2021. október 31. Évk. 31. vasárnap [B]

„Ha hallgatsz, szeretetből hallgass; ha kiáltasz, szeretetből kiálts; ha korholsz, szeretetből korholj; ha kímélsz valakit, szeretetből kíméld; a szeretet gyökere legyen meg benned, s ebből a gyökérből csak jó fakad.”

Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni. [Mk 12,28b-34]

Elmélkedés

 Semmi sem nehéz annak, aki szeret. Aki nem szeret, annak minden nehéz. (Szent Ágoston)

Van-e tudatosan kialakított értékrendünk, és ennek megfelelően élünk-e? Értékes és szép életet csak tudatosan kialakított értékrend szerint lehet élni.

Ahogyan Jézus korában a görögök már rögzítették az erkölcsi alapelveket és ezekből vezették le a többi erkölcsi szabályt, a zsidó írástudóknak is megvolt az a törekvésük, hogy ők is rendszert alakítsanak ki a 613 parancsból. Úgy számolták, hogy a tiltó parancsok száma 365 (ahány napja van az évnek), a pozitív parancsok száma pedig 248 (ennyi csontja van az embernek). Szerintük ezek a számok is azt hangsúlyozzák, hogy Isten törvényeinek minden napunkat és minden porcikánkat be kell töltenie.

Az írástudó „azt kérdezte Jézustól, hogy szerinte „melyik az első a parancsok közül”, amelyikből a többit le lehet vezetni. Jézus lényegében Mózes Törvénykönyvét idézte, látszólagos változtatással, amely nem érintette a lényeget. Mózes Törvénykönyvében a „teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből” szerepel. Jézus ezek közé teszi azt is, hogy „teljes elmédből”. Jézus válasza azt akarja kifejezni, hogy az embernek teljes lényével, minden képességével, vagyis nemcsak érzelmeivel, akaratával, hanem értelmének hódolatával is kell szeretnie az Istent. „Ez az első”, vagyis a „főparancs”.

Érdemes megjegyezni, hogy Máté sokkal rövidebben számolt be Jézusnak erre a kérdésre adott válaszáról. Máté Jézusnak azt a mondatát is hozzátette, hogy „A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” Szent Pál többször is kifejtette, hogy a „főparancs” hordozza a többi parancsot, és minden isteni és emberi törvényt erre kell építeni.

Szent Ágoston lelkesen kiáltott fel: „Az Isten országa eladó! Nem kér érte mást az Úr, csak szeretetet. Ebből következik a keresztény élet alapelve: Szeress, és tégy, amit akarsz!” Aztán kifejti, hogyan érti ezt: „Ha hallgatsz, szeretetből hallgass; ha kiáltasz, szeretetből kiálts; ha korholsz, szeretetből korholj; ha kímélsz valakit, szeretetből kíméld; a szeretet gyökere legyen meg benned, s ebből a gyökérből csak jó fakad.”

Szent Ágoston „mondásából” két tény következik. Az egyik: a szeretet elsősorban az akarat kérdése, és nem az érzelemé. Isten kedvéért, Isten miatt szeretjük egymást. Szeretni annyit jelent, mint jót akarni és jót tenni a másiknak. A másik: hogy a szeretet „gyökere” az Isten. A szeretet nem egy tulajdonsága az Istennek, hanem a lényege. Isten maga a szeretet. Szent János írja: „Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, és az Isten is benne marad.” (1 Jn 4,16)

Csak az az ember szeret jól, aki Isten végtelen szeretetéhez méri a szeretetét. Ezt konkrétabban úgy kell érteni, hogy olyan szeretettel szeretünk, amilyennel Krisztus szeretett minket. Ahogy Jézus az utolsó vacsorán mondta: „Az az én parancsom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!” (Jn 15,12) Szent Pál így fogalmaz (Gal 2,20): „Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem.”

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A Te felénk áradó szereteted arra ösztönöz minket, hogy szeretettel válaszoljunk rá, és arra sürget minket, hogy embertársainkat is szeressük. Te szeretetből minden emberért odaadtad önmagad, ezért mi sem zárkózhatunk el attól, hogy szeressük embertársainkat. Segíts, hogy szeretettel forduljunk minden emberhez, ahogyan Te sem zársz ki senkit szeretetedből és jóságodból! Segíts minket, hogy embertársainkat ne csupán emberi méltóságuk alapján szeressük, hanem azért, mert ők is Isten képmásai, Isten teremtményei.