Karácsony misztériuma kimeríthetetlen, minél többet elmélkedünk rajta, annál nagyobb mélységek nyílnak meg előttünk. Fontos, hogy a díszletek ne takarják el szemünk elől a lényeget.
Azokban a napokban Augusztus császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a júdeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! [Éjféli mise: Lk 2,1-14]
Elmélkedés
Milyen különös, hogy a mai Evangéliumot nyilvános istentiszteleten soha máskor nem olvassuk, csak ezen a szent éjszakán. Pedig ez a szűkszavú szöveg volt évszázadokon át az egyetlen, amely Isten Fiának testi születésére emlékeztette a keresztényeket: nem volt éjféli mise, sem karácsonyfa, sem ajándékozás és ünnepi vacsora, csupán Szent Lukács rövid beszámolója.
A szentírás sugalmazott szövege azonban több, mint egyszerű történetírás; szentségi jellege van: ha hittel hallgatjuk, kegyelmet közvetít számunkra, s valamiképpen jelenvalóvá válik mindaz, amiről olvasunk. Nem csoda, hogy Szent Ferenc látni akarta testi szemével is a betlehemi születést, s ezért Greccióban „megrendezte” a Karácsonyt, barlangistállóval, ökörrel, szamárral, s ezzel mind a mai napig élő hagyományt teremtett, mely újabb és újabb részletekkel gazdagítva idézi föl Megváltónk földi születését.
Valóban, nincs fontosabb esemény a világtörténelemben ennél az éjszakánál, melyről oly kevés szóval ír Szent Lukács, s még rövidebben Szent Máté. Ez a szegénység, mely kifejezhetetlen gazdagságot rejt, nagyon is méltó ahhoz a módhoz, ahogyan Isten Fia eljött közénk a földre: elrejtve, kivetetten, a világ egy félreeső kis zugában születve. És talán nem is juttathatta volna másként kifejezésre irántunk való tapintatos és gyöngéd szeretetét, mint így. Minden másféle közeledés súlyosabb félreértésre adhatott volna okot, ez a teljes mellőzöttség volt a legjárhatóbb út a rosszul értelmezett hatalom- és dicsőségvágytól megsebzett emberiség szívéhez.
Ugyanakkor Karácsony misztériuma kimeríthetetlen, minél többet elmélkedünk rajta, annál nagyobb mélységek nyílnak meg előttünk. Fontos, hogy a díszletek ne takarják el szemünk elől a lényeget. A Lukács-evangélium mai részlete legyen az a kiindulópont, ahová újra és újra visszatérünk. Ne csupán hangulatot, múló érzéseket keressünk ezen az éjszakán, hanem figyeljünk arra a valóságra, amely a legmélyebben meghatározza életünket, jövőnket. Az írások olvasása és a szentmisében a konszekráció szavai ismét közénk hozzák az Úr Jézust, és lehetővé teszik vele a legteljesebb találkozást, ami a földön elképzelhető.
Imádság
Urunk, Istenünk! Segíts minket, hogy az ünnep folyamán odafigyeljünk a karácsonyi örömhírre és a te lelki ajándékaidra! Szeretnénk olyan gyermeki lélekkel hallgatni az angyalok énekét, mintha először hallanánk, hogy új öröm ébredjen szívünkben. Szeretnénk elindulni a betlehemi pásztorokkal együtt, hogy mi is csodát lássunk. Lássuk a Gyermeket, aki mindig új arcát mutatja nekünk, amikor odatérdelhetünk jászola elé. Szeretnénk, ha úgy sugározna rólunk az öröm, mintha most találkoztunk volna vele először, mert bár minden évben eljön közénk, mindig új boldogságot, új szeretetet gyújt szívünkben. Segíts minket, hogy amikor találkozunk veled, őszinte szívvel tudjuk imádkozni: Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, és add nekem, ami a tiéd!
Forrás: Barsi Balázs atya (Magasság és mélység) | Horváth István Sándor (Evangélium365)
Illusztráció: Wallpaper.dog
