Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. [Jn 15,1-8]
Elmélkedés
Jézus az igazi szőlőtő
Urunk egyik legszebb hasonlatát az utolsó vacsorai búcsúbeszéd keretében mondta el, amelyet Szent János evangélista őrzött meg. Valószínűleg ezért nem foglalkozik a vacsora részletes leírásával. Ezek a szavak már a mindenkori egyházhoz szólnak. Jézus nem pusztán jogi kereteket ad közösségének, hanem arról biztosítja övéit, hogy akik hozzá szegődnek, azok a Szentháromság életében részesülnek. Ő nem egy vallásalapító a sok közül, hanem maga az üdvösség. Ezt – „én vagyok” – senki emberfia nem merte elmondani magáról sem előtte, sem utána… A mennyország nem más, mint közösség a szentháromságos Istennel. Ezt fejezi ki a szőlőtőke és a szőlővesszők közti egység.
A palesztinai szőlőültetvényekről vett hasonlat kézenfekvő Jézus számára, hisz a termést nem hozó ágakat a szőlősgazda lemetszette és eltüzelte. A száraz venyigék egyébre nem valók. Tavasszal még az egészséges vesszőket is visszametszette, hogy dúsabb, gazdagabb termést hozzanak. Gyökössy Bandi bácsi híres megfogalmazása szerint: „az Isteni Szőlősgazda vagy lemetsz, vagy megmetsz minket.”
A Jézussal való állandó kapcsolatunk létfontosságú. Belőle áramlik az élet. Így teremjük meg életünk gyümölcseit. Az istenes élet „nedveit” csak Jézusról, a közös tőkéről szívhatjuk. Rajta, benne maradni annyi, mint szüntelenül befogadni szavát és kegyelmét, rá hallgatni, és belőle élni.
A keresztség által mindnyájan beoltódtunk ebbe a tőkébe. Úgy hozzátartozunk Jézushoz, mint szőlővessző a tőkéhez. Ezzel a hasonlattal Jézus mintegy beazonosítja magát, és közli velünk sajátos identitásunkat. Ugyanaz a nedv kering bennünk is, mint benne… Az igazi megmaradáshoz nem elég csak a hagyományok ápolása vagy egészségünk megőrzése. Nem elég leragadni gyermekkori élményeinknél. Az sem megoldás, ha csalódásainkat kivetítve megszakítjuk a kapcsolatot vele is, hisz menten elszáradunk… Aki leszakad Krisztusról, lelki halottá válik. Az örök tűz is ezt a lelki halált teszi végérvényessé. De már a földön, ha engedjük, ha hagyjuk, ha kérjük, maga Krisztus képesít arra, hogy kegyelmével benne maradjunk. Ebből az életközösségből látható eredmények, gyümölcsök is származnak.
Folyton belőle kell táplálkoznunk, újra meg újra felszítani a kezdeti kegyelem-áramlást, hogy a nehézségek és változások ellenére is kitarthassunk, helytállhassunk az „első szerelem” mellett. Nem elég csak élvezni az éltető nedvet, hanem termést is kell hozni. A terméketlen szőlővessző előbb-utóbb elszárad, és tűzre kerül. Ezért jó néha lenyesegeti száraz ágainkat, és megtisztítani lelki életünket is a vadhajtásoktól. A fizikai vagy lelki szenvedések, a kísértés, a kétely, az Istentől való elhagyatottság érzései, a próbák és nehézségek megannyi „metszés”, amelytől még többet kellene teremnünk.
Mennyire termékeny az én életem? Lelki-szellemi-anyagi-közösségi-nemzeti értelemben megtermem-e a gyümölcsöt, vagy csak elszívom a tőke nedvét?…
Nekünk, vesszőknek ugyanazon tőke az életadónk. Tehát egy közösséghez tartozunk. Nincs értelme a magánhitnek, az egyháztalan, maga módján vallásos életformának. Az hiteltelen és gyenge. Ahogyan lakva ismerszik meg az ember egy házastársi kapcsolatban, a családban is, a hívő életnek ugyanígy elengedhetetlen feltétele, élettere a közösség. Ezt egy keresztény nem spórolhatja ki életéből. Ellenkezőleg: másokkal együtt, egymás terhét hordozva, egymást „helyzetbe hozva” válunk egy közösséggé. Így fordul termőre életünk.
Imádság
Uram, megváltó Jézusom, te azt kérted az utolsó vacsorán tanítványaidtól, amikor megtörted a kenyeret, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Azt kéred tőlünk, hogy mindaddig, amíg el nem jössz újra a földre, ismételjük meg újra és újra a kenyértörést és együnk a megtört kenyérből. Köszönjük neked, Uram, hogy megalapítottad az Eucharisztiát, és lehetőséget adtál számunkra arra, hogy veled, az élő kenyérrel egyesülhessünk, újra és újra beköltözhess a szívünkbe!
Forrás: 1. Sebestyén Péter (Peterpater.com) 2. Horváth István Sándor (Evangélium365)
