2022. április 24. Az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Tamás apostol esete azoknak is megerősítés, akik észszerűtlennek tartják a hitet. Tamás, tedd ide kezedet, érints meg… ne légy hitetlen, hanem hívő! – biztat minket is Jézus. Merjünk hinni Jézusban, aki feltámadásával megmutatta, hogy ő Krisztus, az élő Isten fia.

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”

A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”

Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne. [Jn 20,19-31]

Elmélkedés

Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát…

Fausztina nővér szentté avatása óta fehérvasárnapot az irgalmasság vasárnapjának is nevezzük. De emlékezetes ez a vasárnap Boldog II. János Pál pápa halála miatt is. Az isteni irgalmasságot közli a feltámadt Jézus is, amikor megjelenik apostolainak. Nem pusztán jókívánság ez: békességet kívánok…, hanem tényközlés. Az isteni irgalmat, megbocsátást, az azzal együtt járó és a lélekre, emberi kapcsolatainkra is kiáradó békét adja át, és bejelenti: Békesség rajtatok! Kereszthalálával és feltámadásával a bibliai békét hozta el övéinek, s rajtuk, egyházán keresztül a világnak. Ahogyan az utolsó vacsorán megígérte: Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Egyházunkban a főpásztor mind a mai napig ezzel a formulával köszönti híveit: Békesség veletek – Pax vobiscum!

Az evangélista szerint Jézus váratlanul lép be a helyiségbe, amelynek ajtait az apostolok zárva tartották. Bezárkóztak, mert a húsvét reggeli sírlátogatás és asszonyi szóbeszéd ellenére nem bíztak a hatóságokban. Szent János – hogy a feltámadott test különlegességét jelezze – az olvasó értésére adja, hogy itt nem a korabeli mitológiai hősök, pogány istenek titokzatos jelenéseiről van szó. Athéné fuvallatként repül be Nauszikaá zárt szobájába, Hermész pedig kora őszi szélként, illetve ködként bújik át a kulcslyukon, írja Homérosz. A feltámadt Jézus megjelenése azonban túlszárnyal minden mitológiát, evilági elképzelést. Az apostolok egy valóságos esemény szemtanúi, különleges élmény részesei, ezért az evangéliumot nem kell mítosztalanítani.

Mindannyian a feltámadt Jézussal való találkozás révén jutottak el a hitre. Még azok is, akik kezdetben hiányoztak a „bíborosi kollégiumból”.

Amikor ezt az eseményt Szent János emlékezetből leírja, Tamás apostol már nagy tiszteletnek, közmegbecsülésnek örvend a keresztények körében. Talán azért is fontos, hogy alakját ennyire kidomborítva ír róla az evangélium, hogy mindazok, akik hitükben gyengélkednek, bátortalanok, erőre kapjanak. Lám, Isten nem utasítja el a kételyt. Azzal, hogy kérdezünk, azzal, hogy hitünkre észszerű bizonyítékokat keresünk, még nem vétkezünk. Lehetnek jogos kérdéseink, indokolt kételyeink. Meg kell győződnünk az igazságról. Isten ismeri a szívünk nyugtalanságát. Tudja, hogy hitünk pislákoló mécses, melyet könnyen kiolthatnak a csalódások, a keserű tapasztalatok. Gyanússá válhatnak a fennkölt, kenetteljes szavak, ha nem érezzük mögöttük a hiteles emberi magatartást. Ezért sokan ma is inkább a hit partizán- vagy gerillaharcát vívják. Nem érzik jól magukat a közösségben, vagy éppen úgy gondolják: kényelmesebb, könnyebb az egyház hitét privatizálni, mint vállalni a közösségi hit áldozatát.

Tamás apostol esete azoknak is megerősítés, akik észszerűtlennek tartják a hitet. Tamás, tedd ide kezedet, érints meg… ne légy hitetlen, hanem hívő! – biztat minket is Jézus. Merjünk hinni Jézusban, aki feltámadásával megmutatta, hogy ő Krisztus, az élő Isten fia. Nekünk ő Jézus Krisztus. A hitbeli nehézségek és kételyek ne távolítsanak el, hanem inkább vigyenek közelebb hozzá. Keressük, kutassuk az igazságot. Elsősorban egyházában, hiszen őrá bízta kegyelmének kincstárát, eszközeit. Hallgassunk a tanúkra, akik találkoztak vele. Hitbeli nehézségeink talán még értékesebbé teszik az érte vállalt áldozatokat. Ha földi sikerért, a megélhetésért, az anyagi javakért, teljesítményekért meg kell küzdeni, hitünk még inkább küzdelmet igényel. Állandó tanulás, imádság, frissítés kell hozzá.

János apostol tulajdonképpen csodálattal tekint az okvetetlenkedő és eleinte kétkedő Tamásra, mert így minket, kései tanítványokat is megerősíthet abban, hogy nem lehet egykönnyen eljutni a hit bizonyosságára. Tamás apostol nemcsak okoskodott és utánajárt, hogy személyes tapasztalatra váltsa buzgó vágyait, hanem alázattal meghódolt a feltámadt Krisztus előtt és elismerte: Én Uram, én Istenem! Boldogok lehetünk, hogy tanúsága révén, az isteni kegyelem hatására minden kor embere megtapasztalhatja a feltámadt Úr jelenlétét.

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján! Jézusom, bízom benned!


Forrás: Sebestyén Péter (Peterpater.com)
Ima: Evangélium365

Illusztráció: Szent Kelemen Plébánia
Kép forrása: Good Catholic