Márta a kötelességüket lelkiismeretesen teljesítők, a szorgalmasan dolgozók, Mária pedig a lelki élet, az Istenre figyelés és imádkozás példája. E kettő – az ima és munka – egyensúlyát kell megtalálnunk életünkben!
Abban az időben: Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” [Lk 10,38-42]
Elmélkedés
A jobbik rész
Soubirous Bernadett, a lourdesi Mária-jelenések látnoka élete második részét szerzetesnővérként egy kolostorban, a franciaországi Nevers városában töltötte. Életrajzát olvasva kibontakozik számunkra, hogy nagy buzgóság élt benne a munka iránt, főként a betegek gondozását, ápolását végezte szívesen. Ha nem dolgozhatott saját betegsége miatt, nehezére esett a tétlenség. Ebben az időben benső, lelki vívódását ismerve egy alkalommal a püspök a következőket mondta neki határozott hangon: „Az imádságot adom munkakörnek az ön részére.” A krisztusi bölcsességet érzem a jó tanács mögött, amely talán nem csak Bernadettnek szól, hanem nekünk is, akik oly gyakran eltévedünk a munka labirintusában.
Az elmúlt vasárnap az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd kapcsán arról elmélkedtünk, hogy keresztény életünkben mennyire fontosak a jócselekedetek. Azért segítünk a rászorulóknak, mert Krisztust látjuk mindenkiben, és annak is tudatában vagyunk, hogy Isten a mi jócselekedeteinket fogja számon kérni tőlünk a végső ítéletkor, s azok elmulasztásának az lehet a következménye, hogy a kárhozatra kerülünk, azaz elveszítjük az üdvösséget.
E gondolatok remélhetőleg nem keltették senkiben azt a téves képzetet, hogy a cselekvés, az aktivitás elegendő számunkra, és nyugodtan lemondhatunk a szemlélődésről, az elmélkedésről, a csendes Istenre figyelésről. A mai evangélium ezt a másik oldalt mutatja be Mária és Márta személyén keresztül, és azt a tanulságot, üzenetet hordozza, hogy az ima és a cselekvés egységére kell törekednünk életünkben.
Az irgalmas szamaritánusról szóló hasonlatnál is megfigyelhettük Jézus módszerét, miszerint két, egymással ellentétes cselekvésmódot mutat be. Volt, aki elmulasztotta a segítségnyújtást, s volt, aki segített. Márta és Mária történetében is két, egymástól eltérő viselkedés jelenik meg. Magatartásuk különbsége abban mutatkozik meg, hogy amikor Jézus betér hozzájuk, Márta a házimunkával, a vendég kiszolgálásával törődik, Mária viszont leül Jézus mellé, hogy hallgassa őt és beszélgessen vele. Márta egy idő után kérdőre vonja Jézust, hogy miért tűri el testvére tétlenségét, hiszen asszonyként neki is a szolgálat volna kötelessége, ha vendég érkezik a házhoz. Jézus ezt válaszolja neki: „Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha” (Lk 10,41-41). Márta tehát a kötelességüket lelkiismeretesen teljesítők, a szorgalmasan dolgozók példája, Mária pedig a lelki élet, az Istenre figyelés és imádkozás példája. E kettő egyensúlyát kell megtalálnunk életünkben! Senki nem állíthatja, hogy ő csak az imádságból él, neki ez elég az üdvösséghez, és emiatt nem vállal semmiféle munkát. A másik oldalról közelítve pedig azt mondhatjuk, hogy a munkára hivatkozva sem szabad elhanyagolni a lelki életet! Márta tevékenykedésének és Mária Istenre hallgatásának egyaránt helye van életünkben.
Emeljük most át a témát egy másik szintre. A cselekvés és a szemlélődés sokszor úgy mutatkozik meg, mint az Egyház kettős feladata: a világ szolgálata és Isten szolgálata. Az első az evilági tevékenység, a második az Isten felé irányuló természetfeletti küldetés, s e kettő bizony sok esetben feszültségbe kerül egymással. Jézus szavaiban azt érezhetjük, hogy nem lehet e két dolgot egy szintre helyezni, mert nem egyenértékűek. El kell fogadnunk azt az igazságot, hogy az embernek egyénileg és a közösség tagjaként a világ megszentelésére, keresztény szellemmel való átitatására kell törekedni, amely tevékenység a hitből és az Egyház természetfeletti küldetéséből fakad. Az is igaz továbbá, hogy a világ felé fordulás végső soron a hit megőrzését és erősödését is szolgálja. Ezt a feltétlenül szükséges cselekvést mégsem tekinthetjük egyenrangúnak az istentisztelettel. Az istentisztelet elsőbbséget élvez az Egyház küldetésében, ez az a „jobbik rész,” amiről Krisztus beszél az evangéliumban.
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Taníts bennünket tiszta értelemmel és tiszta szívvel imádkozni! Taníts minket szilárd figyelemmel, lángoló szívvel, remegő buzgósággal, mély alázattal és kitartó türelemmel imádkozni! Taníts minket úgy imádkozni, hogy élő legyen a hitünk! Taníts minket, hogy ne csak a szükség, a szenvedés, a nehézség idején forduljunk hozzád, hanem szüntelenül imádkozzunk és imánk az irántad való szeretet kifejezése legyen! Taníts minket, Urunk, hogy mindig a te nevedben forduljunk mennyei Atyánkhoz! Tárd fel számunkra az imádság által az üdvösség titkát! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
