulásunk állomásait a mai Evangéliumban Üdvözítőnk ajkáról hallott példabeszéd tárja elénk. Isten akkor veszi le gyalázatunkat, ha a gyalázatot gyalázatnak tartjuk. Amikor az atyai ház és a disznóól közötti különbség tudatosul bennünk, és rádöbbenünk, hogy a sertések eledelét is képesek vagyunk megkívánni. Úgy látszik, ez is kegyelem, s ezzel a kegyelemmel is együtt kell működni.
A sertéskondába való légiónyi ördög ma arra veszi rá nemcsak a világ fiait, hanem sokakat közülünk, hívők közül is, hogy a gyalázatot ne tartsuk gyalázatnak. Amikor hívő szülők minden lelkiismeret- furdalás nélkül asszisztálnak lányuknak, fiuknak, hogy az barátjával, barátnőjével szexuális kapcsolatra lépjen. Amikor a családtervezéssel nyugodtan kiiktatják a keresztnek még a lehetőségét is, és Péter utódja szavát semmibe véve védekeznek az élet ellen. Amikor papok és szerzetesek a langyos, kényelmes, kispolgári élet még gyalázatosabb kísértésének engedve agglegényéletet élnek, mely nagy bűnök nélkül is súlyos bűn. Csak a mennyek országáért vállalt szüzesség igazi érték: a kényelemből fakadó vagy más választás híján kijutott, meg nem harcolt, pótcselekvésekben feloldódó facérság nem az.
Nézzük végig életünket: látjuk-e rajta a szégyellni való gyalázatot? Ha igen, esélyünk van arra, hogy Isten egy nap leveszi rólunk. De kevés meglátni gyalázatunkat, el is kell indulnunk az Atya háza felé, melynek kapuja az Egyház és a templom kapuja, s csak az lépheti át, aki útközben keserűen átérezte méltatlanságát. Az őszinte szentgyónás a Szent Negyvennap lényegéhez tartozik.
De a méltatlanságunk miatti fájdalom, s még a bűnök bevallása sem a gyalázat elvétele. Mi gyalázatunkat csak felismerhetjük, szégyellhetjük, bevallhatjuk, de le nem vehetjük magunkról. Egyedül Isten, a végtelenül irgalmas Isten veszi le: elénk siet, nyakunkba borul és átölel. Az Atya nem rehabilitálja tékozló fiát, hanem új világba emeli. Isten soha semmit sem restaurál: Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, s valami új valósult meg.
Imádság
Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!
Forrás: Barsi Balázs atya (Magasság és mélység) | Horváth István Sándor (Evangélium365)
Képek: Rembrandt – A tékozló fiú hazatérése #steemit.com | Facebook
