Amikor szinte megállni látszik az idő, akkor történnek az igazi csodák és a nagy jelentőségű, felejthetetlen események. Vajon én felismerem-e Isten jövetelének idejét?
Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: „Mit tegyünk?” „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.” Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.” És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget. [Lk 3,10-18]
Elmélkedés
Amikor az idő megállni látszik
Az első két adventi vasárnapon az időről, annak múlásáról, a jelen pillanat fontosságáról és az örökkévalóságról elmélkedtünk. Folytassuk ma ezeket a gondolatokat! Az evangéliumi történet szerint Keresztelő János bűnbánatot hirdet és megkereszteli a hozzá érkezőket. A vámosok, a katonák és az egész nép mind ezt kérdezi: „Mit tegyünk?” Megbánták a múltban elkövetett bűnöket, s ennek kifejezéseként megkeresztelkednek. Kérdésüket értelmezhetnénk úgy, hogy a jövőre vonatkozik, azaz tudni szeretnék, milyen módon változtassák meg életvitelüket. De talán helyesebb, ha azt mondjuk, hogy ez a kérdés a jelenre vonatkozik. Megértik, hogy a változást ma kell elkezdeni, mert holnap talán már késő. Készek arra, hogy új életet kezdjenek, mégpedig ne egy bizonyos idő múlva, hanem most. Lukács evangélista folyamatos jelenként jegyzi le a valószínűleg több héten vagy hónapon át tartó eseményeket, mindazt, amit János tesz. A leírás szerint a jelen pillanatában éli meg mindenki a feszült várakozást, egészen addig, amíg János beszélni nem kezd a jövőről, Jézus közeli fellépéséről. A szöveget olvasva olyan érzésünk támad, mintha megállni készülne az idő. Természetesen nem az idő áll meg, hanem az idő folytonosságában vannak kitüntetett időszakok. Kegyelmi időnek, megszentelt időnek, ünnepi időnek nevezhetjük ezeket az időszakokat, amelyek kiemelkednek a hétköznapok sorából. A Szentírás nyelvén így hangzik ennek megfogalmazása: „Beteljesedett az idő!”
Az advent ilyen időszak. Arra hív minket, hogy felfedezzük mindennapjainkban a múlhatatlant, a maradandót, a végtelent, az időtlent, az örökkévalót. Mert a mulandó kevésbé értékes, mint az örökkévaló. A magyar nyelv sajnos képtelen arra, amire az evangéliumok eredeti nyelve, a görög igen. A görög nyelvben két szó van az időre: a kronosz (ebből származik a kronológia, időrendiség szavunk) az eszközökkel mérhető időt jelenti, amelyben az egymás után következő események zajlanak. A másik görög szó, a kairosz pedig a mérhetetlen és megfoghatatlan időt, a kegyelmi időt, az isteni dolgok és tevékenység idejét jelenti. Egy Lüszipposz nevű ókori görög szobrász ezt a bizonyos kairoszt, a különleges időt egyik alkotásán futó fiatalemberként ábrázolja, akinek a feje hátul kopasz, mert akit elhagyott az többé meg nem ragadhatja, elöl pedig hajtincs lóg az arcába, hogy aki találkozik vele, megragadhassa őt, az időt. Nagyon érdekes, szemléletes és elgondolkoztató ez az ábrázolás.
A történelem során különleges kegyelmi idő az, amikor a Fiúisten megtestesül, emberré lesz. Méltán mondjuk, hogy ez az esemény az idők teljességében történt. Olyan időben, amelyet egyedül Isten tudott előre, s amelyet ő határozott meg. És szintén különleges idő minden advent, amely a Fiúisten jövetelére készít fel bennünket. Felkészít akkor, ha megéljük a pillanatot, felismerjük annak jelentőségét, felfedezzük benne azt az isteni szándékot, amely ki szeretne ragadni bennünket az idő keretéből, a mulandóság állapotából, hogy az örökkévalóra figyeljünk. Miként annak idején sem ismerte fel mindenki a messiási időt, a megváltás idejét, az üdvösség idejét, így van ez napjainkban is.
Amikor szinte megállni látszik az idő, akkor történnek az igazi csodák és a nagy jelentőségű, felejthetetlen események. Vajon én felismerem-e Isten jövetelének idejét?
Imádság
Istenünk, irgalmas Atyánk! Te azért küldted el Fiadat bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Jézus nélkül soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára, nem találnánk rá a te irgalmadra. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Érints meg minket irgalmaddal! Bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk már tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Jézus születése egykor nagy változást hozott a világba. Istenünk! Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz megújulást az én életembe!
Forrás: Horváth István Sándor (Evangélium365)
Illusztráció: Pixabay