Kategória: Evangélium

A büki római katolikus Szent Kelemen templom és plébánia “evangélium” kategóriában publikált bejegyzései.

2020. szeptember 20. Évk. 25. vasárnap (A)

Jézus célzásai nem adnak esélyt a kibúvókra: leleplezik számító és állandóan magunkat másokkal összehasonlító magatartásunkat. Meg akar szabadítani minket az elbizakodottság, a már beérkezettség gőgjétől. Isten nem igazságtalan velünk, ha másokat is annyira vagy jobban szeret…

2020. szeptember 13. Évk. 24. vasárnap (A)

Kritizálásaink, egymás múltbeli bűneinek felhánytorgatása, a „megbocsátok, de nem felejtek” kettős mércéjének alattomos gyakorlása, a másik vétkének számon tartása, a halálos ágyig tartó harag és évtizedes pereskedések vélt vagy valós „törvényes” igazunkért…– mind azt jelzik, van még mit tanulnunk, sokat kell még gyakorolnunk a megbocsátást.

2020. szeptember 6. Évk. 23. vasárnap (A)

Manapság hajlamosak vagyunk elkendőzni a bűnt, kitolva a személyes szabadság határait olyan mértékben, ami már rombolja a közösséget. Eközben könnyedén megszóljuk testvérünket, pletykáljuk, kiteregetjük vétkét mások előtt, a személyes találkozás alkalmával azonban sunyi módon, ál-udvariasságból, az „ártatlanság” vélelmének leple alatt elhárítjuk a felelősséget.

2020. augusztus 30. Évk. 22. vasárnap (A)

Ha folyton a kiskapukat keresed – hogy mentesülj a felelősség alól –, sosem leszel felnőtt, lelkileg sem. Ha bűn vagy kísértés környékez, csak az a megoldás: maradj hűséges vállalt feladataidhoz! Tarts ki következetesen az értékek, elvek, meggyőződésed mellett, és végezd el becsületesen feladatodat.

2020. augusztus 23. Évk. 21. vasárnap (A)

Életünk kulcskérdése: ki nekem Jézus? Forradalmár, szupersztár, csodarabbi? Filléres szentképek rózsaarcú, bájos Jézuskája? Vallási guru? Templomok főszereplője, akitől csodát várunk, ha bajba kerülünk? Mitikus figura, lelki ajzószer hívőknek és hitetleneknek? Pusztán egy vallásalapító a sok közül? Vagy Jézus a Krisztus?…