2018. augusztus 20. Szent István király

Szent István létbeli szilárdságot adott országának, mert valójában nem épületről van szó, hanem az emberről, akinek végső kapaszkodója nincs ebben az univerzumban és a történelemben a Teremtő Istenen kívül.

Szent István király felajánlása (tulipantamas.hu)“Én vagyok az ajtó. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, kijár és bejár, és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen. Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem. Amint az Atya ismer engem, én is ismerem az Atyát, és életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.” (Jn 10,9-16)

Elmélkedés

Milyen szép, hogy a görögkatolikus liturgia az Úr Jézusnak ezt a beszédét olvastatja első és szent királyunknak, Istvánnak, országunk alapítójának és kereszténységünk apostoli hirdetőjének ünnepén! A latin rítusban ma az Úr egy másik beszédét olvassuk: a hegyi beszédet összefoglaló és lezáró igét, mely arról szól, hogy aki hallgatja és tettekre váltja Jézus tanítását, az ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát, amely a viharok támadásakor nem dől össze (lásd Mt 7,24-27).

Szent István ez a bölcs és okos ember: létbeli szilárdságot adott országának, mert valójában nem épületről van szó, hanem az emberről, akinek végső kapaszkodója nincs ebben az univerzumban és a történelemben a Teremtő Istenen kívül. Viszont ezen a szilárdságon, biztonságon belül igen fontos arról elmélkedni, amit a görög rítusban ünneplők hallanak a mai napon.

Szent István nemcsak földi életteret adott népének, hanem a Jézusba vetett hit által bőségben levő életet: vagyis a Szentháromság egy Isten életéből való részesedést. Jézus ebbe az isteni életbe nyíló ajtó! Szent István tudta, hogy ő népének csak úgy lehet ellenségtől megóvó pásztora, ha az egyetlen Pásztorhoz, az Isten Fiához vezeti népét.

Micsoda bölcsesség! Micsoda intelligencia! Egy középkori király, mint a pásztor a Kárpát-medence dús legelőire vezetett nyáját az emberiség egyetlen isteni mezőkre vezető Pásztorára, Jézusra bízta. Tudta azt, amit Európa mai vezetői nem tudnak vagy nem akarnak tudomásul venni, hogy az ember Istenről tudó és őutána vágyakozó lény, mert Isten a saját képére teremtette. Ők csupán az anyagi jólétet, a gazdasági értelemben vett „fejlődés”, „növekedés” fenntartását tartják szem előtt, és közben semmibe véve az isteni étel utáni éhezését megölik az embert személyének legmélyén.

Szent István tudta, hogy ahhoz a Jézushoz, mint Pásztor-Királyhoz kell vezetni népét, aki személyében felér az Istenig: az Istenemberhez. Ő így vall magáról a mai evangéliumban: „Amint az Atya ismer engem és is ismerem az Atyát”, és még hozzáteszi: „Életemet adom a juhokért.” Éppen bűneinkért felajánlott szent halálával nyitott végleges utat nekünk, bűnös embereknek, hogy ne legyünk többé bezárva bűneink börtönébe. E nélkül a két alapvalóság nélkül, hogy ti. az ember Istenhez tartozik, az ő gyermeke, és hogy van bűnbocsánat, nem működhet és nem állhat fenn tartósan egyetlen emberi közösség sem.

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot!

Forrás: Barsi Balázs atya (Magasság és mélység; Facebook)
Címkék: