Vasárnapi hirdetés (2022.06.26.)

A büki Szent Kelemen Plébánia, valamint az egyházközséghez tartozó további filiák vasárnapi hirdetése és heti miserendje.

⇓ Ugrás a heti miserend táblázathoz ⇓


Heti hirdetés (2022.06.26. # Évk. 13. vasárnap)

 

0. Július 3-án, vasárnap 17 órakor a Büki Átriumban (a Művelődési ház melletti szabadtéri színpadon) bemutatásra kerül Mindszenty József – Az édesanya c. könyvének színpadi adaptációja. Az előadás, melynek szerzője Merkli Ferenc plébános, Mindszenty születésétől fogva egészen édesanyja haláláig halad végig életének főbb mozzanatain. A belépés díjtalan.

Egyúttal ezen a napon tartjuk idén a büki templom szentségimádási napját. A 10 órai szentmisét követően kihelyezzük az Oltáriszentséget, s a megszokott formában adorációra lesz lehetőség a nap folyamán; 16 órakor közös imával és áldással zárul a szentségimádási nap.

1. A hétvégén a Szentszék kiadásainak és karitatív tevékenységének segítésére lesz gyűjtés (péterfillér).

2. Június 27-én, hétfőn Szent László király ünnepén püspöki szentmise lesz a győri székesegyházban 18 órakor, melyre szeretettel hívják a kedves Híveket!

3. Június 28-án, kedden Szent Péter és Pál apostolok főünnepének előestéjén a szentmise 18 órakor kezdődik.

4. Június 30-án, csütörtökön a római Egyház első szent vértanúi emléknapján templomunkban 18 órakor, míg a bükfürdői kápolnában 19 órakor tartunk szentmisét.

5. Július 1-jén, pénteken – elsőpéntek lévén – a délelőtt folyamán felkeressük a betegeket az otthonaikban, este 18 órakor pedig szentmisét mutatunk be.

6. Július 2-án, szombaton Dr. Baán Tamás és Csitkovits Szabina büki híveinket esketjük Szombathelyen. Foglaljuk őket egyéni imáinkba!

Szombaton az előesti szentmisét este 18 órakor tartjuk.

7. Július 3-án, vasárnap az ünnepi szentmise 10 órakor kezdődik.

8. A jubiláns házaspárok közös püspökségi hálaadására szeptember 30-án kerül sor. Várjuk mindazoknak a jelentkezését, akik szeretnének bekapcsolódni a jubileumi ünnepségbe.

9. Rövidesen megkezdődik az éves egyházközségi hozzájárulás összegyűjtése egyházközségünkben. A hozzájárulást befizethetjük a szokott módon, személyes megkeresés útján, vagy elutalhatjuk az egyházközség bankszámlájára. Kérjük, hogy átutalás esetén, a kavarodások elkerülése végett az azonos címen lakó családtagok esetében minden személyről külön tranzakciót kezdeményezzenek.

Kedvezményezett neve: Büki Római Katolikus Plébánia
Bankszámlaszáma: 72100316-10023521 (Takarékbank Zrt.)

Kedvezményezett neve: Bői Római Katolikus Plébánia
Bankszámlaszáma: 72600256-10000630 (Takarékbank Zrt.)

Kedvezményezett neve: Góri Római Katolikus Plébánia
Bankszámlaszáma: 72100316-10027769 (Takarékbank Zrt.)

Közlemény: Egyh. hj. + befizető neve + befizető lakcíme

Az egyházközségi hozzájárulás irányadó mértéke a jelenlegi egyházi ajánlások szerint az éves nettó jövedelem 0,5 – 1,0%-a, de természetesen mindenki a lehetőségeinek mértéke szerint dönti el, hogy milyen összeggel járul hozzá az egyházközség működéséhez. Az egyházközségi hozzájárulás képezi azt legalapvetőbb anyagi bázist, amely a plébánia működését lehetővé teszi. A befolyó összegeket többek között a plébániaépület és templom fenntartására (templom díszítése, közüzemi díjak: gáz, villany, stb.), az irodai adminisztráció költségeire (pl. nyomtatási költségek), programok szervezésére használjuk fel.

 

Ajánlott legkisebb összege
Nettó havi jövedelem0,5%
50.000 Ft3.000 Ft / év
75.000 Ft4.500 Ft / év
100.000 Ft6.000 Ft / év
150.000 Ft9.000 Ft / év
200.000 Ft12.000 Ft / év
300.000 Ft18.000 Ft / év


 

Heti miserend

Június 28. » Szt. Péter és Pál apostolok «
Kedd 18.00; előesti szentmise

Június 30. » Római egyház első szent vértanúi «
Csütörtök 18.00; szentmise

Július 1. » elsőpéntek «
Péntek 18.00; szentmise

Július 2.
Szombat
18.00; előesti szentmise

Július 3. » Évk. 14. vasárnap «
Vasárnap
10.00; ünnepi szentmise
Vasárnap 11 - 16ó; szentségimádási nap

Heti miserend

Június 30. » Római egyház első szent vértanúi «
Csütörtök 19.00; szentmise

Heti miserend

Június 28. » Szt. Iréneusz «
Kedd 17.00; szentmise

Június 29. » Szt. Péter és Pál apostolok «
Szerda 17.00; ünnepi szentmise

Július 1. » elsőpéntek «
Péntek 17.00; szentmise

Június 26. » Évk. 14. vasárnap «
Vasárnap
8.30; ünnepi szentmise

Heti miserend

Július 3. » Évk. 14. vasárnap «
Vasárnap
11.30; ünnepi szentmise

Heti miserend

Július 3. » Évk. 14. vasárnap «
Vasárnap
15.00; ünnepi szentmise

Heti miserend

Július 2. » Évk. 14. vasárnap «
Szombat
15.00; előesti szentmise

Címkék: